Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Értelmi, érzelmi intelligencia

2020.10.23.

Az intelligenciáról

Igen sok fórumon elhangzott már ennek a szónak a magyarázata. Többféleképpen, több rálátási szögből tanulmányozták ezt a dolgot. Egybehangzó definíció nincs. Egy biztos. Beszélünk értelmi és érzelmi intelligenciáról. Nézzük, mit írnak erről. 

„Az emberi intelligencia az ember intellektuális bátorsága, amelyet komplex kognitív hatások, magas szintű motiváció és öntudat jellemez. Intelligenciájuk révén az emberek képesek tanulni, fogalmakat alkotni, megérteni, alkalmazni a logikát és az érveket. Ide értendők a felismerési képességek, az ötletek megértése, a tervek megtervezése, a problémák megoldása, a döntéshozatal, az információk megőrzése és a nyelv használata a kommunikációhoz. Az intelligencia lehetővé teszi az emberek számára, hogy tapasztaljanak és gondolkodjanak.

Forrás: Wikipédia

Némely források szerint az értelmi intelligencia egyik mérőszáma az IQ. Hát, nem tudom. Én végig csináltam egy ilyen tesztet, és azzal, hogy csak számokkal, betűkkel, ábrákkal van tele, mást nem találni. Az én meglátásom szerint ez igen kevés egy értelmi intelligencia lemérésére. Ehhez még sok minden egyéb is hozzátartozik. Talán egy hasonlat: egy iskolázott ember is lehet faragatlan, és egy egyszerű alapfokkal rendelkező személy is tehet kellemes benyomást. Ebből is látható, hogy nem egyszerű a meghatározás. Akkor még bonyolultabb, ha hozzá vesszük az érzelmi intelligencia fogalmát. Az érzelmek játéka az emberi kapcsolatok legszínesebb palettája. Végtelen variáció található mindkettőben. Vigyázzunk! Sérülékeny mind a kettő, és manapság már kihalóban van. Röviden. Az értelmi és érzelmi intelligencia határozza meg egy adott személy igazi jellemét, belső értékeit, valódiságát, tiszteletét másokkal szemben, megértését, viselkedését, becsületességét, igaz voltát, szeretetét embertársaival szemben.

2020.10.16.

Érzelmi világunk 

Biztos, hogy nem mondok újdonságot azzal, hogy az emberek egymáshoz való viszonyában jelentős helyet foglal el az érzelmek kérdése. A baj ott kezdődik, hogy egyre inkább eltolódnak azok az értelmezések, melyek az igazi érzelmi állapotra utalnak. Nagyon sokféleképpen magyaráznak nagyon sok mindent. A sokszínűség kell. Igen, szükség van rá, de csak a normál ízlés keretein belül. Nagy kérdés, hogy mi a normál ízlés? Ez már egy fogósabb kérdés. Talán érdemes ezt a kérdést a legfontosabb irányból megközelíteni, ez pedig nem más, mint a család. Most egy kis időre tegyük félre a generációs ellentéteket. Nyugodtan kijelenhetjük, hogy van egy alapműveltség, egy alaphelyzet, amit mindenki hoz magával a családból. Érzelmeink nagyon korán kezdenek kialakulni. Nem szeretném végig követni az évek alatt bekövetkezett változásokat, csak annyit, hogy a gyerek másolja a szülei viselkedését, magatartását, egymáshoz való viszonyát, beszéd stílusukat, érzelmi kötődésüket. Itt a lényeg. Az érzelmi kötődés egyfajta etalon ahhoz, hogy családon belül milyen helyzetek alakulnak ki. Az érzelem kimutatása, a szeretet jelenléte, az odafigyelés a másikra, a törődés, mind nagyon fontos kelléke ahhoz, hogy ideális család jöjjön létre. A gyerek ezt követi, ezt fogja helyesnek tartani, és e szerint fog viszonyulni társaihoz, szeretteihez, későbbi szerelméhez, esetleg párjához. Ez lenne az ideális. Vajon van még ilyen? Ez már egy kicsit elgondolkodtató. Hogy miért? A túl nagy szabadság miatt. Jól olvasták. A túl nagy engedékenység, az én kicsi lányom, vagy fiam szindróma ma már jelen van. A kötelesség háttérbe szorul, a követelés előtérbe kerül. Itt kezdődnek a bajok. Nagyon sok olyan család van, mely idő előtt felbomlik. Itt alakulnak ki esősorban azok a jellegzetes viselkedésformák, melyek jellemzőek a mai világra. Mire gondolok? Az én gyermekem ne szenvedjen semmiben hiányt, igyekszem neki mindent megadni, gondolatait, cselekedeteit igyekszem maximálisan tolerálni, stb. De mi történik ilyenkor? A gyerek visszaél ezzel a dologgal. Nincs benne semmiféle megértés, kötelességérzet, tisztelet, őszinteség. Ez igazából akkor derül ki, amikor valami baj van. Mert a mai gyerekek, fiatalok meggondolatlanul viselkednek. Sőt! Tovább megyek. Egyáltalán nem viselkednek annak megfelelően, amiket elvárna az ember, de még úgy sem, ami alapvető magatartásforma lenne. Gondolatviláguk, érzelmi töltöttségük egy kissé eltorzult, és most finoman fejeztem ki magam. Hogy miért? Saját tapasztalat, hogy semmiféle gátlásuk nincs semmiféle kérdésben, és semmiféle helyzetben. Nincsenek tekintettel senkire, feltűnően viselkednek, káromkodnak, egyáltalán nem őszinték a másikkal szemben. Ez viszont nagyon nagy árnyékot vetít az érzelmi gondolataikra. Nem a sémaelmélet követését akarom hangsúlyozni. Mármint azt, hogy így és így viselkedjen. Közel sem. Viszont azt, amit tapasztalni lehet, az nagyban kihat a jövőjükre nézve. Mit látni, hallani? Nem véletlen a sok válás. Egyszerűen semmi kötelességtudatuk nincs a mai fiataloknak. A tolerancia, a kompromisszumkészség ma már csak fogalom. Nem tudják, és nem is akarják alkalmazni. Az érzelmi kötődés viszont ezek nélkül hosszú távon nem működik. Egyéni mivoltukat hangsúlyozva, saját magukat elfogadva élik világukat, teljesen kizárva egy más elképzelést, egy más véleményt, egy más érzelmi viszonyulást. Mi ennek a vége? Meg nem értés, sok esetben harag, sőt, az is előfordul, hogy gyűlölet, illetve bosszú. Ezek mind az érzelmi állapotukra vezethetők vissza. Legtöbb fiatalnál ez egy felszíni megnyilvánulás, egy cél elérése érdekében. Az érzelmi kötődést is ketté kell osztani, mivel másképpen viszonyulunk a családunk tagjaihoz, barátainkhoz, iskolatársainkhoz, munkatársainkhoz, és ahhoz a valakihez, akit szívesen látunk magunk mellett, jó érzéssel tölt el a jelenléte, jó vele az időnket eltölteni. Az már egy magasabb fokú érzelmi töltődés. Ezt kell ápolni, hiszen ez adja meg az embereknek azt a hihetetlen állapotot, amely aztán ahhoz vezet, hogy saját életet alakítsanak ki, melyben ott lesz egy gyermek, akinek a szeretetet, az érzelmi kötődést, az őszinteséget, a tiszteletet, a kötelességtudatot adhatjuk tovább. Az ilyen fiatalnak boldog lesz a további élete. Szeretnénk sok ilyen fiatalt látni. Sajnos az élet éppen az ellenkezőjét mutatja.

2020.10.09.

Viselkedéskultúra

Talán egy kicsit idős vagyok már ahhoz, hogy próbáljak megérteni olyan viselkedésformát, ami egyáltalán nem illeszkedik a XXI. század formavilágába. Ismét annak szeretnék hangot adni, ami felháborítja az embert. Ezek nem egyedi és egyszeri esetek, hanem immár rendszerszintű események. Vagy talán én vagyok lemaradva mindenről? Nagyon valószínűsíthetem, hogy nem. Már itt az elején valamit szeretnék leszögezni. Nem biztos, hogy jó az a megközelítés, hogy próbáljak valakit, valakiket megérteni. A gondolatok ma már annyira elvonttá váltak, hogy nem lehet, sőt, nem is szabad, hogy ezek nagyon teret hódítsanak maguknak. Vajon miért nem? Nagyon egyszerű. Ma az az elfogadott, hogy legyél különb, más, erőszakosabb, agresszívebb, kezelhetetlenebb, durva, hazug, tiszteletlen, becstelen, mindenkivel lekezelő magatartást tanúsító, szélsőséges gondolkodású, érzelemmentes, tudálékos /amúgy buta/, stb. Nem akarom tovább sorolni, de lenne még bőven. Lehet azt mondani, hogy ez nem egészen így van. Ezt is el tudom fogadni, de a normális társadalmi együttéléssel történő kapcsolat nem a mai fiatalok erőssége. Ma már az kevés, hogy értsünk meg valamit, vagy valakit. Sok mindent meg lehet beszélni, és sok mindent meg is lehet érteni. Vannak olyan dolgok, melyeket viszont nem szabadna semmilyen formában tolerálni. Hogy miért? Mert a másik oldalról sem ez a hozzáállás. Ilyen egyszerű. Az az idő már régen elmúlt és idejét múlta, hogyha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel. Aki még e szerint gondolkodik, az egy kicsit le van maradva. Én igyekszem lépést tartani a különböző lehetőségekkel, gondolatokkal, hozzáállásokkal. Tudják, nagyon sok esetben nem megy. Hogy miért?  Mert a „z”, illetve „y” korosztály fogalom körébe nem illeszkednek bele a normális társadalmi együttélés íratlan és írott szabályai. Tovább megyek. Még az előző korosztály sem fér bele ebbe a rendszerbe. A magyar ember nem ismeri a szabályokat és a törvényeket. Helyesbítek. Nagyon is ismeri, de nem tartja be. Ez viszont egyértelműen kihat a következő generáció viselkedésére. Van kitől tanulni. Igen, a szülő az, aki példát mutat, vagy nem. Inkább nem. Ez a trendi, ez a menő. Így kell viselkedni. Ezt látja, és szépen lemásolja. Persze nem biztos, hogy ezt kellene tennie, de ezzel ér el célokat. Ez a borzalmas. Teljesen kivetkőzött magatartással olyan helyzetek teremtődnek, melyek sok embert hátrányosan érintenek. Ezekre az emberekre néznek fel és követik a társaik. Legyél hazug és becstelen. Tudják, van egy érdekes meghatározás, ami így hangzik: a hazugságot és a becstelenséget megbocsátják, az őszinteséget viszont nem. Hát nem szörnyű? Ez mindent elmond a mai modern világban élő emberekről. Ami még szörnyűbb, hogy az emberek e szerint élnek. Ezt a vonalat követik. A gyerekeik pedig mennek utánuk. A végeredmény egy tudás és érzelem mentes társadalom. Tele olyan emberekkel, akik nem törődnek semmivel. Nincs kötelességérzetük, nincs értelmi intelligenciájuk. Az ilyenek nem is tartanak rá igényt. Az erőszakos magatartásukkal elérnek mindent. Sőt! Még követőket is találnak.

Akkor lesz majd nagy baj, amikor az általuk generált agresszió visszaüt. A tönkretett, szétzilált, lealacsonyított tudatú emberek ott állnak majd, és nem tudnak mit kezdeni magukkal. Nem tudnak mihez nyúlni, mert tönkretették, nem tudnak majd tanácsot kérni, mert mindenki ostoba, nem tudnak előrehaladni, mert nem lesz értelme, nem tudnak fejlődni, mert nem lesz kitől, nem tudnak élni, mert nincs cél, nem tudnak gondoskodni senkiről, mert nem lesz mivel. Szomorú jövő. Valahogy e felé tart a világ. Lehet ezen változtatni? Kell ezen változtatni? Lehetne és kellene is. A nagy kérdés, hogy van-e rá igény. Eddig úgy néz ki, hogy nincs. Ez a rendszer most nagyon megfelelő. Nincs felelősségre vonás, nincs szankcionálás, nincs semmi, ami valamilyen gátat szabna ennek a tendenciának. Idővel ez még rosszabb lesz. Változtatni? Ugyan minek. Ez most nagyon jó így. Itt meg lehetne kérdezni azokat, akik ezt megengedik, hogy jól van ez így? Higgyék el, nem tud választ adni. Maszatol, mellé beszél, értetlen dolgokat állít, nem tud állást foglalni, és ami a legborzalmasabb, nem tud dönteni. Itt van a legnagyobb baj. A döntésképtelenség. Ez a XXI. század legnagyobb hibája. Ez viszont a legnagyobb hiba, amit el lehet képzelni egy modern társadalmi rendszerben.  

 

2020.10.02.

Átfogó kép, avagy változás mindenhol

Ma már teljes egészében kijelenthetjük, hogy bármerre nézünk, mindenhol a változással találkozunk. Hol kisebb, hol nagyobb. A hőmérséklet, a csapadék, a viharok, az élelmiszerek, a hulladék, a szennyezés, az emberek társadalmi helyzete, a párkapcsolatok, a nézetek, a vélemények, minden változik. Egy nagy baj van, hogy rossz irányba. Tudom, hogy a hőmérséklet igen messze van a párkapcsolatoktól, de talán egy próbát tehetünk. Vegyük sorra. Nem egyszerű, de lehet, hogy sikerül. A hőmérsékletnek nem kellene emelkedni, mert nagyon sok káros hatás alakul ki ennek révén. Az elmúlt években több helyről a világból hallani lehetett a magas hőmérsékletek okozta változásokról. Jelentős olvadások a sarkokon, fokozott olvadás a gleccsereken, a fagyos talaj felengedése. Hőségnapok, hőhullámok, aszály, szárazság, gyakoribb erdőtüzek. Az emberekre gyakorolt kedvezőtlen hatása egészségügyi problémákat vet fel, és alakít ki. Többször lehetett hallani, hogy főleg a nagyvárosokban okoz gondot a nagy meleg. Milyen értékekről beszélünk, és hol? 30, illetve 35 Celsius fok feletti hőmérsékletekről, melyek sok esetben olyan földrajzi helyen kialakulnak ki, ahol nem volna szabad, sok esetben sarki területeken. Vannak helyek, ahol érdekes időjárási körülmények alakulnak ki. Lehet látni és hallani, hogy a déli területeken, ahol egyáltalán nem volna szabad hónak esnie, megtörténik. Ez is a csapadék egyik formája. Ha már itt tartunk. Egyre szélsőségesebb viszonyok alakulnak ki. Nagy szelek, rövid idő alatt, jelentős csapadék, villámárvizek keserítik meg az emberek életét. A természet erői dolgoznak annak megfelelően, ahogy az ember bánik és viselkedik vele. Érdekesnek tűnik a megfogalmazás? Én úgy vélem, nem. Az emberi beavatkozás és az emberi felelőtlenség okozza mindezt. Egyre nő a népesség, egyre több élelmiszerre van szükség. Lassan elfogy a termőföld, tehát pótolni kell valamivel a hiányzó mennyiséget. Ez nagyon jellemző az élelmiszerekre. Adalékanyagok tucatjait teszik az alapanyagokba is. A félkész ételekről ne is beszéljünk. Egyre több bevitt anyagról derül ki, hogy valamilyen káros dolgot tartalmaz. Ez igaz az italokra is. A mostani fiatalok sokszor nem is tudják már valamilyen ételnek, gyümölcsnek az eredeti, igazi ízét. A tojást a tojásgyárban készítik. Ezt egy fiatal mondta a kérdést követően, mely úgy szólt, hogyan lesz a tojás? Aztán sok helyen a túlzott fogyasztás, mert ilyen azért sok van, sok hulladék is termelődik. Milliárd tonnában mérhető a kommunális szemét mennyisége, és ez csak egyfajta hulladék. Ezzel párhuzamosan a szennyezés is megnő. Apuka nagytakarítást végez, majd szól a fiacskájának, hogy segítsen elvinni a szemetet. Vajon hova? Hát persze, hogy néhány kilométerre, az erdő szélére, esetleg beljebb. Büszke tettére, mert megszabadította a házát, lakását a sok szeméttől. Az már meg sem fordul a fejében, hogy milyen őrült nagy kárt okoz. Szennyezi a talajt, a felszín alatti vizeket, a légkört, arról már nem is beszélve, hogy milyen csúnya. Ennek tudata nem ér el a szürkeállományáig. Kisfiacskája látja ezt, és ugyanezt teszi a hétköznapokban is. Szemetel, nem érdekli a környezete. Kialakul benne egy általános vélemény, hogy vannak dolgok, amiket így is el lehet intézni. Ennek a társadalmi kára igen nagy. A felfogása teljesen eltorzul, megváltozik, rossz irányba. Lehet, hogy furcsán hangzik, de ebből is, mert sajnos mást is lát a szüleitől, ami nem igazán jó, kialakul egy társadalmi álláspont, ami eléggé érdekes. Nem érdekli más, nem tud toleráns lenni, nem tud kompromisszumot kötni, önző, öntelt, sok esetben szélsőséges gondolkodású személlyé válik. Társasága szélesedik, társat próbál találni. Mivel hasonló gondolkodású másik féllel találkozik, valamit ki kell találni, hogy különb legyen. Az extrém dolgok kerülnek elő, legyen az bármi. Az imponálásnak ilyenkor már van foganatja. Van viszont egy bökkenő. Ez nem minden esetben helyes. Bár talán ezt a szót már a mai fiatalok nem is ismerik. A másik nemhez való vonzódásában is jelentkezik az önzés. Magatartása, viselkedése sok esetben erőszakos, agresszív testet ölt. Ő az, aki mindent jobban tud, ő a legokosabb, és még lehetne sorolni. Innentől kezdve jönnek a bajok. A bulizás ma már egy teljesen általános időtöltés. Legyünk részegek, kezdjünk valamit a másik nem képviselőjével, legyünk „macsók”, mert ez a trendi. A menőzés nagyon elterjedt, sajnos sok esetben törvényes kereteken kívül. Jönnek a problémák, jön az „okos” szülő, mint az „okos” készülékek, és próbálja elintézni a dolgokat. Amint ez sikerül, kezdődik minden elölről. Félreértés ne essék, nem a fiatalokat akarom bántani, csak sajnos tesznek azért, hogy ez legyen róluk a vélemény. Talán érdemes lenne változni. Míg a fent felsoroltak negatív irányba tolódnak el, addig jó lenne, ha az emberek pozitív irányba mozdulnának. Egy sokkal jobban működő világ alakulna ki, ahol nem hazugság, nem a tisztességtelen magatartás, nem az erőszak, nem az agresszív viselkedés hódít, hanem ezek ellenkezője. Jó lenne, ha az emberek vissza hódítanák maguknak, az értelmi és érzelmi intelligencia fogalmát, és gyakorlatát.                  

2020.09.25.

Felelőtlenség

A felelőtlenség igen erősen elterjedt hazánkban. Sajnos ez a magatartás ismét a szülőktől indult ki. A gyerekek, a fiatalok szépen másolják a szüleiket. Persze, nem kell félteni őket, még alaposan túlszárnyalnak mindenkit. Magyarázat? Nincs rá. Illetve, részben igen. A szereplésvágy, a kiugrási kísérlet, a nagyobbá válás a társak előtt, a különbség érzékeltetése, az extrémitás fokozása, az erőszak kimutatása, stb. Lehetne még sorolni, de azt hiszem, ennyi elég. Súlyos társadalmi problémát hordoz ez a magatartás. Az is megfigyelhető, hogy a felnőtt társadalom is vevő erre a magatartásra. Csak egy példa. Valahogy én nem tudnám elképzelni, hogy egy igen távoli helyre akarnám elvinni pár hónapos gyerekemet. Főleg olyan helyre, ahol az egészségügyi feltételek nem egészen biztosak. Az ott lévő embereknek az ottani víz és élelem a mindennapok része, de egy európai embernek nem biztos, hogy jót tesz. Be is bizonyosodott több alkalommal, hogy kórház a vége az ilyen kalandoknak. Egy pár hónapos gyerek még inkább hajlamos elkapni valami betegséget. Talán jó lenne átgondolni, hogy hová tervezik a nyaralást vagy kikapcsolódást a szülők. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy feltétlen fontos kitenni egy pár hónapos gyereket ilyen megpróbáltatásnak.  A kérdésem csak annyi lenne, hogy miért olyan felelőtlen egy szülő, hogy kiteszi a saját gyerekét annak, hogy valami fertőzést, betegséget elkap? A másik. Focimeccsen a saját kiskorú gyereke kezébe adja a hanggránátot, és az a gyerek kezébe felrobban. Az ilyen szülő milyen szülő? Hát felelőtlen. A történtek után még magyarázkodik is, hogy ő nem így akarta. Hát mire gondolt? Persze, jó viccnek, hogy az ő csemetéje milyen ügyes, hogy hanggránáttal a kezében szurkol a csapatának. No, bravó. Hol itt a szülői felelősség? Sehol. Az elme ilyenkor messze alulmarad minden józan döntéstől. A végeredmény egy komoly probléma, amit sok esetben elég nehéz rendbe hozni. Talán én gondolkodom rosszul? Lehet. Én, amikor fiatal voltam, nem tagadom, előfordultak apró csínytevések. Ezek egyszer sem irányultak sem fizikai, sem szellemi formában senki felé direkt formában. A konfliktusokat, ha kerekedtek, megoldottuk néhány keményebb szóval, esetleg valamilyen fizikai fölényt imitáló testhelyzettel. Ritkán fordult tettlegességre a dolog. Ez sem volt komoly és nem rendszeres. Hallottunk esetekről, hogy bálok, rendezvények után összeverekedtek a felnőttek. Ettől mi még nem utánoztuk őket. Itt a kulcsa a dolognak. Bár a fiatal sok mindet lát, de nem biztos, hogy követnie kellene. Az ő szellemi gyengeségén múlik, hogy melyik oldalt részesíti előnyben. A helyzet az, hogy inkább az erőszak felé billen a mérleg nyelve. Hogy miért? Mert így egyszerűbb, és egy végleges megoldást vél benne látni mindaddig, még ő nem kerül abba a helyzetbe. Igazán akkor látja és fogja fel, hogy helytelenül cselekedett. Ennek viszont van egy nagyon csúnya következménye. Ugyanis a sérelmet valahogy orvosolni kell. Nehogy már én húzzam a rövidebbet. Kialakul egy gyűlölet a másik iránt, és egy olyan cselekedet sorozat, melyben minden eszközt bevet, hogy mégis ő kerekedjen felül. A módszereken nem válogatnak. 

2020.09.18.

Felháborodás 

Tudom, hogy ez részemről, de biztos vagyok benne, hogy más részéről is hiábavaló kijelentés, állásfoglalás, vagy nevezzük bárminek. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert az emberek, és ezalatt a vezető beosztásban lévő embereket értem, egyszerűen nem mondanak igazat, röviden hazudnak. Hazudnak mindenben. Addig, amíg érdekek mentén haladnak a dolgok, ezek a viselkedésformák jelen lesznek. Semmi nem fog változni. A mai modern ember ki van téve napi szinten ennek az álságos, legtöbb esetben hazug közegnek. Ebben a formában az ember nem jelent semmit. Semmi beleszólása nincs semmibe. Minden a háta mögött zajlik olyan szinten, hogy az már veszélyes. Igen veszélyes, hiszen több milliárd ember léte függ ezektől a döntésektől. A döntések viszont nem az emberekért vannak. Mondom mindezt azért, mert ha így lenne, akkor nem áltatnák az emberiséget különböző hazug, felszínes, semmitmondó dolgokkal. Sajnos azok, akik rendelkeznek ugyan hatalommal és pénzel is, és tudnának tenni annak érdekében, hogy a világon alaposan megváltozzanak dolgok, mert bizony alapjában kellene módosítani nagyon sok mindent, éppen azok nem tudnak tenni semmit, mert mások, a többségnek teljesen más az érdeke. Van egy nagyon régi közmondás. Így hangzik: „Addig, amíg két ember van a Földön, nem lesz egyetértés”. Milyen igaz. Ez a mai világban nagyon is érvényesül. Sőt! Egyre inkább. Vannak tények, tapasztalatok, adatok. Vannak kutatók, tudósok, elemzők. Miért van az, hogy egyáltalán nem értenek egyet? De még véletlenül sem. Meg sem közelítik egymást az általuk elmondottak. Miért nem gondolkodnak felelősség teljesen, hiszen rengeteg ember élete függ sok minden általuk eldöntött dolog miatt. Vagy az emberi élet ennyire nem számít? Ennyire közömbösek a vezető emberek? Ennyire nem érdekli őket, hogy mi történik milliókkal? Ennyire nem foglalkoznak senkivel és semmivel, hogy képesek ellentétes dolgokat állítani, csakhogy kiszolgálják a vezetői réteget?  A felettesi réteget? Még mindig itt tartunk? Vagy már megint? Sok kérdés tudom. És mi a válasz. Sajnos válasz nincs. Ilyen közegben nem is lehet, hiszen a hatalom ezt teljesen figyelmen kívül hagyja. Biztonság, megbízhatóság, őszinteség, tisztesség. Ezek a szavak már régen feledésbe merültek. Olyan furcsa, amikor az ember valakivel beszélget, belenéz a szemébe, és tudja, hogy amit mond, az hazugság. Ez nem egyedi dolog. Ma ezek mentén halad a világ. Mit lehet ilyenkor tenni? Semmit. Hogy miért? Mert az emberek a hazugságot meg tudják bocsátani, az igazságot és az őszinteséget nem. Hogy is van ez? Itt tartunk? Ilyen morál uralkodik ezen a Földön? Tudják mi a szomorú? Hogy a válasz a kérdésre, igen. Az egyes emberek nem segítik az előrehaladást, hanem éppenséggel gátolják. Akkor, amikor egy tudós valamit felfedez, rájön valamire, biztos a dolgában és ezt közzé szeretné tenni, szólnak neki, hogy ő kinek a munkatársa, és majd ők megmondják, mit írhat le, és hogyan. Na, innentől kezdve nem beszélhetünk tudományos kutatásról, bármennyire is a tudományos tételek mellett teszi is le bárki a szavazatát. Akkor miről beszélünk? Egy álságos, romlott, becstelen világról. A hatalom, a pénz, az uralkodás a lényeg. Teljesen a középkori világ üti fel e fejét. Ma ezt úgy hívják modern kifejezéssel, hogy Új Világrend. Vajon mi ennek a lényege? Egy részét már látjuk. A bizonytalanságot, a hazugság áradatot, a tisztességtelen magatartást. Mi a másik része, vagy a sokadik része? Az emberek manipulálása, tudatuk módosítása. Csak egy kérdés. Miért van az, hogy olyan sokféleképpen magyaráznak valami? Miért van az, hogy tudatlanságot sugallnak az emberek felé, és annak is akarják nézni őket, sőt, annak is nézik? Miért van az, hogy figyelnek mindent és mindenkit? Nagyon egyszerű a válasz. Mert így azoknak, akiknek érdekük, tudni akarnak mindenkiről mindent, hiszen így lehet totálisan ráhatni az emberek érzelmi és értelmi világára. Senki ne legyen okos, senki ne legyen okosabb, senki ne érezze magát biztonságban. Ez a lényeg. A fontos, hogy a vezetők mindent megmondanak, hogy ki mit tegyen, miképpen gondolkozzon, hogyan éljen. Az illúzió azért megmarad. Hogy miért? Mert ez maradt az embereknek. Abban a tudatban élni, hogy nagy szabadságom van, mindenben én döntök, én mondom meg, mi legyen, a magam ura vagyok. Ezt el kell felejteni. Ez a tökéletes illúzió. Ez mindig megmarad az embereknek. Ennek a tudati tényén meghagyják a tömegeknek. A valóság teljesen más. Vajon miért nem gondolnak az emberek erre inkább? Mert a könnyebb utat választják. Ez egy olyan jelenség, mint amikor egy kövér ember tömi magába az ételt, és nem érdekli, mi történik vele, még akkor sem, amikor közlik vele, ha így folytatja, meghal. Nem számít. Inkább eszik. Hát itt van a baj. Több mindenről az emberek nem akarnak lemondani, és nem is fognak, mert az a kényelmes. Nem számít, hogy már nem rendelkezik önálló gondolatokkal, önálló döntéshozatallal, önálló tudati szellemvilággal. Nincs világképe, nincs semmi, ami arra ösztönözze, hogy változtatni kellene, mert valami nem jó. Elél, a számára elképzelt, és precízen felépített rendszerben. Nem terheli semmivel sem magát. Generációk nőnek fel az ilyen formáción, aminek egyik alapja a tökéletesen megszervezett tudatmódosítás. Adatok, információk tűnnek el, és kerülnek más magyarázatok a helyükre. Az új generáció már ezt követi. Ezek mentén a szabályok és törvények mentén élnek és fognak élni. Nekik ez lesz az elfogadott és megszokott. Az elméjük börtönbe kerül, sőt, már ott is van. Ha távolabbra nézünk, az emberek tudatvilága, önértékelő képessége alaposan lehanyatlik. Ennek már kézzelfogható jeleik vannak. Nem kell nagy dolgokra gondolni, mint az úgynevezett „okos” szóval illett műszaki cikkekre, vagy arra, amikor már manapság a fiataloknak minden „kihívás”, még egy alapvető egyszerű dolog is. Ebbe már minden beletartozik. E felé vannak terelve a gondolatok. Ezek mentén él, dolgozik, alkot az ember. Sajnos az ezen a téren adott túlzott nagy szabadság rengeteg káros dolgot is von maga után. Nézzünk körül. A legdurvább példa, ami kezd elterjedni már a nagyon fiatalok körében is, az az erőszak. A legváltozatosabb módszereit művelik. Honnan jönnek ezek a gondolatok? A szabadság illúziója. Ez a lényeg. Az egymás iránti gyűlölet és konfliktus fontos része az Új Világrend szerkezeti felépítésének. A tudatlan, irigy, agresszív, hazug, becstelen embereket nagyon egyszerű irányítani. Ez fontos. Amikor ez tökéletesen megvalósul, akkor elmondható, hogy létrejött egy totális rendszer, ami teljes uralmat gyakorol az emberek felett. Ennek néhány változatát már lehet tapasztalni. A világ eseményei nem jó irányba terelődnek. Valószínű, hogy nem csak én látom így. Nagyon szűk szinten lehet valamit tenni, de nagy léptékben nem lehet gondolkodni, hiába is vannak olyanok, akik szeretnék. Sajnos ez a korosztály már nem tud kellőképpen ráhatni az eseményekre. Van rá példa, hogy meghallgatják őket, de semmi konkrétum nem lesz belőle. Pedig jó lenne. Sajnos ez olyan, amikor valamilyen műsorban beszélgetnek az emberi kapcsolatokról, hogy milyen jó az odafigyelés, a szeretet. Aztán mi történik? Azt sem tudja, ki a szomszédja, sok esetben nem is köszönnek egymásnak, ugye minek köszönjön egy idősebbnek. Lehetne még sorolni, de azt hiszem mindenki találkozott ezzel a jelenséggel. Az elidegenedés a lényeg. Ha már valaki közelít a másik felé, rögtön az a gondolata, vajon mit akarhat tőlem? Meg sem fordul a fejében, hogy semmit, csak beszélgetni. Ennyi. Ez ma már nem divat. Két dolgot meghagynak az embereknek. Az egyik a szabadság illúziója, a másik a szex. Csodálkoznak? Miért? Nem jó az, amikor én döntök, én irányítok, én szabok meg dolgokat? Nem jó, amikor összebújnak a párok? Már hogyne lenne jó. De csak ennyi! Nem több. A szexuális szabadság, mert már minden erről szól, még a politikusok szájából is elhangzik, kell az embereknek. Sajnos sok esetben, ebben is átesik az ember a ló másik felére, mert mindent változtatni kell, hogy rám figyeljenek, én legyek a központban. Észrevették? Ez fontos része a mai modern embernek. Az, hogy központban legyen. Ezzel igazolást nyer a felől, hogy fontos személy. Az ilyen ember világképe nagyon silány. Saját erőszakos magatartását a gyereke másolja, és ő is úgy fog viselkedni. Ezzel beindít egy reakciót, mely konfliktusok sorozatát indítja el mindenkivel szemben. Hiányozni fog a szótárából a megértés, a tolerancia, a kompromisszum készség. Ezek nélkül viszont ellentétek alakulnak ki, és sajnos, de látni, hogy milyen méreteket ölt, és milyen korosztályban. Egyre fiatalabb bűnözők kerülnek látótérbe és egyre kegyetlenebb dolgokat találnak ki egymás ellen is. Az ilyen fiatalok magatartása felháborító. Szólni persze nem lehet. Meg vannak sértve, sőt, még képes a saját szüleit is feljelenteni. Baj esetén bújnak a felnőttek mögé, nehogy felelősségre legyenek vonva. Mert felelősök nincsenek. Bármi történik, nincs olyan személy, aki azt mondaná, én tehetek róla. Milyen világ ez? Szomorú, gyűlölettel teli, igazságtalan és romlott. Tudják milyen rossz ezt kimondani? Látni, hogy szinte senki nem törődik semmivel, csak a saját dolgaival, még annak ellenére is, hogy ezzel másoknak árt. Az állandó kommunikáció ezt eredményezi. Mit lehet látni, hallani, olvasni a különböző médiákban? Az erőszakot, az agressziót, a becstelenséget, a hazugságot, a tisztességtelen magatartást, a felelőtlen viselkedést. Filmek, játékok ezrei ontják a fiatalok felé ezeket a viselkedési formákat. Pornóoldalak százaiból próbál szexuális kultúrát kialakítani, követve az abban látottakat, és követelve annak végzését együttlétük során. Egyáltalán nem tiszteli a partnerét. Olyat, hogy tolerancia, nem ismeri. Az érzelmi és értelmi intelligencia legalapvetőbb követelményeinek sem felelnek meg ezek az emberek. Az egyes műsorok a kínlódást, a megalázást, a szenvedést úgy állítják be, mint egy kihívást. Aztán jönnek a bajok. Testi, szellemi eltorzulást is előidézhet. Szükség van erre? Én úgy gondolom, nincs. Ez okozza az emberekben a torz magatartást, a gyűlöletet a másik ember és a másik nem iránt. Miért lett divat a pszichológia? Nem véletlen. Ilyen tömeges rosszat másképpen nem lehet kezelni. Már gyerekeket visznek terápiákra, mert nem tudnak velük mit kezdeni. Mi lesz belőlük? Vajon normálisnak mondható egy ilyen világ? Vajon az emberi gyűlölet miért tört ennyire a felszínre? Vajon miért utálják az emberek egymást? Higgyék el, nagyon szeretnék válaszokat kapni ezekre a kérdésekre. Azt hiszem, ebben a kérdésben nem vagyok egyedül.     

2020.09.11.

Ellenfél, ellenség 

Sajnos ezt a két fogalmat ma már nagyon egy szinten kezelik. A nagy baj az, hogy minden területen ez a fajta magatartásmód a jellemző. Ennek egyik kiváltó oka az egyre inkább elterjedő közömbösség. A tapasztalat az, hogy már a szomszédok sem ismerik egymást. Egyszerűen nem érdekli, hogy ki lakik a szomszédban, mit csinál, egyáltalán kik azok. stb. Ebből aztán érdekes helyzetek alakulnak ki. Többek között, ha esetleg valami miatt beszélgetést szeretnénk kezdeményezni, látni a partner arcán az értetlenséget. Az is megfordul a fejében, hogy vajon mit akarhat ez az ember tőlem? Az már meg sem fordul a fejében, hogy egyszerűen csak beszélgetni. Van ennek egy nagyon nagy hátránya. Ha esetleg valamilyen baj alakul ki, legyen az bármi, egyszerűen nem tud kihez fordulni, mert a kezdeményező partner elfordul a korábbi kedvezőtlen fogadtatás miatt. Addig ugye az van, hogy oldja meg mindenki a saját baját. Hát igen. Jelenleg ez a megszokott. A másik ilyen jelenség a közönyösség. Nem érdekli, hogy mi történik a másik emberrel. Közönyös az események láttán. Itt is van egy visszaütő dolog. Akkor, amikor esetleg neki lenne szüksége esetleges segítségre, ugyanúgy viselkednek vele szemben. Sőt! Még alkalomadtán fel is rója, hogy nem segítettek rajta. Ez egy elég torz gondolkodásra világít rá. Nekem minden, és szinte elvárja a segítséget, de mikor ő lenne a segítő, akkor elhatárolódik. Érdekes gondolkodási mód. Ez az egész aztán tovább is gyűrűzik, mégpedig a gyerekek irányába. Látja az egyes viselkedési formákat, nem köszönök a szomszédnak, nem segítek neki semmiben, egyáltalán nem foglalkozom vele semmilyen szinten. Ezt a gyerek lemásolja, és ugyanúgy fog viselkedni, mint a szülője. Ez sajnos meg is látszik a mai fiatalokon. Nem ismerik a köszönést, nem ismerik az udvariasságot, nem ismerik a szép magyar beszédet, nem tudnak viselkedni, egyszerűen nem ismerik a társadalmi együttélés szabályait. Igaz, kitől is tanulhatta volna, hiszen nem ezt a példát látta a családban. Ezek a tulajdonságok még tovább mélyülnek az idő előrehaladtával. Jönnek a külső ingerek, látott viselkedésformák. Persze az fog tetszeni, amihez semmi kötelezettség nem tartozik. Ebben érzi jól magát. Idővel itt is visszaüt a magatartás tartózkodó formája. Ezek a fiatalok a közömbösséget és a közönyösséget még magasabb szintre emelik. Olyan szintre, ami már nagyon elgondolkodtató, hogy vajon nincs-e mentális problémája. Hogy miért? Mert milyen ember az, aki végignézi a társa bántalmazását, azt fel is veszi, közzé is teszi, és még jót mulat rajta? Ez egy teljesen szellemileg, érzelmileg visszamaradott személy. Ezekre nem lehet mást mondani. Olyan alacsony értelmi szintre utal, aminél lejjebb már nincs. Ez a jövő nemzedéke. Ha tovább lépünk, az ilyen emberek nem ismerik a korrekt, becsületes magatartást. Nem ismerik a jó értelemben használt ellenfél fogalmát. Pedig ez lenne a normális. Az ellenfél fogalmát ismerő és gyakorló emberek tisztelettel, odafigyeléssel vannak a másik féllel szemben. Bármilyen területen, legyen az sport, munka, vagy bármi más, odafigyelnek a másikra és örülnek annak sikerében, előre jutásában. Megadják a tiszteletet egymás iránt. Fontos, ha nem a legfontosabb a társadalmi kapcsolatok terén. E nélkül nem működik egészségesen egy rendszer. Na, ez a viselkedésforma számukra ismeretlen fogalom. Nekik mindenki ellenség. Itt van a dolog lényege. Nagy különbség van az ellenfél és ellenség között. Az alap magatartás az ellenségkép kialakítása. Ha ez megvan, márpedig nagyon hamar létrejön, akkor innen már csak egy ugrás a gyűlölet. Ebben a gyűlölettel övezett világban élünk. Ez mintegy bizonyíték arra nézve, hogy ez a jó magatartás, ezt kell követni, mert ezzel tudok elérni valamit a társaimmal szemben, a környezetemmel szemben. Mivel ezt látták, látják, ez viselkedésforma alakul ki bennük, és ezt veszik alapnak. Ezt csak bővíteni és finomítani kell. Beleszőve egy kis erőszakot, egy kis agresszív magatartást, egy kis hazugságot, egy kis becstelenséget, és máris létrejött egy ellenség képpel felruházott személy. Talán nem kellene, hogy így legyen. Sajnos, az a nagy baj, hogy ezt már nagyon nehéz a normális kerékvágásba visszaterelni. Az általuk elképzelt világ már teljesen másról szól, tisztelet a kivételnek, mert akad még elég sok szép szókinccsel, udvarias magatartással, jó tudással, érzelmi és értelmi intelligenciával rendelkező fiatal. Sajnos a többség nem ilyen. Jó lenne ezen változtatni, amíg nem késő. Vagy már elkéstünk?

2020.09.05.

Megfelelés, megalkuvás

Ezek is érdekes szavak, és még érdekesebb, ami mögötte van. Mindenkinek van egyéni megnyilvánulása, szokásai, világnézete. Ha valaki ezeket nem tudja intelligensen kezelni, akkor konfliktus alakul ki. A konfliktus pedig türelmetlenséghez, vitához, nézetkülönbséghez vezet. Ez egy sarkalatos pont. Sokan esnek abba a hibába, hogy megfelelési kényszer vesz rajtuk erőt, amikor valaki ismeretlennel találkoznak. Az egyén maradjon annak, amilyen. A helyzet az, hogy a mai embereknek ez sem megy. Szinte nem viselik el azt, ha a másik fél mást gondol egy adott dologról. Ez már konfliktust okoz, amit nem tudnak, és sajnos nem is akarnak kezelni, megérteni. Az is nagyon rossz, amikor valaki mindent megtesz azért, hogy valamilyen elvárásnak megfeleljen. Nem kell megfelelni semminek és senkinek. Egy ismeretségnek, egy barátságnak, egy párkapcsolatnak nem lehet alapja a megfelelési kényszer. Van még valami. Ez pedig a megalkuvás. Ez nem azt jelenti, hogy teljes egészében alávetem magam a másik ember elvárásainak. Ez nem egy bonyolult dolog. Ezeknek a tulajdonságoknak alapvetőeknek kellene lenniük. Hát ez sem igazán megy. E miatt van az, hogy egyre durvább nézetkülönbségek alakulnak ki a felek között. Ez is egy gondolkodásbeli hiányosság. Az egészséges gondolkodás felül tud kerekedni mindazokon a vélt, vagy kitalált dolgokon, amelyek valamilyen akadályt jelentenek két vagy több ember között. Ezt azért írom, mert a közösség szerepe is nagyon komoly, már annak, aki elfogadja. Sok hasznos információt lehet szerezni egy kellemes társaságtól, melyek tagjaiktól a beszélgetések kapcsán számunkra hasznos dolgot kiszűrve előbbre léphetünk. Ezeket később hasznosíthatjuk a későbbi párkapcsolatunk alkalmával. Ez nem megfelelés, nem magalkuvás, hanem egy pozitív előrelépés, és több, változatos vélemény, nézet, esetleg tapasztalat hasznosítása. Ezeknek a fogalmaknak a betartása sem egy bonyolult dolog. A kérdés az, hogy ezeket mennyire tudják az emberek betartani. Azt kell mondani, hogy nem e felé haladnak az emberek. Ez nem „trendi”.

Másképpen gondolkodnak az emberek. Ez a másképp gondolkodás kerül egyre jobban előtérbe, ami rossz mindenkinek. Egy idő után legfőképpen annak, aki műveli. A felismerés sok esetben későn következik be. Ekkor történik, hogy jönnek az ígéretek. Meg fogok változni, én csak jót akartam, ne haragudj rám, stb. Itt már nehéz igazságot tenni. Ha a bizalom elszáll, nehéz visszaállítani. Mindent lehet javítani, csak akarni kell. A kérdés az, hogy vajon az olyan emberek, akik ilyen jellemmel rendelkeznek, egyáltalán akarnak változtatni?

 

2020.08.31.

Viselkedéskultúra

Talán egy kicsit idős vagyok már ahhoz, hogy próbáljak megérteni olyan viselkedésformát, ami egyáltalán nem illeszkedik a XXI. század formavilágába. Ismét annak szeretnék hangot adni, ami felháborítja az embert. Ezek nem egyedi és egyszeri esetek, hanem immár rendszerszintű események. Vagy talán én vagyok lemaradva mindenről? Nagyon valószínűsíthetem, hogy nem. Már itt az elején valamit szeretnék leszögezni. Nem biztos, hogy jó az a megközelítés, hogy próbáljak valakit, valakiket megérteni. A gondolatok ma már annyira elvonttá váltak, hogy nem lehet, sőt, nem is szabad, hogy ezek nagyon teret hódítsanak maguknak. Vajon miért nem? Nagyon egyszerű. Ma az az elfogadott, hogy legyél különb, más, erőszakosabb, agresszívebb, kezelhetetlenebb, durva, hazug, tiszteletlen, becstelen, mindenkivel lekezelő magatartást tanúsító, szélsőséges gondolkodású, érzelemmentes, tudálékos /amúgy buta/, stb. Nem akarom tovább sorolni, de lenne még bőven. Lehet azt mondani, hogy ez nem egészen így van. Ezt is el tudom fogadni, de a normális társadalmi együttéléssel történő kapcsolat nem a mai fiatalok erőssége. Ma már az kevés, hogy értsünk meg valamit, vagy valakit. Sok mindent meg lehet beszélni, és sok mindent meg is lehet érteni. Vannak olyan dolgok, melyeket viszont nem szabadna semmilyen formában tolerálni. Hogy miért? Mert a másik oldalról sem ez a hozzáállás. Ilyen egyszerű. Az az idő már régen elmúlt és idejét múlta, hogyha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel. Aki még e szerint gondolkodik, az egy kicsit le van maradva. Én igyekszem lépést tartani a különböző lehetőségekkel, gondolatokkal, hozzáállásokkal. Tudják, nagyon sok esetben nem megy. Hogy miért?  Mert a „z”, illetve „y” korosztály fogalom körébe nem illeszkednek bele a normális társadalmi együttélés íratlan és írott szabályai. Tovább megyek. Még az előző korosztály sem fér bele ebbe a rendszerbe. A magyar ember nem ismeri a szabályokat és a törvényeket. Helyesbítek. Nagyon is ismeri, de nem tartja be. Ez viszont egyértelműen kihat a következő generáció viselkedésére. Van kitől tanulni. Igen, a szülő az, aki példát mutat, vagy nem. Inkább nem. Ez a trendi, ez a menő. Így kell viselkedni. Ezt látja, és szépen lemásolja. Persze nem biztos, hogy ezt kellene tennie, de ezzel ér el célokat. Ez a borzalmas. Teljesen kivetkőzött magatartással olyan helyzetek teremtődnek, melyek sok embert hátrányosan érintenek. Ezekre az emberekre néznek fel és követik a társaik. Legyél hazug és becstelen. Tudják, van egy érdekes meghatározás, ami így hangzik: a hazugságot és a becstelenséget megbocsátják, az őszinteséget viszont nem. Hát nem szörnyű? Ez mindent elmond a mai modern világban élő emberekről. Ami még szörnyűbb, hogy az emberek e szerint élnek. Ezt a vonalat követik. A gyerekeik pedig mennek utánuk. A végeredmény egy tudás és érzelem mentes társadalom. Tele olyan emberekkel, akik nem törődnek semmivel. Nincs kötelességérzetük, nincs értelmi intelligenciájuk. Az ilyenek nem is tartanak rá igényt. Az erőszakos magatartásukkal elérnek mindent. Sőt! Még követőket is találnak.

Akkor lesz majd nagy baj, amikor az általuk generált agresszió visszaüt. A tönkretett, szétzilált, lealacsonyított tudatú emberek ott állnak majd, és nem tudnak mit kezdeni magukkal. Nem tudnak mihez nyúlni, mert tönkretették, nem tudnak majd tanácsot kérni, mert mindenki ostoba, nem tudnak előrehaladni, mert nem lesz értelme, nem tudnak fejlődni, mert nem lesz kitől, nem tudnak élni, mert nincs cél, nem tudnak gondoskodni senkiről, mert nem lesz mivel. Szomorú jövő. Valahogy e felé tart a világ. Lehet ezen változtatni? Kell ezen változtatni? Lehetne és kellene is. A nagy kérdés, hogy van-e rá igény. Eddig úgy néz ki, hogy nincs. Ez a rendszer most nagyon megfelelő. Nincs felelősségre vonás, nincs szankcionálás, nincs semmi, ami valamilyen gátat szabna ennek a tendenciának. Idővel ez még rosszabb lesz. Változtatni? Ugyan minek. Ez most nagyon jó így. Itt meg lehetne kérdezni azokat, akik ezt megengedik, hogy jól van ez így? Higgyék el, nem tud választ adni. Maszatol, mellé beszél, értetlen dolgokat állít, nem tud állást foglalni, és ami a legborzalmasabb, nem tud dönteni. Itt van a legnagyobb baj. A döntésképtelenség. Ez a XXI. század legnagyobb hibája. Ez viszont a legnagyobb hiba, amit el lehet képzelni egy modern társadalmi rendszerben.  

2020.08.26.

Új vagy régi jelenség?

Ismét a fiatalabb korosztályról néhány gondolat. Sajnos megint előtérbe került, hogy a mai fiatalok semmiféle viselkedésbeli elvárásoknak nem felelnek meg. Félreértés ne essék, ezek nem olyan szigorú, és nem olyan „földhözragadt” elvárások, melyeket nem lehet teljesíteni, és nem lehet együtt élni vele. Ezek az elvárások a normális hétköznapi élet alapvető velejárói. Na, ez sem nagyon megy a mostani generációnak. Vajon miért? Elég hosszasan lehetne sorolni ennek a tényét. Egy biztos. Nagy százalékban a szülők a felelősek mindezekért. Lehetne azt is kérdezni, vajon miért éppen a szülők. Nagyon egyszerű. A gyerek másolja a szülők viselkedését, magatartását, reakcióikat bizonyos esetek kapcsán. Az ott látottak másolódnak, és kerülnek be a gyerek tudatába. Úgy kell viselkednem, ahogy a szüleim. Ehhez még hozzájön a közben felszedett, másoktól tanult magatartás. Ennek tárháza végtelen. Sajnos ennek kapcsán egyre több olyan dolgok kerülnek elő, és történnek, melyek nem egyeztethetők össze a normális emberi kapcsolatokkal. Mondhatjuk, hogy mindennek megvan a helye és ideje. Azt is mondhatjuk, hogy ezekhez a helyzetekhez hozzá kapcsolódik egy magatartás. Minden helyzetben valamilyen módon viselkedni kell. Ez valahogy a mostani generációnak nem megy. Nem is érdekli őket sok minden. Van egy szűk kör, amit, vagy akiket valamilyen szinten elfogadnak és ezzel kimerült minden szellemi tevékenységük. A túl nagy szabadság azt eredményezte, hogy erőszakos módon viselkednek, agresszív magatartást tanúsítanak, felelőtlenül viselkednek, egyáltalán nem foglalkoznak a környezetükkel. Háborogni, zúgolódni, a kötelességeket megkerülni, rendetlenkedni, másokat zavarni, olyan dolgokat tenni, ami már messze túlmutat a józan ész határán. Ha baj van, akkor kapaszkodnak a szülőkbe, hogy majd ők kimentik őket egy adott helyzetből. Ha ez megtörténik, újra elkövetik ugyanazt, tudván, hogy nem lesz belőle semmi, mert a jó szülők megtesznek mindent a gyerekükért. Ha esetleg már nem, akkor gondolkodás nélkül a szüleik ellen fordulnak. Nem érdekli őket, hogy minek mi lehet a következménye. Gátlástalanul teszik az általuk helyesnek vélt dolgokat. Nézzünk körül. Mennyi rossz dolog kerül napvilágra a fiatalok viselkedésével kapcsolatban. Lehetne mondani, hogy régen is volt, csak nem volt ilyen széles a kommunikáció.

Na, ez már nem igaz. A 2000-es évek szülötteiről van szó. Még ha azt mondanám, hogy 1960, vagy 1970. Akkor a hírek olyanok voltak, amilyenek. De ma már? Nincs esemény, történés, ami ne kerülne napvilágra. Csak gondoljunk bele. Milyen az a fiatal, aki képes végignézni egy társuk megverését, bántalmazását úgy, hogy még a telefonjával fel is veszi, majd közzé teszi? Milyen elmebeli elferdülése van az ilyen embernek? Ezek az események sajnos szinte rendszer szintűek. Mi készteti arra, hogy így viselkedjen? A közönyösség, az erőszakosság, az agresszió, a nem törődöm magatartás, az érdektelenség, és ami a legfontosabb az alacsony szintű tudati állapot. Valljuk be őszintén. A mai generáció társadalmi, erkölcsi hozzáállása a világhoz szinte a nullával azonos. Jó lenne felébredni, és még időben változtatni ezeken. Nem lesz könnyű.

2020.08.20.

Az ember saját énje, egyszerűsége, tudata, avagy Én, vagy Magam, vagy az Egyén

       Lehet, hogy érdekesnek hangzik a címben szereplő meghatározás. Igyekszem ezeket a furcsaságokat eloszlatni. Minden egyes dolgot, ami a Földön történik, a régmúlt korokkal kell kezdeni. Már az őskor emberének is volt tudata. Most ne menjünk bele, hogy milyen szinten, és mit mivel lehet összehasonlítani. Fogadjuk el azt a tényt, hogy az emberré válás folyamatában is rendelkezett az előember valamiféle tudattal. Ez az idő múlásával egyre inkább kiszélesedett, csiszolódott, alakult. Elkezdődött a tapasztalatok begyűjtése, szelektálása, a hasznos dolgok megőrzése, tovább adása, röviden tanulása. Kialakultak csoportok, akiknek egyes területek nagyobb fontosságot jelentettek. Számtalan ilyen terület van, felsorolni is nehéz lenne. Gyűltek a tapasztalatok, információk, adatok, és egyre szélesebb körben kezdtek el gondolkodni az emberek. A megismerés kiszélesítette a tudásukat. Sok, nagyon sok hasznos eszköz, berendezés, elmélet látott napvilágot. Ezzel együtt óhatatlanul is kialakult a másképpen gondolkodás is. Mivel egyénekről beszélünk, ez természetes velejárója az eszmei világnak. Egyéni és világnézeti dolgok, események, történések sorozata követte az emberek életútját. Háborúk, hatalmi harcok, viszályok, eszmei konfliktusok színezik a történelmet. Ezen történések mentén mindig ott volt az ember a maga tudásával. A lehető legváltozatosabb egyének alakultak ki. Bármennyi ember is kezdte benépesíteni a bolygót, mindig megmaradt az ember magának, a saját gondolatvilágának és elképzeléseinek. Az egyes korokban különböző világképet gondoltak ki az emberek. A tudás növelésével, a technikai eszközök, berendezések korszerűsítésével, a világ jobb megismerésével, a tudományok adta lehetőségekkel egyre inkább kezdett kialakulni egy modern társadalom. Eszmék, elméletek, tanulmányok, felfedezések, újdonságok színesítették a világot. Igen komoly szakágak alakultak ki, segítve ezzel az emberek könnyebb boldogulását a mindennapi életben. Ezzel az előrehaladással azonban felmerültek más problémák is. Nevezetesen az emberek más és más gondolatvilágának, eszméinek különbözősége. Ez a tény végigkövette az emberiséget, és tart a mai nap is. Sőt! A mai világ még szélsőségesebb világot próbál teremteni. Vajon miért? Erre még korai lenne a válasz. A szeretet és gyűlölet, a jó és a rossz már a kezdetektől jelen volt, és jelen van az emberek tudatában. Eszmék csaptak össze, akaratok nyilvánultak meg. Mindezek az ember játékai. Igen játékai. Mit csinál egy gyerek? Növekedése folytán elfoglalja magát. Elkezd érdeklődni valami felől, elkezd bizonyos dolgokat kipróbálni, elkezd játszani. Fejleszti ügyességét, növeli tapasztalatait, gyarapítja tudását. A későbbiekben többen játszanak, és kialakul egy szintbeli különbség a gyerekek között, ügyességben, találékonyságban, tudásban. Ez a későbbiekben addig fajul, hogy irányító szerepet harcol ki magának, és követőket tud maga mellé állítani, ez pedig rangsort állít fel. Ezzel sincs semmi baj. A baj ott kezdődik, amikor személyes üggyé válik az eset, azaz, elkezd hatalomra vágyni. Ez a hatalom szinte uralkodásba vált, és olyan emberek válnak szenvedő alanyokká, akiknek ehhez semmi közük nincs. Ugyanis egy eszme követése még közel sem jelenti azt, hogy egymás iránt vadidegen emberek olyan gyűlölettel nézzenek a másikra, hogy képesek az életére törni. Ezt egy eszme vezetője megteszi, és egyáltalán nem érdekli, hogy mi történik az emberekkel, akiknek nem ez az elképzelésük az élettel kapcsolatban. Miért nem ő méri össze erejét a másik féllel? Miért kell ártatlan embereket igénybe venni ehhez? Ja, hogy úgy egyszerűbb? Hát persze. Ezt csak azért említettem, hogy rávilágítsak arra, milyen torz gondolatok is foglalkoztatják az embereket. Senki ne higgye, hogy ez ritka esemény. Nem, ez a viselkedés a mindennapjaink része. Hogy összefoglaljam, ez a magatartás a mai világunkban is jelen van, sőt egyre inkább. A történelem érdekes dolog. A leírtak ismétlődnek folyamatosan. Az eszmék változnak, az emberek világképe szintén. Vajon tehetnek a maguk alkotta kép kialakításában? Talán egyértelmű lenne a válasz, de nem az. Hogy miért? Mert egyszerűen az ember ilyenné vált.  A hosszú sok évszázados tapasztalatok, meglátások olyanná tették az embert, hogy ne minden esetben fogadjon el bármit is. A valóság és valótlanság mérföldkövei végig kísérik az embereket életútjukon. Az emberi elme eljutott odáig, hogy tud kérdezni. Kérdéseket tesz fel mindennel kapcsolatban, mert a valóságot szeretné látni, nem azt, amit el akarnak hitetni vele. A mai világ számtalan olyan területtel rendelkezik, amit nem lehet követni, mert egyszerűen lehetetlen a sokszínűsége folytán. Vajon miért van az, hogy ezeket a sokszínűségeket éppen az emberek ellen fordítják? Hogy világosabb legyen. Válassz valamiből. Nem lehet, mert annyi minden van egyazon dologból. Ez nemcsak egy bizonyos terméket jelent, hanem különböző eszméket is. A tudás nagyon fontos. Az ember előrehaladott kora révén feltesz egy kérdést a sok közül. Vajon miért ilyen bonyolult minden? Ilyennek kell lenni? Vagy ilyenné van kitalálva? Emlékeznek, a régi korokban a népet meg lehetett rémiszteni, és félelemben lehetett tartani egy egyszerű napfogyatkozási eseménnyel. Lehet, hogy furcsán hangzik, de ma is ez történik, csak nagyobb léptékben. Miért olyan túl bonyolult minden? A világot működtető fizikai, kémiai, és más állandók, törvények folyamatosan jelen vannak, és jelen voltak a régmúlt időkben is. Ezek megismerése, alkalmazása, fejlesztése kihasználása az emberi elme csodás vívmánya. Ezen törvények szerint tudott az ember élni, alkotni, létezni. Az idő múlásával még jobban meg szerette volna ismerni az ember a környezetét, azaz, azt a világot, amelyben él. Egymást követték az egyes elméletek, vizsgálatok, felfedezések, és tényleg egyre bonyolultabbá vált a világ. Egyre nehezebb eltájékozódni a mindenségben. Nem akarok illúzió romboló lenni, de sok esetben ezek csak elméleti kérdések, és olyan dolgokat feszeget, amire nincs bizonyíték, és nincs semmilyen haszna. A mai világ szerint talán szükséges, de értelmetlen őrült pénzeket olyasmire fordítani, aminek semmi gyakorlati haszna nincs. Biztos vagyok benne, hogy sokan másképpen gondolkodnak. Ez mindenkinek egyéni joga. Valaki egyszer még régen azt mondta: az egyszerűség felé kell törekedni. Milyen igaz, csakhogy itt az ember a maga világképeivel, különböző felfogásaival. Az ember énje, sajátja, mindig is hordoz más gondolatokat. Ez természetes. Ezek együttese alkot egy olyan rendszert, ami előreviszi a haladást, de az egyén mindig megmarad. Nem szabad a saját elvet, elképzelést elvetni valami más miatt. Attól még lehet közösen gondolkodni, alkotni, létezni, csak az egyén maradjon meg. Fontos, főleg a mai világban. Sajnos rossz hírem van. A saját elvi gondolkodásmód kezd eltűnni. Nincs egyén, nincs egyéni tudat, nincs egyéni irányítás, nincs egyéni kontroll. A bonyolulttá tett rendszer átláthatatlanná tette a gondolkodást. Minden egyes ember rendelkezik olyan csodás dologgal, mint az elme. Ennek használata felül tud múlni mindenen. Vajon igényli ezt a mai ember? Valóban használni akarja a számára fenntartott helyzetet, hogy tudással rendelkezzen?  Sajnos egyre inkább azt lehet látni, és tapasztalni, hogy nem, pedig mindenkinek adva van a lehetőség. Az egyén részéről itt jön elő az igény szó. Egyéni igény. Sokan talán meg is kérdeznék: mit kezdjek vele? Mindent, mondanám. Ugyanis a tájékozott, intelligens embert nehezebb ebben a bonyolult világban félrevezetni. Ahhoz, hogy valaki ilyenné váljon, nem kell sokat tenni, mégis rengeteget. Szeretet, megértés, tolerancia, bölcsesség legyen a tudatában. Ha ezekből csak egy dolgot ragadok ki, a szeretet szót, és a mögötte található tartalmat, akkor nagyot léptünk előre. Sajnos a helyzet teljesen más. Az ember vélt tudati fejlődésével együtt, felütötte a fejét a hatalom utáni vágy. Az az állapot, mely mindazokat a tulajdonságokat mellőzi, ami a felsorolásban szerepelt, pedig szintén egyénről, énről van szó, és ezekről beszélünk. Minden ember azonos, vagy közel azonos feltételekkel indul. Megszületik, játszik, tapasztalatokat gyűjt, gondolatai lesznek, tanul, elképzelései lesznek, önálló világképe alakul ki. El tudja magát helyezni a társadalomban, élni, dolgozni, létezni tud. Létrejön a felnőtt önálló döntéssel rendelkező egyén. Vagy mégse? Amikor ez a téma kerül szóba, mindig van egy kis fenntartás. Mi az? Egyszerűen arról van szó, hogy vajon a mai világ embere, ténylegesen tudati egyén? A tudatiság mögött milyen érdekek húzódnak meg? Mert miről van szó? Arról, hogy a mai modern ember, az egyén, az énképpel rendelkező személy nem rendelkezik azzal a tudással, nem rendelkezik azokkal a fogalmakkal, nincs igénye azokra az értelmi és érzelmi szintekre, amelyek egy egyéntől elvárhatók lennének. Nem szeretném ismételni magam, hogy mik tartoznak ezek közé. A mai modern ember, mint egyén, akinek egyre kevesebb az igénye, inkább válassza a könnyebb utat, nevezetesen azt, hogy hazugságokkal, tisztességtelen magatartással, becstelen eljárásokkal, gyűlölködő magatartásával jusson előre, és élje a mindennapjait. Nem foglalkozik a másik egyénnel, mert érzéketlen, és messze áll tőle a szeretet. Amikor ez kezd eluralkodni az embereken, és ez a jelen, akkor szomorú következtetést lehet levonni. Ez pedig a következő: egyre több egyén válik közömbössé, erőszakossá, egyre több egyén lesz agresszív, értetlen, tudatlan. Ezeket az embereket, egyéneket egyre jobban, és egyre egyszerűbben lehet vezetni, félrevezetni és irányítani. Lassan az én, a magam elveszti jelentőségét, és nép, tömeg megjelölés veszi át a személy megjelölését. A hatalom részéről senkit nem érdekel az egyén addig, amíg az egyén jogait kellő módon, és kellő mértékben nem tudja érvényre juttatni, de ehhez az kell, hogy legyen minden ember igényes, rendelkezzen megfelelő tudással, és minden olyan tulajdonsággal, ami egyéniségét fel tudja emelni olyan szintre, amit tisztelni, becsülni lehet. Ne csak a jelent szeressük, és benne a sok Egyént, hanem gondoljunk a jövőre is. Fontos, nagyon fontos, a legfontosabb.

2020.08.14.

Intelligencia

Az emberek alapvető tulajdonságának kellene lennie. Miért írom azt, hogy kellene lennie? Vajon mit takar ez a szó? Az intelligenciát sokféleképpen határozták meg, a komplex fogalom a logika, a megértés, a tudatosság, a tanulás, az érzelmi tudás, az érvelés, a tervezés, a kreativitás és a problémamegoldás kapacitásaira vonatkozik. Általánosabban úgy fogalmazható meg, mint az információ felfogásának vagy észlelésének képessége, és tudásként való elraktározása, annak érdekében, hogy a jövőbeni adaptív magatartásformák során egy adott környezetben vagy kontextusban alkalmazható legyen”.

Forrás: Wikipédia

Tökéletes meghatározás. Ha le szeretném rövidíteni, akkor egyszerűen azt mondhatom, hogy az intelligencia az értelem és az érzelem kinyilvánulása, kinyilatkoztatása és alkalmazása a mindennapokban. De jó lenne, ha így lenne! Miért ez a pesszimizmus? Azon egyszerű oknál fogva, mert az ember a mindennapokban teljesen mást tapasztal, mást hall, és mást lát. Sajnos sok esetben ennek a kifejezésnek a nyomára sem lehet akadni sok esetben. Pedig higgyék el, nagyon jó lenne. Ha csak egy keveset is tennének az emberek annak érdekében, hogy ezt a gondolkodásmódot követnék, akkor nagyon sok minden megváltozna. Elsősorban az emberek egymáshoz való viszonya. Most napjainkban az idegenkedés, a gyűlölet, a hazugság, a mások kihasználása, a cinikus magatartás, az erőszak, a tolerancia hiánya, az agresszív viselkedés, stb. a jellemző. Sajnos tudnám még sorolni. A még szomorúbb, hogy ez tapasztalás eredménye. Nemcsak szűk környezetemben, hanem tágabb értelemben is ezt látni. Vajon miért ez a viselkedés? Talán először azt szeretném megjegyezni, hogy számtalan fórum foglalkozik ezzel a témával. Ott a beszélgetések alkalmával mindenki egyetért az alapgondolattal, mégpedig a megértés, tolerancia, szeretet fogalmaival, aztán semmi nem változik. Olyan világ alakult ki, melyben elveszni látszik a szellemiség, a tudat, a szeretet. A feltett miértre nagyon nehéz a válasz. Talán ma már lehetetlen is. Egy biztos. Az emberi értékeket nem volna szabad elfecsérelni ostoba dolgokra. Az emberek kiteljesedése csodálatos érték lenne. Ezzel a tudattal kellene élni. Sajnos ezzel szinte párhuzamosan, sok más egyéb jelenség mellett, felütötte a fejét a felelőtlenség. Biztos, hogy nem mondok ezzel újat, ha csak nem azért, mert igen erősen elterjedt hazánkban. Sajnos ez a magatartás ismét a szülőktől indult ki. A gyerekek, a fiatalok szépen másolják a szüleiket. Persze, nem kell félteni őket, még alaposan túlszárnyalnak mindenkit. Magyarázat? Nincs rá. Illetve, részben igen. A szereplésvágy, a kiugrási kísérlet, a nagyobbá válás a társak előtt, a különbség érzékeltetése, az extrémitás fokozása, az erőszak kimutatása, stb. Lehetne még sorolni, de azt hiszem, ennyi elég. Súlyos társadalmi problémát hordoz ez a magatartás. Az is megfigyelhető, hogy a felnőtt társadalom is vevő erre a magatartásra. Csak egy példa. Valahogy én nem tudnám elképzelni, hogy egy igen távoli helyre akarnám elvinni pár hónapos gyerekemet. Főleg olyan helyre, ahol az egészségügyi feltételek nem egészen biztosak. Az ott lévő embereknek az ottani víz és élelem a mindennapok része, de egy európai embernek nem biztos, hogy jót tesz. Be is bizonyosodott több alkalommal, hogy kórház a vége az ilyen kalandoknak. Egy pár hónapos gyerek még inkább hajlamos elkapni valami betegséget. Talán jó lenne átgondolni, hogy hová tervezik a nyaralást vagy kikapcsolódást a szülők. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy feltétlen fontos kitenni egy pár hónapos gyereket ilyen megpróbáltatásnak.  A kérdésem csak annyi lenne, hogy miért olyan felelőtlen egy szülő, hogy kiteszi a saját gyerekét annak, hogy valami fertőzést, betegséget elkap? A másik. Focimeccsen a saját kiskorú gyereke kezébe adja a hanggránátot, és az a gyerek kezébe felrobban. Az ilyen szülő milyen szülő? Hát felelőtlen. A történtek után még magyarázkodik is, hogy ő nem így akarta. Hát mire gondolt? Persze, jó viccnek, hogy az ő csemetéje milyen ügyes, hogy hanggránáttal a kezében szurkol a csapatának. No, bravó. Hol itt a szülői felelősség? Sehol. Az elme ilyenkor messze alulmarad minden józan döntéstől. A végeredmény egy komoly probléma, amit sok esetben elég nehéz rendbe hozni. Talán én gondolkodom rosszul? Lehet. Én, amikor fiatal voltam, nem tagadom, előfordultak apró csínytevések. Ezek egyszer sem irányultak sem fizikai, sem szellemi formában senki felé direkt formában. A konfliktusokat, ha kerekedtek, megoldottuk néhány keményebb szóval, esetleg valamilyen fizikai fölényt imitáló testhelyzettel. Ritkán fordult tettlegességre a dolog. Ez sem volt komoly és nem rendszeres. Hallottunk esetekről, hogy bálok, rendezvények után összeverekedtek a felnőttek. Ettől mi még nem utánoztuk őket. Itt a kulcsa a dolognak. Bár a fiatal sok mindet lát, de nem biztos, hogy követnie kellene. Az ő szellemi gyengeségén múlik, hogy melyik oldalt részesíti előnyben. A helyzet az, hogy inkább az erőszak felé billen a mérleg nyelve. Hogy miért? Mert így egyszerűbb, és egy végleges megoldást vél benne látni mindaddig, még ő nem kerül abba a helyzetbe. Igazán akkor látja és fogja fel, hogy helytelenül cselekedett. Ennek viszont van egy nagyon csúnya következménye. Ugyanis a sérelmet valahogy orvosolni kell. Nehogy már én húzzam a rövidebbet. Kialakul egy gyűlölet a másik iránt, és egy olyan cselekedet sorozat, melyben minden eszközt bevet, hogy mégis ő kerekedjen felül. A módszerekben nem válogatnak. A fent leírtak ugyancsak nélkülözik az intelligencia fogalmát. Talán érdemes lenne ezt szorgalmazni. A tudat, a szellem előre haladása mindig is fontos volt az emberiség történelmében. Néhány csoport éppen a fejlődésnek az ellenkezőjét akarja. Magyarul, gátolják az előre haladást, de éppen azok, akik a fejlődést szorgalmazzák. Ez egy tökéletes paradoxon. Feloldható ez az állítás? Igen. Ugyanis pontosan azok szorgalmazzák ezt a folyamatot, akik nagy tudással és nagy szakmai tapasztalattal rendelkeznek. Védik a saját dolgaikat, ezáltal komoly előrelépést érnek el világszerte. Vajon kik ők? Mindig is homály övezte ezt a vezetői réteget. Mert erről van szó. Mostanában sokat emlegetik, és sűrűn hallani az Új Világrend fogalmát. A vázolt fejlődés körüli ellentmondás erre a rétegre tökéletesen megfelel. Mindig voltak vezetői hajlammal rendelkező emberek, ma is vannak ilyenek. Sőt! Ma már ezt a viselkedésformát, ezt a magatartási formát, a hozzá tartozó üzleti szellemet, a vezetői magatartást már elit iskolákban tanítják. Ide olyan emberek, fiatalemberek járnak, akiknek mindent megadnak ahhoz, hogy egy adott területen tökéletes vezetői posztot tudjanak idővel betölteni. Ezekből nincs sok. Világviszonylatban sincs sok. Itt találkozik az a kijelentés, mely ők ugyan előre haladnak, de nagyon, míg a másik oldal éppen annyit tud ebből, a világból, amennyit megismerhetnek.

Magyarul, a fejlődés ezen szakasza blokkolva van a részükre. Csak annyit engednek megismerni, amennyi éppen a munkájukhoz kell. Semmivel sem többet. Azon a szinten természetesen kiváló eredményeket érnek el. Azon túl viszont már egyáltalán nem engednek rálátást semmire. Itt van elrejtve a tudásnak az a szintje, mellyel létre lehet hozni az Új Világrendet. 

2020.08.07.

Jellemek, viselkedési formák 

          Tudom, nagyon tág fogalmak ezek, de próbálom egy kicsit összeszedni, összeilleszteni az egyes fogalmakat. Nem egyszerű dolog, mert szokták mondani, ahány ember, annyi jellem. Na, ez az, amit szeretnék egy kicsit körbejárni. Nevelés, beilleszkedés, magatartás, tolerancia, kommunikációs készség, értelmi szint, ismerkedés, párkapcsolat. Egyszerű kifejezések, de roppant lényeges háttérrel rendelkeznek egyenként is. Kezdjük az elején. Egy új jövevény a családban mindig egy különleges esemény. A kis emberke fejlődése során, a szülői jelenléttel találkozik a legtöbbet. Az ott látottak, tapasztaltak, később a hallottak alakítják legfőképpen. Mindenre fogékony, minden érdekli, és mindent lemásol. Itt van a lényeg kulcsa. Lemásol. Minden dolgot magával visz, minden dolgot ismétel, amit hallott, látott, tapasztalt. Az elsődleges háttér a szülő. Ez a későbbiekben is nagyon fontos, hiszen értelmi képessége egyre bővül, egyre több információval rendelkezik. A szülők magatartási formája az elsődleges példa. Ebben a korban a nevelés nagyon kényes, és egyben a legfontosabb mozzanat egy gyerek életében. Telnek az évek, és rakódik rá a tudás, vagy legalább is remélhetőleg. Miért kérdőjelezem ezt meg? Azon egyszerű oknál fogva, mert látva a környezetünket, valami borzalmas viselkedési forma bontakozik ki, sőt már jelen is van széles körben. Mire gondolok? Pontosan arra, amit talán Ön is Kedves olvasó talán már tapasztalt. A szülők magatartásának másolása, már az óvodában kiütközik a gyerek viselkedésén. Több különböző típusú gyerek kerül hirtelen egy közösségbe, és próbálják megismerni egymást. Ez már ilyen korban is problémát jelent. Hogy miért? Nem győzöm hangsúlyozni a szülői hátteret. Ismerve a mai viszonyokat, bizonyára mindenki tisztában van azzal, hogy elég sok minden kívánnivalót hagy maga után néhány eset. A beilleszkedés legtöbb esetben nem zökkenőmentes. Ebben a korban azért még a nevelői módszerek alakító jelleggel jelen vannak. Mondhatni azt, hogy változik némileg, de az alap sajnos megmarad. Aztán kikerül egy nagyobb közösségbe. Na, itt már még erősebben előjönnek a különbségek. Ezen a szinten előkerül a tanulás, a számonkérés, a kötelesség. Itt azért már erősen kezdődnek a gondok. A kezelhetetlenség bizonyos jelei már jelentkeznek. Sajnos itt a szülő megint képbe kerül, és a maga módján próbál intézkedni. Itt rögtön valamit le kell szögezni. Az értelmi intelligencia nem éppen magas fokát igyekszik a szülő érvényre juttatni bizonyos esetek kapcsán. Tudatlanságával komoly konfliktust teremt, és sajnos a gyereke ezt is másolja. Mi történik? Egyszerűen az, hogy a szülő nem illő magatartásával akar igazságot teremteni, de nem párbeszéd szinten. Miért is? Mert a szülő a legokosabb, és ő mindent tud. Vélhetően védve gyermekét, erőszakos viselkedésével, és fellengzős magatartásával csak az ő álláspontja a helyes. Itt követi el a legnagyobb hibát, mert gyermeke ezt messzemenően kihasználja, sőt a későbbiekben alkalmazza is. Tudják, a gyerek másol. Jóval nagyobb kárt okoz, mint gondolná. Ez a tolerancia hiány a későbbiekben komoly gondot fog okozni. A szülő meg van elégedve magával, hogy vélhetően elrendezettnek véli a történteket. Viszont a helyzet nem ilyen egyszerű. Ugyanis a szülő a maga igaza miatt előnyben érezheti magát, sőt, okosabbnak is érzi magát, holott ez egyáltalán nem igaz. Ez a magatartás napi szinten jelen lesz a családban, mert a tanulás igen hosszú folyamat. De kanyarodjunk vissza a csemetéhez. Sajnos az idő előrehaladtával a hozott dolgok kezdenek egyre inkább felszínre kerülni. Több információ, több adat, több hír, több esemény tarkítja a gyerek minden napjait. Kezdenek kialakulni azok a bizonyos fontos jellemvonások, viselkedési formák. Sajnos látva a hátteret, nem biztos, hogy jó az irány. Alacsonyabb osztályban még valamennyire ez áthidalható, a későbbiekben, magasabb osztályokban ez már igen erőteljesen jelentkezik. Pontosan ugyanaz a vélemény alakul ki benne, mint amit a szülő képvisel, sőt, az a magatartás is. Hogy milyen? Erőszakos, tolakodó, agresszív, fellengzős, tudálékos. Azt a szót, hogy tolerancia nem ismeri. Nem is akarja ismerni, hiszen ő a legokosabb, ő mindent jobban tud, és nehogy már csorbát szenvedjen a büszkesége, a felsőbb rendűsége. Ő ezt így gondolja. A helyzet az, hogy nem így kellene lenni, de így van. Az értelmi szint hiányát a negatív tulajdonságaival igyekszik pótolni. Sok esetben sikerrel. Kommunikációs készsége, tudás szintje kezd a nulla felé közeledni, mert úgy véli, éppen elég az, amivel ő rendelkezik, hiszen társait meg tudja győzni, rájuk tudja erőszakolni nem létező szellemi kapacitását. Mivé fajulhat ez? Sajnos ez odáig fajul, hogy nincs is igénye, és nem is érdekli, hogy fejlessze értelmi intelligenciáját. Ezek a jelek hosszú ideje jelen vannak a fiatalok hétköznapjaiban. Mondhatom, hogy személyes tapasztalatból tudom ezt írni. A kommunikációs készség eléggé érdekes. A káromkodás, a csúnya beszéd általános jellegű. Ez lányoknál ugyanúgy jelen van. Az értelmi szintjük valahol nagyon kisiklott. Divattá vált a bulizás, és a részegség. Ilyenkor állat módjára viselkednek. Sajnos ez is tapasztalati tény. Szinte nem is merek belegondolni, hogy miképpen tudnak értelmes módon beszélgetni egymással, hiszen mindketten igénytelenek. Félreértés ne essék. Nem bántani akarom őket, de a tapasztalat nem azt mutatja, hogy nem rendelkeznek értelmi és érzelmi intelligenciával.

2020.07.31.

Az elme torzulása

Sajnos egyre többet hallani, olvasni, látni olyan eseményekről, amiknek nem igazán kellene bekövetkeznie. Olyan szélsőséges gondolatok, megnyilvánulások látnak napvilágot, amikre korábban egyáltalán nem volt példa. Vajon miért alakult ez így? Jó, hogy ez így van? Az embereknek egyre több, sajnálatos módon az életüket gátló tényezők jelentkeznek, melyeket sok esetben igen nehéz megoldani, akkor még olyan egyéb érthetetlen dolgok történnek, aminek nem kellene, hogy jelen legyenek. Talán érdemes elég messziről elindulni. A történelemben igen sok minden zajlott ez elmúlt jó néhány ezer évben. Mindig is voltak ellentétek, konfliktusok. Háborúk, viszályok, elnyomás, gyarmatok, stb. Ezek óhatatlanul is hordozták a más gondolkodás eszméit. Az érdekek mindig is jelen voltak az emberek életében. Minden e körül zajlik manapság is. Az elvek, az eszmék, az új gondolatok vitték előre az emberiséget, egy könnyebb, egy jobb világ felé. Legalábbis, ha globálisan nézzük, ennek kellene történnie. Az elvek, az eszmék, az új gondolatok megmaradtak, csak a könnyebb, a jobb világ nem követte. Mint minden, ez is az embereken múlik. Az új nézetek kialakítása némelyeknek szimpatikus, némelyeknek nem. A sokféleséggel nincs semmi baj. A kivitelezéssel annál inkább. Az újdonság sok embert arra ösztökél, hogy kövesse azt, kövesse azt az embert, aki felvetette, kigondolta az újdonságot, a más nézetet. Aztán az idő múlásával egyre többen kapcsolódnak be ebbe a csoportba, mígnem olyan széles néptömeg alakul ki, mely komoly létszámmal bír, ezáltal nagyobb beleszólása van mindenbe. Irányító szerepet vesz át, és kezdi gyakorolni a hatalmát. A csoporton belül egy eszme uralkodik. Vannak esetek, amikor ezek is torzulnak. Hát itt tartunk most. A teljesen különböző gondolkodás, a kitűnés, a teljesen másképpen viselkedés sok mindent von maga után. Ugyanúgy, mint az egyes eszmék követői, ezeknek a torz dolgoknak is vannak követői. Miért említem azt, hogy torz dolgok? Talán egyszerű lenne a válasz, de mégsem. Itt is egy kicsit menjünk vissza az időben. Van egy szinte választóvonal az emberiség történelmében, ez pedig úgy a 80-as évek végén, a 90-es évek elején kezdődött. Elöljáróban annyit. Szélsőségek mindig is voltak, és mindig is lesznek. Ha csak az elmúlt közel 60 évet vesszük, akkor a nagy „hippikorszak”, a lázadások ideje, a szélsőséges gondolkodások korszaka. Az akkori fiatalok gondolkodása talán annyira nem nevezhető torznak. Hogy miért? Azt hiszem, ezt mindenki meg tudja válaszolni. Ami a lényeges, az az említett időszak. Itt már, illetve ettől az időponttól kezdve elég komoly elmebeli változás következett be. A mostani időt véve alapul, az említett időponttól eltelt 30 év.  Ezalatt az idő alatt nőtt fel egy teljesen új generáció, melynek gondolkodása némi kívánnivalót hagy maga után. Itt is, mint máshol, elő kell venni a családokat. A szülők magatartását, viselkedését, nézeteiket a gyerekek átveszik. Ma már akkora gyűlölet alakult ki az emberek között, hogy szinte feloldhatatlannak látszik. Én ki merem jelenteni, hogy nem lesz jobb. Sőt! A világon zajló események arra ösztönzik az embereket, hogy ne legyenek tisztességesek, ne legyenek megértőek, ne legyenek toleránsak, ne éljenek szeretetben. A hazugságok és az érdekek vezérlik a társadalom minden tagját. /Vannak kivételek/ Nézzünk körül. A családi viszályok, a társadalmi ellentétek okozta torzsalkodások olyan méreteket öltöttek, hogy az már ténylegesen az elme torzulását mutatja. Az illúzió keltette, és a vélt szabad gondolkodás deformált cselekedeteket, viselkedésformát, és magatartási zavarokat okoz. Vég nélkül lehetne sorolni, hogy milyen események történnek szerte a világban. Az egyének tudása messze elmarad attól, amit ma normálisnak mondunk. Látszik, hogy egyre inkább olyan viselkedésformák látnak napvilágot, melyek teljesen az egyén saját elképzelést tükrözik, a saját, és kizárólagos gondolatait tükrözik, egyáltalán nem törődve másokkal. Ez a végletekig is ki tud éleződni. Nagyon sok hiány lép fel az emberi kapcsolatokban, a társadalmi hovatartozásban. A szélsőségek egyre nagyobb méreteket öltenek. Korábban voltak nagy gondolkodók, akik már célzást tettek erre a társadalmi problémára. Úgy, mint sok mindenen, ezen is egyszerűen túlléptek az emberek. Minden pozitív jellemvonás elveszik az emberekből. A hazugság az, ami viszont egyre nagyobb méreteket ölt. Tudják, ez olyan, mint a focimeccsen mikor az egyik játékos felrúgja a másikat. Mit csinál? Felteszi a kezét, hogy ő nem csinált semmit, ő ott sem volt. Az eredmény néhány esetben súlyos sérülés. Ez így megy a nagyvilágban minden nap. Nem tudom, miért ilyen gátlástalanok az emberek, miért ilyen közömbösek, miért ilyen ellenségeskedők az emberek? Ez egy nagyon rossz irány. Az ilyen torz gondolkodással bíró emberek, szülők tovább adják ezt a viselkedésformát a gyerekeiknek, akik aztán még rátesznek valamit, ami miatt még elvetemültebb dolgok kerekednek. A mai modern ember világképe, egyénképe, ha egyáltalán van, igen rossz irányba halad. A szomorú az, hogy nem is akar változtatni rajta. Úgy érzi, hogy ez neki pontosan jó. Nem kell gondolkodnia, mert mindent megmondanak neki, hogy mit, hogyan, és mikor csináljon. Felszabadítják az agyát attól, hogy önálló legyen. Éppen ezért olyan dolgokat tesz, mely ellentmond minden normális magatartásnak. Olyan cselekedeteket csinál, ami már súrolja a pszichés esetet, sőt, sok esetben pszichiátriai szintet súrol. Akkor min csodálkozunk? Hát azon, hogy miért lettek ilyenek az emberek? Mi ez az egész? Egyszerű. Emlékeznek az elején mondottakra?  Van egy ember, akinek van egy elgondolása, van egy terve, van egy elve, vannak emberek, akik ezt követik. Aki mindezt kigondolja, az előbb, utóbb hatalmat gyakorol az azonos elvet vallók fölött. Kialakul az érdek, kialakul az egyén markáns egyénisége, annál jobban, minél több követője lesz. Ez aztán vagy jó irányt mutat, vagy rosszat. Sajnos ma már egyre inkább a rossz ez az irány.  Túl szélsőségesek az elképzelések, túlságosan lehet befolyásolni az embereket, pontosan az említett tudati hiányosságok miatt. Neki az kényelmes, ha nem kell semmit gondolkodni, csak megmondják az irányt. E szerint cselekszik. A baj az, hogy e mellett egyre jobban eltorzulnak dolgok, mert nem vagyunk egyformák. Persze szerencse. Csak sok minden hiányzik ebből a gondolkodásból. Egy nagyon is lényeges, mégpedig a realitás. Ez ma már egyáltalán nem számít. Olyan elképzelések vannak, melyek semmiféle alappal nem rendelkezik. Csak egy példa. Nagyon sok fiatal úgy gondolkodik, hogy sok pénzem legyen, de ne kelljen sokat dolgozni, legyen rengeteg szabadidőm, hogy tudjak bulizni, legyen sok barátnőm, hogy élvezzem az életet. Ehhez társul még szinte felhatalmazva, ha van pénze, hogy ő dirigál. Na, ebből keletkezik a sok probléma, a torz gondolkodás, az igen szélsőséges viselkedés. A zene, a buli, a pornó, a kábítószer, az ital teljesen elviszi a fiatalokat, és sok esetben a felnőtteket is egy álomvilágba. Úgy érzik, hogy semmi nem számít, csak az egyéni érdek. Értelem és érzelemmentes emberek élik a világukat, torz, deformált tudatban.  

2020.07.18.

Az értelem alkonya

Elég furcsa és döbbenetes dolgok történnek mostanában. Számomra az a szörnyű, hogy olyan események történnek, amelyek teljesen mellőzik az emberek minden tulajdonságát. Szó szerint minden tulajdonságát. Ez semmi másra nem vezethető vissza, mint az emberi butaság, mely igen nagy méreteket ölt. Sőt! Tovább megyek. Az ész, az elme nyitottsága ma már hátrány. Kezdjük egy kicsit korábbról, úgy 50-60 évvel. Az emberek dolgoztak, tanultak, tették a dolgaikat. Próbáltak gyarapodni, előre jutni. Kinek jobban, kinek kevésbé sikerült. Volt egy lényeges pontja a társadalmi együttélésnek, és az azt kísérő íratlan és írott szabályoknak. Talán ezeket a szavakat a mai ember már nem is ismeri. /Sok esetben tapasztalom./ Ez a lényeges pont az őszinteség, a becsületesség és bizalom volt. E köré a három fogalom köré fel lehetett építeni egy tartós, tartalmas párkapcsolatot, barátságot. Talán furcsának hangzik, de nekem nem volt barátom soha. Egyetlen egyszer sem éreztem, hogy úgy tudnék viselkedni, és olyan formában tudnék viszonyulni ehhez a dologhoz, ami teljes egészében kimeríti a barátság kifejezést. Ismerősök, jó ismerősök, közeli ismerősök voltak sokan. A hozzájuk való kötődés, kapcsolat szoros volt. Segítettük egymást, bíztattuk a másikat normális emberi hangon, és mindig őszintén viselkedtünk egymással. Az eredmény, egy tartalmas kis közösség volt, ahol az ember jól érezte magát. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy abban az időben mindenki ilyen volt. Nem. Akkor is voltak szélsőséges gondolkodású és viselkedésű emberek, akik sok minden kívánnivalót hagytak maguk után. Őket próbáltuk igazgatni, és a saját értelmi és érzelmi szintjén kezelni. Azért írom, hogy saját szintjén, mert ez egy fontos dolog. Azért is, mert nem voltak olyan nagy különbségek az emberek között gondolkodásban, magatartásban, viselkedésben. Most lehetne azt mondani, hogy dehogynem. Hogy ez a megfogalmazás itt miért is érdekes? Mert a mai gondolkodás teljesen másképpen működik. Hogy hogyan? Nagyon egyszerű. Okosabbnak, tájékozottabbnak, ügyesebbnek kell lenni, vagy azt a látszatot kelteni, és máris működik a dolog. Ezért említettem a viselkedésbeli különbségek kapcsán a dehogynem kifejezést. Mást kell mondani, hogy ne másnak legyen igaza. Elég messzire kell visszanyúlni, hogy talán jobb rálátást lehessen mutatni a változásokról. Azok az emberek, akik koruknál fogva különbséget tudnak tenni, és reális különbséget tudnak tenni a régi és a mostani magatartás kultúra között. Talán érdemes elgondolkodni azon, hogy mikor történhetett a változás? Én úgy vélem, hogy a 90-es évek környékén, illetve azt követően. Az 50-es, 60-as években születettek gyerekei, akik a 70-es, 80-as években születtek, még valamennyire a szüleik normális viselkedését, és mindenhez és mindenkihez történő viszonyulását követték, másolták. Nagy általánosságban. A körülmények változása gondolkodásbeli változást is okozott. Részben kényszer hatása alatt, részben tudatosan. Elindult egy folyamat, mely kezdett rossz irányba mutatni, és rossz emberi tulajdonságokat a felszínre hozni. Kezdett az emberekben kialakulni egy olyan viselkedési forma, mely szinte teljesen ellentétes volt a korábbiaknál, ami még a mai napig is tart, sőt, egyre inkább erősödik, negatív irányba. A tulajdonviszonyok megváltozása, a gondolkodásmód megváltozása, a tálcán kínált hatalmi viszonyok megváltozása egyre inkább előtérbe hozta a rosszat. Átalakultak az emberek. A korábbi jó tulajdonságaikat levetkőzték, és helyette a gátlástalan érdekek hajszolása került előtérbe. Ez ma már olyan méreteket ölt, hogy szinte semmi nem számít egy cél elérése érdekében. A pénz, az érdekek mindent felülírnak. Ebben a közegben élnek ma az emberek. Hatalmas szakadékok keletkeztek emberek és emberek között. A folyamat és a helyzet korlátlan uralmat biztosít azoknak, akik valamilyen vezetői pozíciót töltenek be. Kialakult egy alá- és fölérendeltség, ami addig fajult, hogy amit régiesen mondva úgy emlegettünk, hogy szép lehetsz, de okos nem. Az emberek egyre inkább döntésképtelenek lettek, mert a főnökeik utasítása nélkül nem tehettek semmit. Az alárendeltség azt diktálta, hogy mindent kérdezz, önállóan ne dönts semmiben, mert rosszul jársz. Ennek az lett a következménye, hogy az emberek elkezdtek butulni. A folyamat nagyon egyszerű. Ne gondolkozz, majd mindent megmondanak neked, hogy mikor, mit csinálj. Ez roppant kényelmes, de nagyon veszélyes. Kialakít egy bizonytalanságot és egy kiszolgáltatottságot. Ha ezeknek nem felelsz meg, akkor mehetsz. Mi bújik meg e mögött az alá- fölérendeltség mögött? Gátlástalan hazudozás, tisztességtelen magatartás, becstelen viselkedés. Ezt az állapotot a vezetők építették ki maguk körül. Ez már annyira elterjedt, hogy e nélkül már nem lehet pozícióban maradni. Tudomásul kell venni, hogy a hatalom teljes egészében ural mindent. Ez az egyszerű kis vezetőktől kezdve így van. Persze ennek a hatalmi hovatartozásnak az előnyeit messzemenően aki teheti, ki is használja. Csak megemlítem, mindenki ki is használja. Ma már az őszinteség luxus. Minden szinten. Párkapcsolati, munkahelyi, üzleti, baráti szinten. Ma már annyira le vannak butítva az emberek, hogy hazugságokkal teljes egészében meg lehet győzni őket. A tudatuk már nem teszi lehetővé, hogy különbséget tudjanak tenni dolgok között, és hogy mi a valóság, és mi nem. A vezetők maximálisan kihasználják ezt a lehetőséget. Kopasz, gyűrt fejű, izomagyú embereket alkalmaz érdekeik érvényesítése céljából. Ha esetleg bármi történik, valami rosszul sül el, akkor egyszerű a dolog, akár a focipályán. Az egyik játékos felrúgja a másikat, de szétteszi a kezét, hogy én ott sem voltam, az ellenfél saját magát rúgta fel. Ugyanez zajlik az említett oldalon is. Én nem tudok róla, az ott lévő döntött úgy, ahogy, én nem ezt mondtam nekik, stb. Ki a felelős? Az, aki végrehajtotta az utasítást. A valóságban a végrehajtó emberek védelmet élveznek, mert ostobaságuk révén több alkalommal is bevethetőek. Az egyre inkább torz gondolkodás teljes teret kap, ugyanis az emberek nem tudnak, nem is akarnak olyan dolgokkal foglalkozni, ami kicsit megterhelné az agyukat. Mindent mondjanak meg, semmiben nem döntök, végrehajtom, amit mondanak, és hagyjanak békén. Ma már annyira le vannak butítva az emberek, hogy egy eset kapcsán azt sem tudják, kihez és hova kell fordulni. A szerint él, amit mondanak neki. Az, hogy az a valami esetleg nem úgy van, az úgy nem igaz, az nem fedi a valóságot, egyszerűen nem tudja, de utána sem néz. Elfogadja azt, amit mondanak neki, még akkor is, ha az számára kedvezőtlen. Pedig lehetne más is. Jelenleg itt tartunk. A bizonytalanság, a bizalmatlanság mindent aláásott. Hangsúlyozom, mindent. Változtatni lehetne? Igen, lehetne, de a többség úgy van vele, minek. Jó így, ahogy van. Itt van még valami, amit feltétlenül meg kell említeni. Ez nem más, mint az egyre inkább elhatalmasodó elégedetlenség világszerte. Sok esetben ez abban nyilvánul meg, hogy szélsőséges, nem normális magatartást tanúsítanak az emberek. Az egyes országokban fellángoló összetűzések az emberekben felszabadít egy falkaszellemet. Menjünk, romboljunk, raboljunk, tegyünk tönkre mindent. És aztán? Itt is jelentkezik a tudatlanság. Tudom, sok esetben jogtalan dolgok alakulnak ki, és nem egyszer éppen a hatalmon lévők jelentik ki, hogy márpedig az úgy helyes, és a törvény mellettük áll. De ki alkotja a törvényt? Hát persze. A mindenkori hatalom. Tudják, az állam egy erőszak szervezet, ahol az uralkodó kisebbség gyakorolja hatalmát az elnyomott többség felett. Ez a megfogalmazás minden államformára igaz. A mai állapotok azt mutatják, hogy bizalmatlanság és bizonytalanság van. Na, itt a baj. A mai modern ember azt a magatartást követi, amire rá van kényszerítve, és ami ellen igazából nem is akar tenni, mert véleménye szerint nem is tud. Pedig lehetne. Ez a lényeg, lehetne, de az emberek valami oknál fogva inkább azt választják, ami számukra kedvezőtlenebb. Sajnos, nagyon sokan azt hiszik, hogy mekkora szabadságban élnek. Pedig ez csak egy illúzió. Tudással ezt az illúziót valóságos szabadsággá lehetne tenni. De mi történik? A párok szülőkké válnak, és elindul egy érdekes folyamat. Tudják, hogy a gyerekek mindent másolnak a szüleiktől. Úgy kezdenek el viselkedni, ahogy a szüleik, azaz, okosabbak lesznek mindenkinél, erőszakosan viselkednek, hazudnak, felelőtlenné válnak, kihasználnak mindenkit. Onnan lehet kezdeni, hogy a magyar ember nem szabály- és törvénytisztelő. Amit lehet, és amire lehetősége van, azon változtatni akar, még akkor is, ha az másoknak árt. Egyszerűen nem érdekli. Ha valamivel szembesítik, akkor széttárja a kezét, mint a focista, én nem tudok róla, nem ismerem, ott sem voltam. Magyarul hazudik. Majd amikor fény derül a dolgokra, még akkor is sértve érzi magát. Ez olyan mély butaságra és tudatlanságra vall, hogy ennél lejjebb már nem lehet süllyedni. Ezt látja a gyereke, a gyerekei, és ők is e szerint próbálnak élni. Tudják, az ilyen emberek legjobban az észtől félnek. Az intelligencia hiánya komoly problémákat vet fel. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy sem értelmi, sem érzelmi intelligencia nem erőssége a mai modern embernek. Sőt! Egyre jobban torzul az egyénképe, a világképe, ha egyáltalán van. Egyre inkább a normálistól eltérő, jelentősen eltérő viselkedést mutatnak, melyeket az utódok is követnek, sőt, még különbeket is kitalálnak, hogy felülmúlják a társaikat. Aztán amikor baj származik belőle, akkor annyi a válasz, én csak segíteni akartam, illetve, én nem ezt akartam. Ez is hazugság. A mai gyerekek nagyon is tudatosan cselekszenek, mert volt, van kitől tanulniuk. A mai modern ember élete ezek körül a gondolatok és fogalmak körül rendeződnek, és ezek szerint alakítják életüket. Vajon, jó ez így? Érdekes kérdés. A jó dolgok hiánya, a tudat hiánya, a nem érdekel hiánya erősen rányomja a bélyegét a társadalomra. A mindennapi élet az elmondottak szerint zajlik, hiszen sajnos ezt látjuk, halljuk, tapasztaljuk. Vajon késő van már ellene tenni? Ezt csak azért kérdezem, mert vajon jobb élni egy becstelen, erőszakos, tisztességtelen közegben, ami mellőz minden jóságot, mint egy barátságos, kellemes, őszinte, megértő toleráns, szellemiséget előtérbe helyező közegben. Lehet választani.                   

2020.07.05.             

Biztonság, a fiatalok viszonya a társadalomhoz, egymáshoz, tudatosság

A mai rohanó világ sok minden káros dolgot is magával hordoz, természetesen a sok jó mellett. Ahogy a címben is szerepel, a biztonság egy lényeges dolog lenne. Miért említem, hogy lenne? Mert nincs. Különböző törvényeket hoznak annak érdekébe, hogy látszólag megnyugtassák az embereket, hogy az a valami, amit használ, az biztonságos. Mire gondolok? Számítógépek, mobiltelefonok, személyes adatok. Na, ez egyik sem biztonságos, hiába próbálják azzá tenni. Kevesen emlékeznek az első ilyen esetre, arra, ami kiderült. Csak röviden. Az embereknél levő mobiltelefon helyzetét meg tudták határozni. Magyarul, tudták, hogy egy adott munkatárs, adott időben hol tartózkodik. Az idejét nem tudom, de kb. húsz évvel ezelőtt volt. Vajon az ilyen eljárások hol tartanak ma? Félelmetes. Térfigyelő kamerák, fedélzeti kamerák, üzletekbe telepített megfigyelő eszközök garmadája nézi, figyeli minden lépésünket. Nincs olyan szeglete a világnak, ahol ne lenne valamilyen eszköz, amivel az embereket figyelik. Nem véletlen. Ha ez így van, márpedig így van, hiszen ezt mindenki tapasztalja, akkor hogy beszélhetünk biztonságról. Amikor lehallgathatják a telefonbeszélgetéseket, amikor adatokat tudnak megszerezni, amikor az e-mail levelezést ellenőrzik, és még sorolhatnám. Ennek koronázása képen, pont az a személy jelenti ki, hogy a világháló egyáltalán nem biztonságos, aki a legjobban ért hozzá. Rendszereket kötnek össze, adatbázisokat fésülnek össze, amivel teljes képet alkothatnak az emberek viselkedéséről, jelleméről, magatartásáról. Nincs magánszféra. Ezt el kell felejteni. A biztonság szó ma már nem jelent semmit. Nem ez a cél. A cél az, hogy minden egyes személyről a lehető legtöbbet tudjanak meg. Hogy miért? Mert felhasználható ellene, vissza lehet vele élni. Ennek számtalan példáját lehetne sorolni. Tudom, ennek legfőbb okozója maga a személy. Túl nyitottak az emberek, és ezt arra alapozzák, hogy szajkózva van a vélt szabadság, a vélt biztonság tudata feléjük. Elhiszik annak eredetét, erősségét, és hogy valóban védve vannak. Mindenkit elszomorítok: senki sincs védve. Sőt! Az a cél, hogy senki ne érezze magát biztonságban. Az egyes kommunikációs eszközök hihetetlen dolgokra képesek. Jó dolgokra, de rosszakra is. Vajon merre húz inkább az emberi gondolkodás? A jó, vagy a rossz felé? Megint egy szomorú dolog, a rossz felé. Rossz, torz, befolyásoló hírek garmada kerül a világhálóra, mobiltelefonokra, televízióba. Az emberek inkább erre hajlamosak. Van ennél egy nagyobb veszély. Ez a csoport a mai fiatalok. Hihetetlen ügyesek, de ezt a tulajdonságukat nem arra fordítják, amire kellene. A fiatalok döntő többsége az internet adta lehetőségeken nő fel, az ott látottakat veszi etalonnak, az ott megjelentek szerint szeretne élni. Tudás nélkül, munka nélkül akarnak létezni. A társadalomhoz való viszonyuk szinte nulla. A társaikhoz, egymáshoz való viszonyuk siralmas. Tudatosságuk teljesen korlátozott, bizonyos esetekben. Miért mondom ezt? Mert szomorúan lehet tapasztalni, hogy egymás ellen, teljesen tudatosan lépnek fel, olyan szinten, ami már a normális emberi viselkedést, és gondolkodást mellőzi. Hiába hivatkoznak arra sok esetben, hogy fiatalkorú. Pontosan tudja, mit okoz a társának, barátjának, esetleg barátnőjének. Szó sincs csíntevésekről, vagy hasonló dolgokról. Olyan cselekedeteik vannak egymás felé, ami semmivel nem magyarázható, csakis az erőszak az agresszivitás, a durvaság, a kegyetlenkedés fogalmaival. Mi van ezen túl? A legtöbb fiatal több akar lenni a másiknál. Valamivel ki akar tűnni a többi közül. Na, nem az eszével. Az megerőltető. A könnyebbik utat válasszák. Olyan dolgokat tesznek, amik már veszélyesek, sok esetben nemcsak saját magára, hanem másokra is. Az extrém cselekedetek egyre jobban elterjednek. Pontosan tudják, mit tesznek. A baj ott van, hogy azt hiszik, hogy képesek rá, aztán mikor baj van, akkor nem tudják, mit kell tenni. Nézzünk körül. A mai fiatalok sem szellemi, sem fizikai állapota nem alkalmas arra, hogy különleges dolgokat tegyenek. Egyszerűen nem képesek rá. Sajnos. Gondolatviláguk teljesen másképpen reagál mindenre. Ez attól van, hogy a környezetükben fellelhető információkat olyan helyekről szerzik, amik valótlan, hamis képet adnak. Ennek legfőbb forrása az internet. Az ott megjelentek szerint akarnak tevékenykedni, élni, létezni. Ez tudás, és munka nélkül nem megy. Ez az, amit a mai fiatalok kerülnek.

2020.06.21.

Felelőtlen emberek

Vajon mit takar ez a cím? Vajon kik lehetnek azok az emberek, akiket így jellemeznénk? Mindazok, akik felelőtlen módon döntenek, cselekszenek. Az emberek ítélő képessége egyre inkább kicsúszik a saját kezükből. Nem tudják megfelelően kontrollálni magatartásukat, viselkedésüket. Sajnos, ezt a jellemvonást ma már nagyon nehéz nyomon követni. Az emberek kiszámíthatatlanok. Döntésük sok esetben torz gondolkodásra utalnak. Ez kihat mindenre. A családjukra, a munkatársaikra, a közéletben betöltött szerepükre, a társadalom egészére. Szélsőséges gondolkodásuk konfliktusok sorozatát képes elindítani, ami meg is történik. Nem szeretnék visszamenni a történelemben olyan időszakokra, amikor bár voltak nézeteltérések, nem olyan méretűek voltak, és ami nem mindegy, hogy mi volt a kiváltó ok. Ma ez a kiváltó ok lehet bármi, amely bizonyos köröket érzékenyebben érint. A legfőbb kiváltó ok azonban a szabályok és törvények figyelmen kívül hagyása. Az emberek egyáltalán nem szabály és törvény tisztelőek. Ehhez hozzájön egy igen nagy adag tudatlanság. A vélt igazságérzet olyan formájú magyarázása, mely torz képest fest egy adott dologról, és amit a vélt sérelmet elszenvedő meg sem ért. Nem érti a szabályozásokat. Legtöbb esetben nem az adott eset tényleges kiváltó oka a mérvadó. Sok minden egyebet ráragasztanak egy eseményre, de igazából a rombolás az igazi cél. A meglévő tönkretétele. A gondolkodás, a döntés ilyenkor nem működik. Nincs miről gondolkodni, nincs mit mérlegelni, csak pusztítani. Ez olyan, mint amikor egy ember saját maga alatt vágja a fát. Az eredmény zuhanás. Az erőszakos viselkedés, ami a tömegnek természetes, később visszaüt. Az egyes eszközök tönkretétele az egész megmozdulásra kihat, ugyanis a tönkretett dolgokat valószínű az a valaki is használni szeretné később, aki a vélt sérelme miatt használhatatlanná tette. Ez még olaj a tűzre. Itt van egy lényeges dolog. Nem tudja felmérni a rombolásának, erőszakos viselkedésének súlyát. Ezt tudata nem teszi lehetővé. Ez a felelőtlen viselkedés kihat a szűk környezetére, azaz a családjára is. A gyereke ezt a magatartást látja, ezt gyakorolja később, hiszen ezt másolja le. Így nevelődik ki egy olyan társadalom, ahol nem tisztelnek semmit. Agresszív viselkedésük természetes. Mivel más is így cselekszik, így gondolkodik, igen hamar konfliktus kerekedik. Az élet sajnos ezt igazolja. Az emberek olyan dolgokat cselekszenek, melyek már a nem normális kategóriába tartoznak. Érdekes módon itt jelentkezik leginkább a felelőtlen magatartás. Ilyenkor emlegetik, hogy én nem ezt akartam, én csak segíteni akartam. Ennek van egy komolyabb változata, amikor én nem emlékszem semmire, én ott sem voltam, ez egy rágalom. Láss csodát, később kiderül, hogy minden igaz, amit tett. Ma már a hazugság alapvető emberi tulajdonság. E nélkül már nem lehet élni. Sajnos előfordult olyan eset, amikor valakivel beszélgettem, néztem a szemébe, és láttam, hogy hazudik. Tudják ez egy szörnyű valami, mert ilyen esetben nem lehet mit mondani. Ha rászólok, hogy ez nem így van, vérig meg van sértve. Ha próbálok korrigálni, akkor előjön az erőszakos magatartás, az emelt hang. Csak egy kérdés. Az ilyen ember, hogy tud élni, s hogy tud a felesége, a gyereke szemébe nézni? Ja, hogy ők esetleg elhiszik, amit mond. Ez igaz. Vajon meddig? Ez legfőképpen a gyerekeire veszélyes. Tudják, van egy érdekes mondás. A hazugságot az emberek megbocsátják, az igazságot, őszinteséget nem. Élcelődhetnék itt más valamivel is, de inkább azt mondom, hogy aki egyszer hazudik valakinek, az megteszi máskor is. Mi várható ettől a magatartástól? Idővel nézeteltérés, amelyek durvaságba, erőszakba torkollanak. Ilyet sajnos sokat lehet látni, hallani. A felelőtlenségnek egy igen magas foka az, amikor éppen azt a személyt ámítom, akivel együtt vagyok. Azt a gyereket butítom, aki az én lányom, fiam. Mi lesz ebből? Úgy nőnek fel a generációk, hogy eleve az alap magatartás a hazugság, melyet természetesnek vesznek, hiszen ha valami történik, tudják, hogy megbocsátják nekik. Ez egy nagyon rossz helyzetet teremt az élet minden területén. Sajnos ennek a magatartásnak már jelentkeznek a magasabb fokai. A fiatalok körében nagyon kezd elterjedni a lázongó, erőszakos, ki vagyok én megnyilvánulás. Ezt is a szüleiktől vették át, csak még jobban tudja fokozni egy adott közösségen belül, nevezetesen az iskolában. Rájuk ugyanúgy vonatkoznak a felelőtlen magatartást, az agresszív viselkedést elítélendő szabályok. A tapasztalat az, hogy nagyon sokan úgy gondolják, hogy rájuk nem vonatkoznak a szabályok, törvények. Amikor aztán olyan helyzet áll elő, ahol igencsak túllőnek a célon, akkor jön, hogy ő nem ezt akarta. Ilyen nincs. Mindenki nagyon jól tudja, mit lehet és mit nem. Van a kódex, ami előírja a normális társadalmi együttélés szabályait. Sokan, nagyon sokan vannak, akik különlegesnek tartják magukat, és mindezeket a szabályokat magukra nézve nem fogadják el kötelezőnek. Az ebből fakadó felelőtlen viselkedés sok esetben torkollik olyan helyzetekbe, amire az ember azt mondaná, hogy ilyet normális ember nem követ el. Vajon aki elkövet ilyen cselekedetetek, vajon rendelkezik megfelelő intelligenciával? Ja, hogy ez ma már nem divat? Ebben van valami igazság. A durvaság és az ostobaság sok mindent felülír. Emberek, akik, szeretik egymást, barátok, akik segítik egymást, ismerősök, akik kedvesek egymáshoz, sok esetben teljesen átfordul egy másik világba. A gyűlölet világába, ami erőszakba is torkollik sok esetben. Ezekben a történésekben mintha az ember elveszíteni ítélő képességének teljes egészét. El is veszti. Nagyon is látható, hogy az emberek egyre inkább elvesztik azt a tulajdonságukat, hogy felelősség. Van egy állapot, amit igen sokan követnek, ez pedig korlátlan arrogáns viselkedés. Ez már szinte napi rendszerességben jelen van az emberek között. Mondhatni azt, hogy felütötte fejét a gyűlölet, a becstelenség, a tisztességtelenség és a nagyfokú hazugság. Vajon, hogy lehet élni egy ilyen közegben? Nézzen mindenki körül. Így. Azt hiszem ezzel az egy egyszerű szóval, hogy így, mindent meg lehet magyarázni, illetve nem kell magyarázni, hiszen benne élünk. A jóhiszemű, felelősségteljesen gondolkodó, szerető embereknek ez borzalmas állapot. Vannak próbálkozások különböző szinteken arra vonatkozóan, hogy miképpen kellene ezen változtatni, de azt hiszem látni, hogy szinte semmi siker nem könyvelhető el ebben a témában. Biztos vagyok benne, hogy sokáig megmarad ez az állapot, de nagyon félek tőle, hogy ez még durvább méreteket fog ölteni. A jelenlegi szabályozás túl sok kiskaput tart nyitva. Ezt mindig ki fogják használni. Az emberek elvadultak. Szellemi tevékenységük erőteljes változata az erőszak. Ez tetszik. Ezt még meg lehet fejelni egy közömbösséggel, egy szimpátia mentes magatartással. Ennek összessége aztán kialakítja a mai modern ember életvitelének, létének alapját, a felelőtlen viselkedést. Tudják, ha ezekből a torz, szélsőséges elképzelésekből, agresszióból, erőszakból, hazugságból csak nagyon keveset belátnának, és kezelni tudnának, akkor egy tűrhetőbb világ alakulna ki. Lehet, hogy ez nem cél?    

2020.06.01.

Vagyunk, élünk. De hogy?

Talán nem mondok újdonságot akkor, amikor olyan emberi tulajdonságokat említek, hogy bizalom, megértés, együttérzés, szeretet. Vagy ezek a szavak már nem a mai modern ember ismérvei? Hát rögtön itt az elején azt kell mondanom, hogy sajnos, de nem. A mai világ embere öntudatos, törekvő, gátlástalan, hazug, erőszakos, agresszív. Erős szavak ezek? Igen, nagyon. A szomorú az, hogy ez a valóság. Nagyon sok szemszögből lehet valamit jellemezni. Egy valami biztos. Az ember nem negatív tulajdonságokkal születik. Ezeket a viselkedési formákat élete során veszi fel, tanulja meg, és gyakorolja. Vajon miképpen lesz ilyen az ember? Lehet bonyolult gondolatokkal ecsetelni ezt a folyamatot, de nem érdemes. A túl összetett dolgokban túl sok hiba van. A hiba pedig tévedést, a tévedés ellentétet, az ellentét vitákat, a viták pedig bármivé fajulhatnak. A bármivé pontosan azt jelenti, hogy előtérbe kerül az erőszak. De maradjunk a kérdésnél. Az egész a családdal kezdődik. Itt kezdenek kialakulni az első élmények megélését követő gondolatok. Ezek lehetnek jók, és rosszak is. Lehet, hogy nem értenek velem egyet sokan akkor, mikor azt mondom, hogy mindenki „jónak” születik. A változások a szülői viselkedéssel kezdődnek. Mondhatják sokan azt is, hogy már megint ez a megközelítés. Igen, ez a lényeg, hiszen a gyerek születésétől kezdve mindent másol a szüleitől. Az egymás iránti magatartást, a beszédet, az egyes helyzetek megoldását, mindent. A későbbiekben ezt gyakorolja ő is. Már az óvodában. Ahogy halad az idő, és egyre több mindennel találkozik, egyre több mindent lát, tapasztal, úgy formálódik a gondolat világa. A nagy kérdés, hogy melyik irányba? Ezen múlik minden. Sajnálatos, de azt kell kijelentenem, hogy döntő többségben a rossz irányba terelődnek a jellemvonások. Azt is lehet mondani, hogy már a tinédzser korban kialakulnak a jellemvonások. Ezek javarészt hozott negatív elemek. Az erőszakos viselkedés már az iskolában elindul. Itt több ember találkozása, és a különböző magatartások, gondolkodások vegyülnek. Furcsa mód a rossz mindig előtérbe kerül. Ismerős a következő szöveg? Úgyse mered, be vagy tojva, mit rinyálsz, mitől félsz, stb. Itt már erőteljesen jelentkezik a másképp gondolkodás. Másnak kell lenni. Ez a menő. A szélsőség mindig egy érdekes helyzetet teremt. Előkerül a hazugság érdekből, az erőszak érdekből, a különleges gondolkodás érdekből, az „én vagyok a más” érdekből. Ez odáig fajul, hogy túltesz a szülein. Sőt! Sok esetben a szülei ellen. Az egyes társadalmi helyzetek különböző képpen csapódnak le a családban. A fiatal által hozott külső információk, adatok, vélemények, viselkedési formák sok esetben ellentétesek a szülői magatartással. Az ilyen korban elég gyakori a helytelen megítélés, a helytelen hozzáállás, és a helytelen viselkedés. Tudom, nem vagyunk egyformák. Még szerencse. Na, de ennyire? Miért mondom mindezt. Azon egyszerű oknál fogva, mert olyan szélsőségek alakulnak ki, amelyek már időnként a nem normális elmeállapotot takarják. Mindezt miért? A különcség miatt. Ezzel tud mindenki kitűnni a többiektől. Nézzünk körül. Mi történik a világban, mi történik a környezetünkben? Kapkodjuk a fejünket. Lehetne azt mondani, hogy nem érti meg senki az ilyen embereket. Mondják ezt azok, akiknek szélsőséges gondolataik, vagy extrém gondolataik vannak. Szoktam mondani. Maradjunk a „kályhánál”. Tudom, minden ember egy egyéniség. Nincs ezzel semmi baj. Ez így van jól. Viszont vannak alapvető elvárások, alapvető szabályok. Úgy is mondhatjuk, hogy bizonyos normatívák. A baj ott kezdődik, amikor a különböző viselkedési normák torzulnak. Ez több együttes hatástól is lehet. Az ember alapvetően a szépre, a jóra, a kellemesre vágyik. A torzulás akkor következik be, amikor a felsorolt tulajdonságokat nem gyakorolják. A szépre, a rombolás, a jóra a rossz, a kellemesre a kellemetlen a válasz. Előtérbe kerül az egyén érdekeit megalapozó hazugság, szellemi torzulás, erőszak. Ez azért is fontos momentum, mert a tudat hiányában az agresszív magatartás kerül előtérbe, hogy előnyt szerezzen magának valaki. Ez fontos. Ez mozgat mindent. Az érdekek mentén halad minden. Az önzetlenség ma már csak fogalom. Az emberek az érdekek szerint élnek. Ezt veszik előre. Ez a motiváció. A bizalmatlanság kerül a középpontba, és mindent magával sodor. Semmi nem számít. Megszűnik a tolerancia, megszűnik a megérés, megszűnik a szeretet. Ezeket a fogalmakat már csak egyes műsorokban veszik elő, esetleg egy órára, néhányan nyilatkoznak, erősítik ezeknek a fogalmaknak a jogosultságát, aztán minden ugyanúgy megy tovább, még a nyilatkozó részéről is. Ebből is látható, hogy álságos dolgok történnek minden téren. Mit látunk a világban? Olyan emberi megnyilvánulásokat, melyek súrolják a pszichiátriai esetek fogalmát. Az embereknek meg van adva egy szabadság érzet. Ezzel nagyon rosszul gazdálkodnak. Úgy értelmezik legtöbben, hogy akkor mindent lehet, mindet szabad. Nincsenek szabályok, nincsenek törvények. A magyar ember egyiket sem követi. Lehet, hogy furcsa, amit mondok. Egy egyszerű kérdésre több mint ötvenen a helyes választ adták. Majd a gyakorlatban éppen az ellenkezője történt. Az arra a dologra érvényes szabályokat senki nem tartotta be. Magyarul mindenki hazudott. Ez a viselkedésforma az élet minden területén jelen van, és működik. Őszinte beszéd nincs. Mindenki mindenkitől húzódozik, távolságot tart, bizalmatlan. Erőszakos hajlamát, tudálékos viselkedését, butaságát, vélt felsőbbrendűségét próbálja ráerőltetni másokra. A kompromisszum készséget az emberek nem ismerik. Nem is akarnak vele találkozni. Az, és úgy jó, ahogy ők elképzelik. Ez a mai modern ember. Öntudatos, törekvő, gátlástalan, hazug, erőszakos, agresszív. Öntudatos, mert mindent jobban tud, bár szellemi kapacitása nem ezt sugallja, törekvő, mert mindenkinél feljebb akar kerülni bármi áron, gátlástalan, mert minden tisztességtelen dolgot alkalmaz a cél elérése érdekében, hazug, mert ez által éri el a célját, erőszakos, mert akaratát a tudati állapotának erőteljes korlátozása miatt másképpen nem tudja érvényesíteni, agresszív, mert az előrejutás ezt a magatartást követeli meg tőle. Viselkedésének alapját a szabadsága illúziója adja. Torz tudata ezt közvetíti felé. Úgy véli, azt hiszi, hogy viselkedésével jót, helyeset, követendő példát mutat. Más nem is jut az eszébe, mert ami ezen túlmutat, azt nem tudja értelmezni. Hite, fogalmai, gondolkodása töretlen. A legjobb, amitől fél, az az ész. Ettől irtózik. Nem véletlenül társítja magát az erőszak mellé. Még elképzelni is szörnyű, az ilyen ember gyerekéből mi lesz. Ugyanis, ahogy említettem, a szülő a példakép. Ha egy szülő ilyen példát mutat, el lehet képzelni a továbbiakat. Ez sajnos már látható, tapasztalható is az életben. Extrém, torz gondolatok, viselkedésformák, magatartások. Olyan dolgok kerülnek elő, ami már lassan ép ésszel fel nem fogható. A legkülönlegesebb elképzelések, melyek a normális elmei állapotot meghazudtolják. Nem szeretnék példákat sorolni, de azt hiszem, mindenki tudna jó párat említeni. A másképpen gondolkodás eseteit a mai modern ember olyan problémakörök felé tereli, ami ellentmond a józan észnek. Itt aztán találkoznak a különböző érvek, vélemények, melyekről azt hiszik helyesek. Tessék tudomásul venni. Szellemi ismeretek tudása nélkül torz, vállalhatatlan dolgok alakulnak ki, és látnak napvilágot. Ennek a magatartásformának egyik ismertetője, hogy azt emlegetik, hogy őket senki nem érti meg. Igen nem, mert olyan dolgokat akarnak, ami sok esetben ellentmond mindennek. Ez nem megértés dolga, hanem eldeformálódott, elcsökevényesedett jellemre vall. A kitűnés mások közül komoly szélsőségeket takar. Nem kell annyira másnak lenni. Mindenki találhat valamit, ami előnyére válik. A kitűnés csak ront a helyzeten. Értelmileg, érzelmileg intelligensnek kell lenni, és akkor a dolgok szépek, jók, kellemesek. Vagy nem ez a cél? Vagy nem ez a jövő? Vagy már nem ez az ember? Lehet. Ha így van, akkor igen szomorú jövő elé nézünk.  

2020.05.26.

Valami furcsa van kialakulóban

A cím valami érdekeset sugall, de higgyék el nem bonyolult, csak azzá van téve. Ez nem más, mint a fiatal generáció viselkedése, magatartása, gondolat világa és a szülő felelőssége. Az én korosztályom megtapasztalta azt az időszakot, amikor a lázongás, az ellentétek szítása, a másképp gondolkodás, egy más elképzelés bevezetésén volt a hangsúly. Ismerős a szó: hippi korszak. Majd ők megmutatják, hogy helyes, hogy kell csinálni, mit kell tenni, miképpen kell gondolkodni, miképpen kell cselekedni. Nem voltak szabályok, a maguk törvénye szerint próbáltak élni. Azt hitték, hogy minden úgy jó, ahogy elképzelték, aztán jött a szomorú valóság. Sok dolog felmerült, amit nem lehet azzal magyarázni, hogy szabadság. Hétköznapi dolgok, úgymint élelmiszerek, italok, tisztálkodás, munka, stb. A munkát el lehet felejteni, mert erre nem igazán voltak hajlandók. Munka nélkül, szabadon akartak élni. A lopások, rablások, és egyéb törvénybe ütköző dolgok kerültek elő a fennmaradásuk miatt. Jöttek a konfliktusok. Hatóság, rendőrség, eljárások, büntetések. Minden ellenük volt. Az meg sem fordult a fejükben, hogy dolgozni kellene. Kábítószer, erőszak, szemérem elleni erőszak, melynek következménye betegségek, nemi betegségek, lelki sérülések, pszichés esetek tömege. A vége: vissza gyökerekhez, azaz a szülőkhöz. A korszak letűnt, és visszaállt minden a rendes kerékvágásba. Ettől még lehet másképpen gondolkodni, más képet kialakítani, de van egy normális életvitel, azt viszont írott és íratlan szabályaival együtt illik betartani. Miért írom mindezt? Egy minapi hír miatt is, meg amiatt is, hogy nyomatékot adjak valamilyen szinten a viselkedéskultúráról. A hír témája a gyerekek jogai és kötelességei. Szinte ugyanaz a hozzáállás a fiatalok részéről manapság, mint amit fentebb leírtam. Szabadon élni, kötelezettségek nélkül, felelősség nélkül, kihangsúlyozva a jogaimat. Ez a magatartás már 9-10 éves kortól elindul. Rögtön és azonnal le kell szögezni valamit. Ennek a viselkedésnek a legnagyobb terhe a szülőkre hárul, és a szülők felelőssége. Azért írtam többes számban, mert nemcsak az anyáról van szó. Sajnos hétköznapi és saját tapasztalat, amikor a gyereknek közel minden meg van engedve. Legyen az utcán, étteremben, iskolában, kirándulás alkalmával, múzeumban, strandon, stb. Mi az a minden? Minden jópofa dolog, amit az én gyerekem csinál, független attól, hogy az elfogadható-e, avagy sem. Ez már odáig fajult, hogy nem lehet szólni semmi kirívó dologért, mert te vagy a korlátolt gondolkodású személy, te ne szólj bele abba, amit a gyerek csinál, stb, függetlenül attól, hogy az adott helyzet teljesen mást igényel. Nem a gyerek a hibás, hanem a szülők. A gyerek ezt látja otthon minden nap, és ezt közvetíti a gyereknek. A mai világ már még veszélyesebb, mert olyan eszköz van a kezükben, amit igen nehéz ellenőrizni. Illetve lehetne, de már van olyan, hogy személyes jogok. Nem számít, hogy a gyerek kábítószert rendel a neten, hogy pornóoldalakat böngész, hogy különböző a társadalmi normákkal szemben álló dolgokat tesz. A szülő nem szólhat bele. A gyerek feljelenti a saját anyját, apját, hogy merészelnek beleszólni és belenézni a telefonjaikba, és abba, hogy mit néznek a különböző oldalakon, illetve mit csinálnak ott. Ehhez neki joga van, és minden más egyébhez is. Itt ugye megáll a szülői akaratnyilvánítás, és nevelés. De előtte?  Hát nézzük. A gyerek születésekor minden megy a maga útján. Aztán az idő előrehaladtával egyre több minden meg van engedve a gyereknek, hiszen az enyém, nehogy már korlátozzák azt a szegény embert bármiben is. A gyerek viszont nagyon okos, és mindent másol, főleg a szülők viselkedését, magatartását. Ráütök a páromra, többet iszom a kelleténél, csúnyán beszélek, akaratos, erőszakos vagyok mindenkivel, és még lehetne sorolni. Ezeket a viselkedési módokat a gyerek átveszi. Ez odáig fajul, hogy a gyerek követelődző lesz, sőt látva a szülőket, ugyanúgy kezd viselkedni. Ez később sajnos egyre többször úgy nyilvánul meg, hogy nehogy a gyerek legyen ostoba, hanem a környezete. Az iskolában több ilyen fiatal egymást hergeli. Jönnek a bajok. A szülő teljes egészében a gyerek mellett áll. Ezzel nincs semmi baj. Akkor viszont már igen, amikor a gyerek nem tanul, rossz jegyet kap, vagy egyéb vélt sérelmeit előadja otthon, aztán a szülő lerendezi a maga agresszív formájában az esetet. Ezt a magatartást látja a fiatal, és ezek mentén éli mindennapjait, azaz, ugyanúgy viselkedik, mint a szülő, ehhez neki joga van. Ha tovább megyünk, sokkal durvább dolgokkal találkozunk. A fiatal egyre inkább követelődző, egyre inkább erőszakosabb lesz. A szülő sem tudja már ezt kezelni, jönnek a gondok. Hétvége, szabadság, bulizás. Kábítószer, ital, szex, hazugságok, tisztességtelen és becstelen magatartás. Ennek anyagi feltételeit kiköveteli a szülőktől, erőszakos a saját szüleivel szemben, olyannyira, hogy nem ismer határt. A szülő teret enged ezeknek a dolgoknak. Nem mond nemet, hiszen az ő csemetéje a legjobb, a legokosabb, a legszebb, nem beszélve arról, hogy neki joga van azokra a dolgokra, melyeket előad. Ne szóljanak bele abba, amit tesz, vagy csinál, sőt személyi jogok megsértése címszó alatt még fel is van háborodva. Az a helyes, az a jó, így kell gondolkodni és élni, ahogy ő gondolja. Új mobil, új ruha, tekintélyes zsebpénz, stb. Aztán a szülő szembesül azzal, hogy rosszabb esetben meg is lopja őket. Ne higgye kedves olvasó, nem rugaszkodom el a való világtól. Az elrugaszkodást a mai fiatalok teszik meg szülői segítséggel. Nincs nem, tehát mindent szabad. A mai fiatalok szellemi alultápláltságban szenvednek. Ha ezt esetleg megemlítené valaki egy fiatalnak, azt sem tudná mit jelent. Nézzük meg konkrétan, mi a mai valós helyzet. A fiatalok hozzáállása az élethez teljesen elüt a normálistól. A furcsa az, hogy ők teljesen másképpen vélekednek erről. A nézetekről és meglátásokról érdekes véleményük van. Miért akarjuk mi szülők rájuk erőltetni a mi akaratunkat? Már itt látszik, hogy a tudati kapacitásuk korlátozott. Ha elfogadná egy részét annak, amit a szülők mondanak, akkor sok minden kellemetlenségtől meg tudnák magukat óvni. A kompromisszum és tolerancia szavak számukra ismeretlenek, pedig ezzel nagyon sok minden simán megoldható lenne. A szülő viselkedése szembefordul önmagával. Ugyanolyan erőszakos lesz a gyerek, amilyet fiatalon látott a szüleitől. Sajnos itt még közel sincs vége. Olyan világot kezdenek, próbálnak kiépíteni, ami hosszú távon nem működik. Itt visszautalnék a 60-as, 70-es évek hippi mozgalmára. Ma ezt éljük meg a fiatalok részéről, csak modern változatban. Kötelesség semmi, joguk mindenhez van. A jogukon belül, ha valami történik, márpedig igen sűrűn történik mindig valami, akkor szaladnak a szülőkhöz, hogy segítsenek. Felelősségtudat nincs, megértés nincs, kompromisszum készség nincs, értelmi és érzelmi intelligencia nincs. Akkor mi van? Semmi, szó szerint. Amikor olyan dolgokat tesznek, amit fel lehet használni ellenük, vissza lehet vele élni, akkor egyik fiatal se mondja, hogy majd ő megtapasztalja a világot, és a szerint él. Akkor már késő. Azt a valamit már felhasználták ellene, és nem tudja, hogy mit tegyen. Rejteget dolgokat, amik rosszak. Ha kiderül, vérig van sértve, meg van bántva, de ha valami rosszul sül el, akkor is mindenki hibás, csak ő nem. Szellemi kapacitásuk hiánya már olyan szembetűnő, hogy az álomvilágot nem tudják megkülönböztetni a valóságtól. Nem tudnak különbséget tenni egy megtörtént valós esemény, és egy kitalált dolog között. A jó és rossz közti kapcsolatot, mely az ő világukban mindig elnyerik jutalmukat, addig a valóságban ez teljesen másképpen működik. Összekeverik a kitalált dolgokat az élet valós dolgaival, és ha ezzel szembesülnek, ha egyáltalán meg lehet velük értetni, akkor csodálkoznak, megrémülnek. Olyan dolgokat tesznek önállóságukra való hivatkozással, hogy az már súrolja a pszichés állapotot. Mivel semmiféle tapasztalatuk nincs, így legtöbb esetben olyan döntéseket hoznak, melyek rájuk nézve hátrányos. Ezt felismerve mindent megtesznek azért, hogy cselekedeteiket, rossz döntéseiket korrigálják. Sem a becstelenség, sem a tisztességtelenség, sem a hazugságok sorozata nem áll az útjukba. Mindent bevetnek az ügy érdekébe. Nem érdekli őket, hogy másokkal rosszat tesznek, bántanak, lelküket, önérzetüket sértik. Talán nem is tudják, mik azok, és azt sem, hogy ezeknek a szavaknak mi az igazi jelentése. Jogaikat hangoztatják mindenféle teljesítmény nélkül, hiszen semmit nem tesznek sem a maguk fejlődéséért, sem a családjuk vagy már párjuk érdekében. Kihasználnak mindent és mindenkit. Az őszinteség és becsületesség hiánya kíséri őket minden nap. E szerint élnek, illetve vegetálnak. Ezt a szót azért írom a végére, mert valóban vegetálnak. Üresen, céltalanul, hazugságokkal övezve, tisztességtelen és becstelen módon, káromkodva, gyűlölködve tengődnek. Mindent akarnak teljesítmény nélkül. Elvárják, hogy pénzük, házuk, nőjük legyen, és ez nekik jár. Sajnos annyit nem érnek  fel ésszel, hogy ez egyáltalán nem jár nekik. Azt már kevésbé fogadják el, hogy ezt munkával lehet elérni. Ezen az úton haladva keserves jövő elé néznek az így gondolkodók. A nagy szabadság egyben kelepce is a számukra, és ebből nagyon nehéz kikerülni. Tudatukkal még messze nem tudják felfogni az élet valós dolgait. Nagyon egyszerű dolgokat sem képesek megoldani, és szinte minden esemény, történés kihívás számukra. Ennek ellenére magukat érdekes, kreatív, új gondolatoktól duzzadó, okos, művelt egyéneknek tartják. Nézzük csak? Mit mutatnak a felmérések? Egyre butább, egyre agresszívebb, egyre műveletlenebb, egyre kezelhetetlenebb fiatalok rohangálnak az utcán. Drog, pia, nők, buli. Ezek a kulcsszavak. A legjobb kifejezés rájuk az érzelem-, értelem- és intelligenciaszegény vegetáló életforma.

2020.05.22.

Szomorú valóság

Sajnálattal kell tudomásul venni, hogy az emberek viselkedése, egymáshoz való viszonya jelentősen megváltozott. Az is figyelemre méltó, hogy rossz irányba. Tudom, a jelenlegi állapot mindent felülír, oly annyira, hogy a jelezett összetartás helyett, amiről hallunk a médiából, ellenszenvek kerülnek elő, családokon belül is. Ez is azt mutatja, hogy az emberek vélt szabadság érzete is torzult már. Volt egy megszokott menetrend, és ez most felborult. Nem tudják az emberek ezt kezelni, nem tudnak vele mit kezdeni. Ezzel együtt az emberek magatartása, egymáshoz való viszonya is megváltozott. A normális gondolkodás elvét el lehet felejteni. Ilyen már nincs. Egyre jobban előtérbe kerül  a tolerancia hiánya és az erőszak. Hiába próbálják az emberek azt a látszatot kelteni, hogy ők hibátlanok. A hazugság nagyon előtérbe került minden szinten. E nélkül az emberek már nem tudnak létezni. A gondolkodás, mint olyan, lassan elveszti, vagy már el is vesztette azt a jó tulajdonságát, hogy odafigyelés, megértés. Ez már szinte teljesen kihalt az emberek tudatából. Itt álljunk meg egy kicsit. A szellemi gyarapodás ma már egyáltalán nem erőssége a mai modern embereknek. Adva van egy állapot, ami mentén a személyek eltöltik az idejüket. Úgy érzi, hogy olyan önálló gondolkodásra képes, amire más nem. Így van az egyén, így van minden ember „behangolva”. Meg van győződve, hogy amit, és ahogy tesz, az a helyes, az a követni való. Ebben csak egy baj van. Már ez a gondolkodás is torz. Az erőltetett különcség, másság, extrémitás már nagyon nagy méreteket öltött. Ezt a viselkedésformát vetítik maguk elé, ezt találják jónak, és ezt találják helyesnek. Ez már nagy baj, hogy ezt találják helyesnek. Ugyanis a butaság egyáltalán nem követendő példa. A buta ember legjobban az észtől fél. A tudálékossággal ugyan semmi baj nincs, csak a kivitelezés nagyon gyenge. Az én jobban tudom, én többet tudok, és még lehetne sorolni vég nélkül, hogy az emberek milyenek, és mi mindent tudnak jobban, mint a társuk, az ismerősük, a barátjuk, esetleg a párjuk. Ezzel sincs baj. A baj ott kezdődik, hogy semmiféle értelmi, érzelmi intelligencia nincs mögötte. Emlékszem egy személyes esetre. Egyszerűsítve elmondom. Egy munkatársi beszélgetés kapcsán előkerült egy érdekes téma. Hárman vagy négyen beszélgettünk. Elmondtuk a véleményünket, elképzeléseinket az adott témáról. Volt, aki többet tudott, mint a többiek, de ezt nem éreztette, hanem finoman, odafigyeléssel, hogy ne bántson meg senkit, elmagyarázta az adott dolog lényegét és helyességét.  Nincs olyan ember, aki mindent tud. /Csak zárójelbe mondom, a mai világban már van./  A kellemes beszélgetés befejeződött, majd elköszöntünk egymástól. Néhány hét múlva véletlenül újra előkerült a korábbi téma. Az egyikünk úgy adta elő a mondókáját, mintha ő találta volna ki, illetve ő értene legjobban hozzá. A korábbi beszélgetésből csak két személy volt azonos, a többiek nem. Az egyik a hozzáértő, a másik, aki tényleg tudta, a többiek a hallgatóság. Az elhangzott szónoklat valóság tartalma olyan 60%-os volt. Aki tényleg tudta, próbálta helyreigazítani a dolgokat, de nem sikerült. Tudják miért? Mert nem akarta megbántani a kollégáját mások előtt. Hivatkozott különböző forrásokra, így azt hitte el a hallgatóság. A helytelent. Milyen érdekes? Mennyire nehéz a valóságos, az igaz, a helyes dolgokat elhitetni az emberekkel. Inkább hajlamosak egy torz, igaztalan dolgot elhinni. A mai modern ember hajlamos arra, hogy az erőszakosabb, de butább ember szavait higgye el. Ami még egyszerűbb, hogy ez a torz kép, torz információ marad meg bennük. Nem is erőlteti az agyát, hogy mi is volt, hogy is volt. Az emberek a valótlant, a hamisat hamarabb elhiszik, mint a valóságot. Tudják, idáig süllyedt a mai modern ember gondolkodása, jelleme. