Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Globális változás

Globális változás

Nagyon sokat foglalkoznak manapság a jövővel. Pontosabban, hogy milyen éghajlat, hőmérséklet, csapadék várható az elkövetkezendő időszakokban. Ezen belül, milyen szélsőséges, milyen lokális változások következhetnek be. Ennek a folyamata elindult, és évek óta tapasztalható, érezhető. Sajnos komoly problémákat okoz világszerte anyagi javakban is, és személyi sérülésekben is. Számtalan tesztet futtattak már le számítógépeken. A helyzet az, hogy minden az adatoktól függ. A gép azt tudja összevetni, hasonlítani bizonyos változások között, amit betápláltak. Ezért az egyes előrejelzések eléggé eltérőek, mivel különböző adatállományból áll össze a végeredmény. A sokféle mérési eredmények, melyek néha igen nagy eltéréseket mutatnak, más és más végeredményt produkálnak. Ezért van, hogy nem egységes eredmény, és nem egyforma eredmény születik. 

                                                           A Föld éves középhőmérséklete

Érdemes azért elidőzni azokon az ábrákon, amelyek itt vannak. Egységes, globális rendszerben sokkal érdekesebb és látványosabb az eltérés. Tudvalevő, hogy a Föld egy meghatározott zónarendszer szerint van felosztva. Ezzel semmi baj nincs, hiszen ez a természetes. A baj ott kezdődik, hogy ezeken a zónákon belül hatalmas eltérések vannak. Ha megnézzük a Föld éves középhőmérsékletét, akkor látjuk, hogy az Egyenlítő mentén alakult ki a nagyobb érték. Az viszont már egyáltalán nem mindegy, hogy milyen mértékben. A lényeg ezen van. A mért érték nagysága. 

Az is látható, hogy az éves átlaghőmérséklet sávja mennyire kiszélesedett. Nem véletlen. A tengerek, óceánok vize nagyon felmelegszik, ez pedig kihat globálisan is a hőmérsékletre. Sőt! Az egyes régiókban egyre sűrűbben előforduló viharok is e miatt alakulnak ki. Több tornádó, több tájfun, több ciklon, egyszóval több nagy vihar, nagy mennyiségű csapadékkal.  

 

                                                                     Hőmérsékleti régiók

A hőmérsékleti régiók nagyon sok mindent elárulnak. Többek között azt, hogy milyen változások kezdenek kialakulni az egyes, már elfogadott hőmérsékleti tartományokban tapasztalható éghajlati viszonyokon túl. Gondolok arra, hogy már több esetben is az északi területeken mértek olyan hőmérsékleteket, melyek azokra a területekre egyáltalán nem jellemzőek. Például a sarki zónában plusz 10, sok esetben még ennél is több a hőmérséklet.  Vagy az egyenlítői területek környékén nem ritka a 40 Celsius fok feletti érték. Ami komoly problémát jelent minden esetben, hogy az ott élő emberek nem ezt szokták meg. Szervezetük nem ezt rögzítette. Ezért komoly egészségügyi terhet jelent minden ember számára.

                                                                  2019 augusztusi állapot

Ha csak egy pillantást vetünk az ábrára, rögtön feltűnnek azok a színek, melyek a meleget jelölik. Egyre feljebb húzódik, sőt, egyre inkább megjelenik ez az időjárási állapot, és egyre gyakrabban. Ez azt is jelenti, hogy az egyenlítő környékén még melegebb van, viszont északon szinte a sark közelében is jelentős az emelkedés. Az olvadás is jóval intenzívebb, aminek komoly kihatása van mindenre.

         Csapadékban szegény vidékek a Földön   Sivatag   Félsivatag   Tundra   Sarkvidék

Az eső is szolgáltat egy bizonyos információval. Az utóbbi években eléggé elterjedt, hogy kis területen, rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék hullik. Ez több negatív dolgot von maga után. Talajerózió, villámárvizek, károk. Ennek ellenére sok olyan terület van, ahol nagyon kevés eső hullik. A melegedés miatt sok helyen aszály, szárazság lép fel, aminek következménye a sivatagos területek növekedése. 

