Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szemét, környezet

 

Szemét, környezet

Talán elég sokat foglalkoznak ezzel a témával mások is, és kicsit talán unalmas is. Talán nem kellene túlságosan hamar dönteni arról, ó, már megint egy újabb írás. Vajon miért nem? Bizonyára mindenki szeret sétálni, kirándulni, nyaralni. Mennyire kellemetlen, amikor éppen egy olyan helyen vagyunk, ahol láthatóan rendetlenség, kosz, szemét van. Nem egy jó dolog. A helyzet az, hogy ilyen helyeket nem kell keresni. Találkozunk vele minden nap. Utcán, parkokban, játszótereken, közlekedési eszközökön, utakon, stb. Nem szép látvány. Éppen egy utcai séta alkalmával láttam, hogy a papírzsebkendő használata után kissé pontatlanná vált a „csont nélküli kosár”, de az már nem érdekelte az illetőt, látta, hogy nem sikerült az akció, de nem vette fel. Itt kezdődnek a problémák. Sajnos ilyen ember nem egy van, hanem számtalan. Senkit nem szeretnék sem megbántani, sem megsérteni, de a helyzet az, hogy ilyen formában alakul hazánk „szeméthelyzete”. Siralmas. Mindig örülök annak, mikor hallani, látni arról, hogy mennyi szemetet tudtak összeszedni egy-egy akció alkalmával. Csak gondoljuk tovább. Az ilyen terület nem nagy, mégis mennyi összegyűlik. Vajon hogyan? Az előbbi példa enyhe ahhoz képest, amikkel lehet találkozni. Az emberek magatartása ilyen. Nincs meg bennük az a tudat, ami arra ösztönözné, hogy nem szemetelek. A szülői példa átragad a gyerekekre is, és ők is ugyanúgy cselekednek. Mikor lesz valamilyen változás ezen a téren? Sajnos a választ nem tudom. Azt viszont igen, hogy sokkal sokkal jobban oda kellene figyelni a környezetünkre, hiszen saját magunkat mérgezzük. Miért nem figyelnek oda az emberek ezekre a dolgokra? Egy ötletem van. Addig, amíg saját bőrén valaki nem tapasztalja ennek a hátrányát, addig nem is gondol arra, hogy mit tesz a környezetével. Ha majd a szemét körül rágcsálók szaladgálnak, ha az ivóvíz ihatatlanná válik a vízvételi hely közelében illegálisan letett hulladéktól, ha bűz árasztja el a lakókörnyezetét, akkor talán elgondolkodik, hogy tényleg valami nem jó. Vajon meg kell várni ezt? Talán nem.

                                                    Illegális hulladéklerakó

Azt hiszem eléggé elszomorító, hogy vannak olyan felelőtlen emberek, akik erre képesek. Arra nem gondol. hogy közvetett úton saját magát is szennyezi. A minap éppen arra lettem figyelmes, hogy valahol szemét gyűjtési akciót szerveztek, és összegyűjtöttek 13000kg hulladékot. Ez nem kevés! Vajon hogy került oda, ahonnan összeszedték? Az utak mellől. Azt hiszem, túl sokat nem kell gondolkodni, hogy rájöjjünk, hogy került oda ez a szemét. Pontosan nem tudom, de közlekedéseim során számtalan szemétkupaccal találkoztam. Itt minden van, amit el lehet képzelni, sőt még azon túl is. Ki kell jelentenünk, hogy az emberek döntő többsége szemetel. Bárhol is van. Strandon, kiránduláson, utcán, közértben, bárhol. Vajon miért van ez? Miért van szükség arra, hogy akciókat szervezzenek arra, hogy mások szemetét összeszedjék? Ennyire nem érdekli az embereket a környezetük? Kapaszkodjanak meg. Igen, ennyire nem foglalkoznak a környezetükkel az emberek. Akárhány embert megkérdezhetünk azzal kapcsolatban, hogy ő hogy kezeli a hulladékot? Nagyon tudja a választ. Ahogy elő van írva. Még szelektíven is. Igazából nem tudni ennek lélektani mikéntjét, de elmondja, hogy ő nem, és láss csodát, már húsz méter után eldobja az utcán a csokoládé papírt. Az utak, vasutak, még az erdei túraútvonalak, utcák, terek, és gyakorlatilag minden terület nélkülözhetetlen eleme a szemét. Furcsa, deformált gondolkodás ez. Saját magunknak teszünk rosszat. Elásott, erdőbe kivitt, patak medrekbe dobott, és még ki tudja a módját annak, hogy hol lehet hulladékot találni. Sőt! Sok esetben veszélyes anyagokat is. Következetesség itt sincs. Korábban volt erre, ha jól emlékszem környezetvédelmi kommandó. Most hol van? Egyáltalán nem hallani róluk. Sőt!

