Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Találjuk meg helyünket

 

Találjuk meg a helyünket

    Talán sokadik alkalommal írok egy nagyon is aktuális témáról. Talán az szól mellette, hogy sajnos nem lehet elégszer hangsúlyozni az egyes társadalmi rétegek, és az egyes generációk magatartásbeli, és viselkedésbeli megnyilvánulásait. A dolog nem mai keletű. Mégis van egy pont, ami után azt érzi az ember, hogy talán érdemes néhány szót ejteni erről. Tudom, sok hasonló írás, illetve megjegyzés hangzott el ezzel kapcsolatban. Sőt! Sok esetben éppen ez a témája bizonyos műsoroknak. A tapasztalat az, hogy ezekkel semmi nem változik. Néhány felkapottabb valaki, elkezd dolgokat említeni, tapasztalat, kialakult életszemlélet híján, nulla életfilozófiával, illetve van, de az nagyon el van rugaszkodva a való élettől. Egyszóval úgy nem lehet alapos véleményt formálni, hogy csak elvárások vannak. Nem szeretnék előre szaladni, mert ez sokkal többet érdemel annál, minthogy általánosságokban tegyünk megjegyzéseket. Valójában nem is megjegyzésekről van szó, hanem inkább arról, hogy mi az általános, és sok esetben speciális életszemlélet, életfelfogás, az egyes társadalmi rétegeknél. Az egyes generációknak, milyen szemléletük van, és azt miképpen próbálják megvalósítani, vagy nem. Mert ilyen is van. Azt kell, hogy mondjam, sajnos több év eltelt, mint ami hátravan, éppen ezért talán valami élettapasztalat felgyülemlett az évek alatt, melynek fényében sok mindent másképpen látok. Nem elmarasztalás a fő szempont. Próbálom a tényeket, a tapasztalható dolgokat egymás mellé állítani. Elől járóban nézzük meg az alapvető emberi tulajdonságokat. Nagyon egyszerű, és hosszú évszázadok alatt tökéletesen működött. Vajon miért változtak meg gyökeresen ezek a működő dolgok? Nehéz, de mégis egyszerű a válasz: mert tudatosan ilyenné tették az embereket. Furcsa kijelentés ugye? Hát nézzük.

Kezdjük az alapvető emberi tulajdonságok felsorolásával. Törvények, szabályok, kötelességek, íratlan szabályok, becsület, tisztelet, őszinteség, igazmondás. Van még két fogalom, amivel az utóbbi időben sokat foglalkoznak az emberek, illetve foglalkoztatják az embereket, vagy még másképpen, erőltetik az emberekre ezeket a fogalmakat, hogy igenis fogadják el, mert jelen van az életükben, és szerves részét kellene képeznie a minden napjaikban. Ez nem más mind a kihívás, és a pszichés állapotok. Ugye nem ismeretlen szavak ezek. Vegyük sorra. Törvények, szabályok. E kettő a leginkább változtatható fogalom, ami mélyen érinti a társadalmat. Miért? Mert egy korábbi kijelentés szerint, amit nagyon is hozzáértő mondott, a következő: „nincs igazság, csak jó ügyvéd”. Ezt egy nagy tudással, és tekintéllyel bíró ügyvéd jelentette ki. Hát nem furcsa? Pontosan az mond ilyet, akinek a legfontosabb dolga az lenne, hogy az igazságot feltárja. Fel lehet tenni a kérdést: miről beszélünk? Hát arról, hogy a társadalom eleve olyan embereket nevel ki, akiknek törvényes kereteik vannak az igazság megmásítására, azaz, törvényi szinten hazudnak, mondhatnám úgy is, hogy törvényi szinten nem mondanak igazat. Ugye, hogy másképpen hangzik. De csak hangzik, a tartalom ugyan az. Még jobban lecsupaszítva, az tud előnyt kovácsolni ebből, akinek olyan törvényi képviselője van egy adott ügyben, akit meg tud fizetni. Mert erről van szó. Újra előkerült a pénz, de maradjunk az eredeti dolog mellett. A törvényeket megalkotják, és elvileg be is kell tartani, be is kellene tartani. A törvénnyel való ütközés, büntetést von maga után. Ennek a mondatnak majd később is nagy jelentősége lesz. Tehát a törvények, és szabályozások betartása által működik egy rendszer. Ez kihat mindenre, és mindenkire. Elvileg. Ez annyira általános, és egyértelmű, hogy azt hiszem ennyi elég is belőle. Mindenki betartja, alkalmanként betartatja, alkalmazza, a minden napi élet része. Ezek szerint élünk, létezünk, dolgozunk, egyszerűen elvagyunk. Vannak bizonyos dolgok, melyek ugyan nincsenek papíron rögzítve, mégis illő betartani. Ezek az íratlan szabályok. Lehet, hogy ez már egy kissé megfakult, elfeledett fogalom, de az 50-es, 60-as éveikben járók még nagyon is jól tudják ennek a jelentőségét. Ma már ennek szinte semmi kézzel fogható jele nincs. Sajnos semmilyen területen. Biztos vagyok benn, hogy nagyon sok „Z” generációs embernek feltenném ezt a kérdést, fogalma sem lenne róla, hogy ez mit jelent. A „Z” generáció az 1995 után születettek. De maradjunk egyelőre itt. Sok más egyéb mellett, ezt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen szerves része az életünknek. Kellemes élményeket, jóleső érzéseket, mosolyra fakasztó helyzeteket lehet vele kezelni. A mai ember erre is vágyna, ahogy sok másra is. Ha mindenki elgondolkodik egy kicsit, akkor hamar rájön, hogy valami nagyon hiányzik. Akkor van nagy baj, ha már ez sem megy. Az íratlan szabályoknak is jelen kell lennie mindenhol, hiszen élni kell ezzel a helyzettel. Sajnos, mint ahogy említettem, ez már kihalóban van. Ugyan utaltam egy korosztályra, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ez már a korábbi generációból is kihalt. De evezzünk zavarosabb vizekre, hiszen itt jelentkeznek igazán a nagy bajok. Átfogó képet lehetne tenni a kivetkező fogalmakról, de azt hiszem érdemes egy kicsit elidőzni ezek fölött. Azt itt most nem akarom feszegetni, hogy mindez miért lett ilyenné, miért alakult így, illetve mi az oka mindennek. Biztos vagyok benne, hogy mindenkiben ott lapul a felelet, csak nem merik kimondani, nem mernek róla beszélni. Nézzünk körül. Az emberek elégedetlenek, panaszkodóak, roppant okosak, uralkodó magatartásúak, mindent jobban tudóak, tények, és adatok nélküli véleményt formálóak, viselkedés, és magatartásbeli hiányosságokkal küzdőek, intelligenciát, és műveltséget nélkülözőek. Sajnos ezt a kor is hozza magával, hogy ilyen rálátást, és ilyen véleményt mondjak. Tudom, hogy nem egyszerű kérdések jönnek, és még nehezebb rájuk válaszolni. Vagy mégsem? Az emberek pozitív tulajdonságokkal születnek. A változás menet közben történik. Most már ki lehet jelenteni, hogy hosszú évekre lehet visszavezetni a mostani negatív változásokat. Az emberek tájékoztatása, és ezzel együtt a bizonytalanság nagyon rossz irányba növekszik. Körül lehet nézni, és hamar rá lehet jönni, hogy az információk valódisága, melyekkel az embereket ellátják, nagyon igaztalanok. Hány, és hány esetben fordult már elő, hogy stabilnak hitt dolgokról, egyik napról a másikra majdnem hogy éppen az ellenkezője derül ki. Kialakult egy bizonytalanság, egy bizalmatlanság. A torz adatok, a valótlan állítások, a szakmaiságot nélkülöző vélemények, mind, arra sarkalják az embereket, hogy ne higgyenek senkinek. A szomorú, hogy ezzel előnyt lehet szerezni az élet bármelyik területén. Pontosan nyomon lehet követni azt, hogy miképpen vezetik félre az embereket, és miképpen tudják a legmesszebbmenőkig kihasználni ezt. A legnagyobb baj ott kezdődik, hogy a sok félremagyarázható, és félreértelmezhető törvények, és szabályok között nem lehet eligazodni, és kialakul szinte a legrosszabb, azaz, a bizonytalanság. Ez a tény annyira benne van a köztudatban, hogy minden ember ezt próbálja követni, és aki esetleg másképpen tesz, az már csodabogárnak számít jobb esetben, rosszabb esetben azzal bélyegzik meg, hogy valami baja van, és nem tud semmit, sőt, furcsán néznek rá, pedig az egyik alapvető emberi magatartást tükrözi. Ezt már furcsának ítéli meg a többség. Miért kellett, hogy ez kialakuljon? Azért, hogy kellő tudatossággal lehessen az embereket manipulálni. Az emberi elmének gyarapodni kellene, de éppen az ellenkezője következett be. Követ valamit, ami nagyon rossz, és nagyon torz. Pontosan azokat az emberi értékeket szorítja háttérbe, amire éppen most lenne igazán nagy szükség. A bizonytalanság becstelenséget is szül, hiszen valamiből, valamitől meg kell szabadulni, mert a tájékozottság hiánya olyan helyzetet teremtett, amit meg kell valahogy oldani. Mihez folyamodik? A becstelenséghez. Sajnos számos példáját látjuk, halljuk ennek nap, mint nap. Így az őszinteség, és a tisztelet is háttérbe szorul. Kialakul egy furcsa társadalmi helyzet, amelyben az ember egy kényszerpályára kerül. Ez a kényszerpálya nem más, mint a hazugság, vagy finomabban, az igazmondás hiánya. Minden konfliktus, félreértés az őszinteség hiányától, és a hazugság sokaságából alakul ki. A mai világban minden ember távolságtartó, pontosan ezek miatt. Soha nem tudhatja, ki milyen módon él vissza a helyzetével. Nem mondhat igazat, mert azonnal kihasználják a lehetőséget, és rosszat tesznek neki. Itt tartunk most, hogy még a szomszédok is bizalmatlanok a másikkal szemben, holott nem kellene. Furcsának találják, ha néhány szót akar váltani velük az ember. Rögtön ott lakozik bennük a kérdés: vajon mit akarhat ez tőlem? Emberek, semmit. A normális egymás mellett élés lehetőségét kínálja az ilyen ember. Mondok valamit. Az emberi tudatot idáig sikerült a fent felsorolt dolgokkal manipulálni. Ennyi, és ez csak fokozódik. Nem akarok senkit sem megbántani, de az emberi butaság, és ostobaság határtalan méreteket öltött. Kivétel nélkül mindenki elfogadja azt, amit mondanak, és írnak. Hihetetlen finomsággal vannak az információk adagolva, és észre sem veszik az emberek, hogy hoppá, valami nem stimmel. Persze nincs is ideje ezzel foglalkozni, mert a rengeteg egyéb dolog mellett erre már nem jut idő. A baj ott kezdődik, hogy az, aki aztán ténylegesen a valóságot mondja, már azt sem hiszi el, hanem a felé gondolkodik, ami az ő által alkotott képbe belefér. Van egy mondás, hogy lehet okosan hülyéskedni, de lehet hülyén okoskodni. Ez utóbbi borzalmas. Sajnos a legtöbb ember ebbe a csapdába esett bele, tudtán kívül. Hogy miért? Mert nem az igazságot táplálják beléjük, hanem az érdekek mentén haladó hazugságokat. Mire bárki is feleszmél, már régen késő. A tájékozottság, és a szakértelem hiánya olyan méreteket öltött, hogy az ember sok esetben csak kapkodja a fejét. Torz világot élünk, és egyre inkább az lesz. A legszomorúbb, hogy lassan már az igény sem merül fel az emberekben, hogy egyes dolgok, hogy is vannak, miképpen is kellene történnie, illetve miért történt éppen úgy. A pénzszerzés, a gyerekek, a mindennapok, annyira leterhelik az embereket, hogy erre már nem képesek. Vagy mégis? Most értünk egy érdekes témához. Ez pedig a kötelesség. Talán egy érdekesség így az elején. Korábban, azért valamivel régebben, egy kézfogás elég volt ahhoz, hogy komoly üzletek köttessenek. Ma már egy leírt szerződés sem jelent semmit. Emlékeznek, nincs igazság, csak jó ügyvéd. Ma már sem a szónak, sem a leírt dolgoknak, sőt, tovább megyek, hangfelvételeknek, videóknak sincs semmilyen értéke. El lehet felejteni. Nem érnek semmit, mert letagadják. Nincs felelősségérzet az emberekben. Mindenki hibás, csak én nem, senki nem ért hozzá, csak én, senki nem tudja jobban, mint én. Egy valamire azért kellene gondolni, a becsületre, és a kötelességre. Ja, hogy már egyik sincs? Ez igaz. Azért próbáljunk meg valamit kigondolni ezzel kapcsolatban. Higgyék el, nagyon kevés kellene ahhoz, hogy ez megváltozzon. Nem kellene hazudni, a szavakat kifordítani, bízni kellene a másikban. Tudom, az ma már lehetetlen. Vagy mégse? Több emberrel beszéltem, és arra kellett rájönni, hogy meg lehet szólaltatni az embereket, csak érdeklődni kell, illetve hitelesnek kell lenni. Ez ugyan alapvető emberi tulajdonság mégis ma már különlegesnek számít. Ami meglepett, hogy a beszélgetés folyamán, kis idő elteltével már nem én kérdeztem, és nem én beszéltem, hanem a kérdezett, azaz, kezdett úgymond megnyílni. Ebből csak azt lehet levonni, és következtetni, hogy az igény ugyan megvan, de a szorongás még jobban. Emlékezzenek a következőre: vajon mit akarhat ez tőlem? Hát semmit. Normális, emberi hangon, és stílusban elbeszélgetni. Bár kissé eltértem, de vissza a kötelesség tudathoz. Van egyáltalán? Szomorú, amit mondok, nincs. Elég messziről kell kezdeni. Sokan úgy gondolják majd, ha elolvassák, hogy ugyan már, nem ezt a világot éljük. Egyszerűen arról van szó, hogy az emberekben nincs meg az a kötelesség tudat, amit a saját gyereke felé kellene közvetíteni. Hogy mit? A tiszteletet, az alázatot, a megbecsülést, az igazmondást, egyszerűen a normális szeret teljes életet. Hogy nem ezt gyakorolják, az nagyon is elkeserítő. Nem véletlenül említettem a”Z” generációt. Ezek a fiatalok 1995 után születtek. Az ezt követők az „Alpha”, vagy „Új csendes Generáció”, akik 2010 után születtek. Akik az előző generációhoz tartoznak, azoknak már teljesen más gondolataik, más világuk van. Vagy inkább, van egyáltalán gondolatviláguk? Vannak véleményeik, világképük, jövőképük, felelősségteljesen tudnak gondolkodni, van kötelesség tudatuk? Szomorú, de nincs. Követelésük, torz elképzelésük annál inkább. Vajon miért? Most kapaszkodjanak meg: mert ezt látták a családban, ahol nevelkedett. Igen, nem olvasták félre. A gyerek azt másolja, amit látott, tapasztalt. Hangos, trágár beszéd, erőszakos magatartás, fellengzős megnyilvánulás, mások lenézése, majd én megmutatom szindróma, ki vagyok én, tudálékosság, stb. Ezt viszi tovább a gyerek. Az óvodában, az iskolában kivel találkozik? Ugyanilyen beállítottságú másik emberrel. Mi az eredmény? Konfliktus, tolerancia hiány, veszekedés, erőszak, arrogancia, hazugságok végtelen sora, trágár beszéd, tiszteletlenség mindenkivel szemben. Az ilyen szülő majd később tapasztalja meg azt, amit elrontott, de nagyon. Maradjunk még itt egy kicsit. A szülő részéről is lehet ragozni. Erőszakosság, durvaság, sok esetben saját családtagjával szemben is. A gyerek ezt látja, ezt folytatja. Eredmény: így viselkedik mindenkivel szemben, mert ezt látta, látja. A folytatás siralmas. Kialakítanak egy képet, amit a szülőktől látott, hogy én vagyok a menő arc a terepen, és ezt gyakorolja is. El sem hiszik, hogy a „Z” generációs gyerekek mennyire tudatosak. Nagyon tudják azt, hogy mi illeti meg őket, illetve azt hiszik, hogy csak követeléseik vannak. Mert azt tudnak. De vajon mit tudnak?  Hát ez az. Az meg sem fordul a fejükben, hogy kötelességeik is vannak. Az teljesen másodlagos. Olyan öntudattal rendelkeznek, hogy az már félelmetes, sőt, sok esetben veszélyes. Hihetetlen dolgokat találnak ki egymás ellen, egymás mellett, mások ellen. Nem érdekli őket a külvilág, a másik ember, csak a saját érdekeik. Követelnek, és a szülők legtöbb esetben teljesítik azt. Itt van a baj. Zsarolhatóvá teszik a saját szüleiket. Élnek, és visszaélnek fiatalságukkal, helyzetükkel. Önállóságról papolnak, meg nem értésről nyilatkoznak, nulla tapasztalat, és nulla anyagi háttér mellett. Meg sem fordul a fejükben, hogy a beszélgetés, az eszmecsere kétoldalú. Kompromisszum készség nulla, tolerancia nulla. Akkor mi van? Hazugságok, követelések, bulizás, részegség, csajok. Ez érdekli a mai fiatalok nagy százalékát. Sem értelmi, sem érzelmi intelligenciával nem rendelkeznek. Erős megítélés? Talán. Egy valami biztos. Bárhol jár az ember, mindenhol a fiatalok káromkodásával, zajongásával találkozik, valamint az őrült viselkedésbeli problémáikkal. Egyre többet hallani arról, hogy deformált szexuális igényeik vannak. Hogy miért? A pornó oldalakat nézik, és onnan veszik az ötleteket. Nem érdekli őket a másik fél. Önzőek, és beképzeltek. Szokták kérdezni, hogy mit tettél le az asztalra? Áll bambán, és azt sem tudja ez mit jelent. Szigorú vagyok? Lehet. Mindenki nézzen körül, és ha esetleg gyereke van, nézzen körül a háza táján. Ja, hogy feljelenti a gyerek a szülőt, azért mert esetleg figyelmezteti a kötelességeire? Igen, amikor az apa bemegy az iskolába „rendet” tenni, mert a hülye gyereke nem tanul, és kifogást talál a nevelővel szemben, akkor ne csodálkozzon senki, hogy ilyet megtesz. És megteszi. Felmerül a kérdés, hogy kinek a hibája? Egyértelműen a szülőé. Itt kellene elsősorban helyretenni dolgokat. Az internet, és különböző másfajta kütyük, nagyban elősegítik azt, hogy tanuljon, fejlődjön mindenki. A fiatal is. Ők ezeket a vívmányokat nem erre használják. A multik megteszik azt a szívességet, hogy kiemelik a fiatalokat, és kiváltságosként kezelik őket. A ma divatos „okos” dolgokkal látják el őket. Talán tudomásul kellene venni, hogy ezek az eszközök nem érdemlik meg az „okos” jelzőt. A mai világ technológiája itt tart. Ez nem különleges, és nem „okos”, ez így működik. Az embereknek így lehet eladni számtalan terméket, iszonyú magas áron, ezzel a jelzővel. Erre viszont nagyon kevesen gondolnak. Félreértés ne essék, a termékek jók, illetve annak mutatkoznak. De térjünk vissza az eredeti témához. A „Z” generáció élet szemlélete nagyon más, és sok esetben nagyon torz. Szinte már művi jellegű. Felütötte fejét egy érdekes kifejezés. Kihívás. Ez egy elcsépelt divatszó. Akár a celeb. Mind a kettő egy értelmetlen valami, amit sajnos a média igen felkapott, és gyakorol is, nap, mint nap. Nagyon rossz kifejezés. Csak érzékeltetni szeretném. Sokszor hallani, hogy a közösségteremtés izgalmas kihívás. Miért? Nem tud beszélni? Nincs emberismerete? Nincs témája? Vagy. Szülőnek lenni a legnagyobb kihívás. Miért? Nem tudja, mit kell csinálni egy gyerekkel? Ez ma már problémának számít? Vagy. A tanulás egy kihívás számomra. Miért? Annyira lusta, vagy egyszerűen nem érdekli? Ez valahol ott találkozik a valósággal, mikor azt mondjuk egy élethelyzetre, hogy felelősség, vagy próbatétel. Sajnos a fiatalok körében ez eléggé elterjedt, és tapasztaljuk a negatív visszajelzéseit. Olyan dolgokat tesznek, amit ők „kihívásnak” neveznek, de sem tudásbeli, sem fizikai állapotuk nem alkalmas a feladat végrehajtására. Mi történik? Eredménytelenség, esetleg baleset. Talán még egy valamit említenék. A szakmai „kihívások”. Én ezt úgy fogalmaznám, hogy nem ért hozzá. Ha valaki kitanul egy szakmát, akkor addig terjedjen a hozzáértése, ameddig a tanulmányai, és tapasztalata engedi. A kihívás ebben az esetben azt jelenti, hogy meghaladja képességeit, de erősködik, hogy majd akkor is megoldom, kihívást kaptam erről az oldalról. Aztán mi történik? Az történik, hogy még jobban elront valamit, vagy olyan nyilatkozatot tesz, ami semmi szakmaiságot nem takar. Összegezve: ma már minden területen használják ezt a kifejezést, pontosan azért, mert, ezzel takarni lehet teljesen hétköznapi, egyszerű dolgokat, ami ma már problémát jelent sokaknak. Annyira nem tudnak mit kezdeni alapvető helyzetekkel, hogy ezzel a szóval illetik, jelezvén, hogy mekkora nagydolog, holott szó sincs erről. Sajnos ma már egyszerű dolgok is problémát jelentenek az embereknek. Ebből viszont fakad egy jóval nehezebb fajsúlyú gond. A minap éppen olvastam, hogy egyre inkább előtérbe kerül a pszichológiai oktatásra jelentkezők száma. Vajon miért? Azt hiszem nem túl bonyolult a válasz. Egyre több ember kerül abba a helyzetbe, hogy segítségre van szüksége. Lelki segítségre. Egyre több olyan dolgot hallani, amit normális ember nem csinál. Az élet bármely területét nézzük, ott van a pszichés állapot. Már az óvodában is felütötte a fejét ez a dolog. Aztán az iskola, munkahely, társadalmi kapcsolatok, egyszóval minden területen lelki segítségre van szüksége az embereknek. Szinte divattá vált. Megyek a pszichológusomhoz. Szükséges? Kell? Nem egyszerű a válasz, mégis egyszerűvé lehet tenni. Mit kellene tenni? Őszintének, becsületesnek, tisztelettudónak, igazmondónak, gondoskodó, szerető embernek kellene lenni. Vagy ez már csak utópia?

Kedves Olvasó! Nézz körül. A gyűlölet ütötte fel a fejét.  Minden, ami az emberi jellemet, magatartást közvetítené, eltűnt. Köddé vált. A régi magától értendő emberi tulajdonságok elvesztek. Nincsenek. Van egy régi mondás, ami így szól: van, aki akkor sem mond igazat, amikor kérdez. Itt tartunk, ilyenné fajult a világ. Sport, művészet, üzleti világ, sajnos ma már tudomány is, érdekek mentén haladó pénzügyi tevékenység. Szó sincs másról. Kialakult az az állapot, amikor az emberek alapból gyűlölik a másik embert. Mi ennek a legfőbb oka? Nagyon egyszerű: a tudatlanság, az értelmi, és érzelmi intelligencia teljes hiánya. Ez viszont a valóság.