 

                                                               Ivóvíz hiány

Az sem véletlen, amit az ábra mutat. Azt hinnénk, hogy az Egyenlítő területein van bőven víz. Csak a példa miatt. A Himalája hegységben számtalan gleccser található. Ezek látják el, látnák el a legnagyobb népességgel rendelkező országokat iható vízzel. Mivel ezek gyorsan olvadnak, így nincs egyenletes utánpótlás, így felütötte a fejét a vízhiány. Ugyanez tapasztalható Afrika nagy részén is.  A népességhez nézve kevés a víz.

                                                        A Föld termőterületei

Egyre nagyobb gond a növekvő lakosságot élelmiszerrel ellátni. Ahogy említettem, a melegedés aszályt, szárazságot okoz, amely sivatagosodáshoz vezet, azaz, elvesznek olyan területek, amelyek alkalmasak lehetnének mezőgazdasági termelésre. Hát a térkép nem sok területet jelöl arra, hol lehet folytatni növénytermesztést. Ez pedig nagyon nagy gond. Az igény hihetetlenül megnőtt.

                                                      Légköri szennyezés

Szintén a népesség gyarapodása miatt, az energia igény is jelentősen megnőtt. Ennek egyik káros velejárója a légkör szennyezése. Nem egyszer hallani a hírekben, hogy főleg a nedvesebb és hűvösebb időszakokban szmogriadót rendelnek el. Sajnos a légkör nagyon meg van terhelve. Ma már nagyon nehezen tud megtisztulni. Elérkezett az az idő, amikor több szennyező anyag kerül a légkörbe, mint amennyit a bolygó képes semlegesíteni, feldolgozni.

Jelentős szerepük van az egyes tengeri és óceáni áramlatoknak abban, hogy egyes helyeken milyen éghajlati állapotok alakulnak ki. A hideg és meleg áramlatoknak nagy jelentőségük van, még a halállomány tekintetében is. A melegebb vizekből kiszorulnak az ott eddig élő halfajok, és a számukra kedvezőbb hőmérséklettel rendelkező vizeket keresnek fel. Ez kihat legfőképpen a halászatra. Nagyobb távolságot kell megtenni a halászhajóknak, sajnos kevesebbet tudnak kifogni a csökkenő  halállomány miatt.

 

                                                          A világ nagyvárosai

Ha összevetjük globálisan a változásokat, akkor hamar rájöhetünk, hogy a melegedés, az éghajlat változás elindít egy népesség vándorlást is. Ez abban jelentkezik, hogy már léteznek olyan városok, amelyek sok ország egész lakosságán túltesznek. Tíz, húsz, harminc, sőt már negyven milliós városok is léteznek. Bele lehet gondolni, hogy ez milyen őrült megterhelést jelent az ellátás, az energia, a víz és a hulladék kezelés terén.

A változások jelentősek. Egyre több helyen alakulnak ki szélsőséges időjárási állapotok. A diagram csak egy a sok közül. A túlzott nagy esőzések miatt egyre inkább megszaporodnak az árvizek. Tíz, mindössze tíz évet ölel fel az ábra. Döbbenetesen megnőtt az a helyzet, amikor a víz az úr. Hatalmas károkat okoznak. A védekezés szinte lehetetlen.  

Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ma a világban minden nő. Vajon meddig? Meddig képes eltartani a Föld ennyi embert? Meddig képes ellensúlyozni az ember károkozását? Mi a határ? Mikor következik be, amikor már visszafordíthatatlan állapot áll be? Mert lesz ilyen. Én úgy vélem, hogy ez nincs is olyan mesze, látva, hogy az emberiség semmit nem tesz annak érdekében, hogy változások álljanak be, mert szükséges lenne. Nagyon, de nagyon hamarosan. Emlegetik, hogy a Föld a 24. órában van. Igen, de senki nem tesz ellene. Itt a döntéshozókra gondolok. Rajtuk múlik, hogy meddig lesz a Föld élhető bolygó.

A térképek forrása: Wikipédia