Született egy olyan javaslat, mely szerint magánszemélyeknél három köbméterben korlátozza az ingatlanukon tartható engedélyköteles anyagmennyiséget”.

Forrás: Magyar Narancs 2013

Ez nagyon szép, de az ellenőrzés hiányzik. Továbbra is hulladék hegyek tornyosulnak nagyon sok helyen. Hihetetlen csúnya látvány. Ezeket a szemeteket nemcsak mi látjuk! De menjünk tovább. A jogkövető magyar állampolgár odaáll az erdő szélére, vagy tőle aránylag messzebb eső területre sötétben, és lerakja a szemetét. Ez a magatartás az emberek magas szintű tisztaságtudatának, igényességének és felelősségtudatának köszönhető, ami nincs.  Ez nemigen fog változni. A legnagyobb hiányosság a következetesség. Az emberek oda tegyék a szemetet, ahová kell, a szállító úgy vigye el, hogy ne hagyjon maga után szemetet, az emberek pedig egyszerűen ne szemeteljenek. Ilyen egyszerű. Vagy mégse? Hogy mennyire nem, íme. Sajnos a mai világban egyértelműsítve van, hogy a lakosság kiszolgáltatott helyzetbe került minden téren. Most néhány érdekesség a hulladék gazdálkodással kapcsolatban. Nagyon szépen ki lett találva az egész rendszer, csak az a baj, hogy nem úgy működik, ahogy kellene. Sőt, nagyon rosszul működik. Ha ezzel kapcsolatban észrevételt tesz valaki, ragaszkodnak ahhoz a verzióhoz, ami az előírás. Csak az előírást egyáltalán nem tartják be. Sajnos nem lehet tenni semmit. Szeretnék a szelektív hulladékgyűjtésről néhány szót említeni. Teszem mindezt azért, mert a tapasztalat az, hogy ma nincs ilyen gyűjtési forma. Ki van szépen találva, de a gyakorlatban nem létezik. Személyes tapasztalat az, hogy még most is a szelektíven összegyűjtött hulladékokat szállításkor összeöntik. Kérdezem én, akkor minek? Ha erre rákérdezünk, azt válaszolják, hogy azt külön szállítják, ami az előírás, de sajnos nem így van.           Oda értünk, hogy nem lehet tenni semmit. Kár, hogy hozzá nem értő emberek ülnek ezekben a székekben, mert azt sem tudják, mi a szelektív hulladékgyűjtés. Nézzük. „A szelektív hulladékgyűjtés a hulladékok anyagfajta szerinti elkülönített gyűjtését jelenti”. Ma hazánkban egy fő 379 kg szemetet termel egy év alatt. Sajnos azt is hozzá kell tenni, hogy a magyar ember még igen messze van attól, hogy ezt a szemléletet kövesse. Aki viszont követi és betartja az előírásokat, csalódik, mert teljesen fölöslegesen gyűjti szelektíven a hulladékot. Ismerünk kék, azaz papír, sárga, azaz műanyag, zöld, azaz színes üvegek, fehér, azaz fehér üvegek, és végül szürke, azaz fém hulladékgyűjtő konténereket. A fehér és szürke színű konténer általában hiányzik mindenhonnan.  Nagyon szépen le van írva még fajtánként is, hogy mit hova. Nagy jelentősége lenne ennek. Ugyanis ezek, az újrahasznosítható hulladékok családjába tartoznak. Milyen arányok uralkodnak Európában ezen a téren?

           Van hova fejlődni. Jó lenne el is kezdeni. A szemét világszerte nagyon komoly gondot jelent. Csak egyet említek. Hihetetlen fertőzés veszélyt hordoz, nem beszélve a környezeti károkról. Nagyon szép cikkeket lehet megtalálni különböző helyeken, de azt hiszem ezek egyáltalán nem általánosak.  Ezek még csak a háztartásokban keletkező hulladékok. A veszélyes hulladékok egy külön kategória. Egyre több információ kerül elő a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban. Személyes tapasztalat, hogy csak a neve van a dolognak. Hogy miért? Mert egyáltalán nem úgy szelektálják a hulladékot, ahogy kell. Mi lakók külön tesszük az egyes anyagokat a különböző konténerekbe. Itt már álljunk is meg. Nagyon szépen le van írva, hogy milyen színű gyűjtőedénybe, milyen hulladékot kell tenni. Hulladék gazdálkodás címszó alatt ezt lehet találni némi keresés után.

MIBE, HOGYAN?
•    A KÉK fedelű kukába vagy gyűjtőbe kerül a PAPÍR ALAPÚ HULLADÉK. Amennyiben valami nem fér bele a kék kukába, vagy esetleg nincsen, akkor gyűjthetjük a papírhulladékot egy üres kartondobozban is, illetve a nagyobb méretűeket kitehetjük a kuka mellé lapra hajtogatva és zsineggel átkötve.
•    A SÁRGA fedelű gyűjtőedényben gyűjthetjük a MŰANYAG ALAPÚ HULLADÉKOT, vagy erre a célra a műanyag szemeteszsák is megfelelő lehet.  (A műanyagok fajtáiról 
itt olvashatsz bővebben.)
•    A szelektív hulladékgyűjtő szigeteken elhelyezett ZÖLD színű gyűjtőbe kerülnek a SZÍNES ÜVEGEK, természetesen a fedél vagy a kupak nélkül.
•    A szelektív hulladékgyűjtő szigeteken elhelyezett FEHÉR színű gyűjtőbe dobálhatjuk be a  a fedél vagy a kupak nélkül FEHÉR ÜVEGeket.
•    A FÉM HULLADÉK gyűjtése lehetséges a szelektív gyűjtőszigetek SZÜRKE konténereiben illetve házhoz menő szelektív hulladékgyűjtésnél a SÁRGA fedelű kukába a műanyag alapú hulladékokkal együtt.

Forrás: Természetesen jobb! Szelektív hulladékgyűjtés szabályai

Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok helyről hiányzik két gyűjtőedény. A fehér az üvegeknek és a szürke gyűjtőedények. Igaz, az is szerepel, hogy lehet a fémet a sárga, azaz a műanyag alapú hulladékkel együtt gyűjteni. Nem is ez a baj. A probléma ott kezdődik, amikor a szelektíven gyűjtött hulladékot egy helyre, egy légterű autóba ürítik. Magyarul, összekeveredik a három szelektíven gyűjtött hulladék. Kérdezem: akkor ennek mi értelme? A lakók külön gyűjtik, a szolgáltató egyben szállítja. Erre rá is kérdeztem. Azt mondták, írjam föl a kocsi rendszámát, és hogy ez hol történt. Innentől kezdve kissé vicces az egész. Ugyanis ezzel nem történik semmi, ezt biztosan tudom mondani. Tapasztalat. Elég szomorú, hogy egy hulladékgazdálkodással foglalkozó cég nem tudja, hogy az általa üzemeltetett szelektív hulladékgyűjtő autó milyen formában szállít. Az teljesen ki van zárva, hogy egyik helyen helyesen gyűjt, a másik helyen nem. A grafikonon leolvasható, hogy milyen hatalmas mennyiségű hulladék keletkezik évente.

Forrás: KSH

Nagyon nagy mennyiségű szemét keletkezik a világon. Több mint kétmilliárd tonna kommunális szemét termelődik évente a világon. Ehhez még hozzájön az egyéb hulladék, olyan, mint az elektronikai, vagy maga a szennyvíz. Itt meg kell állni egy kicsit. Szerencsére a szennyvíz ma már nagy százalékban kezelt termék. Sajnos nagyon sok olyan hely van még a világon, ahol szűrés nélkül kerül a szennyvíz az egyes patakokba, folyókba. Ma már kimutathatóak az egyes vegyi anyagok a folyókban, tavakban, sőt már néhány helyen a talajvízben is. Hihetetlen károkat lehet okozni ezekkel az anyagokkal, mert a legkülönfélébb vegyi termékek kerülnek sok esetben a föld alá. Magyarul elássák.  Ezek a hordók, dobozok idővel korrodálnak olyannyira, hogy kiszabadul belőlük a káros anyag, szennyezve a környezetet, főleg a felszín alatti vizeket. A szilárd hulladékok is nagy gondot jelentenek világszerte. Nem sok országban tudják ezt rendesen kezelni. A szennyvíz is, és a kommunális hulladék is, nemcsak mint szemét van jelen, hanem fertőző forrás. Nagyon gyorsan elterjednek az élősködők és egyéb más kártevők, nem beszélve a bomló termékekben keletkező baktériumokról. Az egyes hulladéklerakók fertőző gócok. Ha már fertőzésről beszélünk, érdemes megemlíteni, hogy igen régóta kedvelt sportja nagyon sok embernek a hegymászás. Sok esetben napokat, heteket, sőt hónapokat is eltöltenek egy ilyen helyen. Az anyagcsere termékek kezelése egyáltalán nincs megoldva. Ez olyan helyen igen veszélyes, ahol gleccserek, hó-, és jeges vidékek vannak. Ugyanis ezek a helyek kezdenek kiolvadni, és az olvadék vízzel belekerülnek a víz természetes körforgásába. Több száz, vagy inkább több ezer ember salakanyaga hever ezeken a helyeken. Azt hiszem, tovább nem kell ecsetelnem ezt a folyamatot. Sajnos még ma is több fejlettnek mondott országban sem megoldott a hulladék normális tárolása. Ugyanis az egyes hulladék konténerek olyan állapotban vannak, amik fertőzési gócnak számítanak. Tisztán tartásuk némi kívánnivalót hagy maga után. Több helyen már megjelentek az állatok, de nem ritka a kisebb rágcsálók jelenléte. Ezek, mint tudjuk, elég aktívan részt vesznek a fertőzések terjesztésében. Itt is, mint nagyon sok más helyen az igényesség hiányzik.      

 Jó lenne, ha sokkal többet, és sokkal behatóbban foglalkoznának a hulladék gazdálkodással foglalkozó cégek a szemét kezelésével, és annak tárolásával. Azért valami még ide kívánkozik a teljesség igényével. Maguk a lakók is jobban odafigyelhetnének a saját szemetükre. Ne a felelőtlen viselkedésükkel, - itt az illegális szemétlerakókra, illetve a konténerek mellé tett szemétre gondolok-, hívják fel magukra a figyelmet, és erősítsék az igénytelen emberek táborát, hanem figyeljenek oda jobban szűk környezetükre is. Higgyék el, megéri. 

Ui: itt azért még egy gondolat. A háztartási szemetet mibe gyűjtjük? Műanyag zacskókba. Aztán hova kerül? A kommunális hulladék tárolóba. Egy kicsit érdekes a dolog. Vagy csak nekem?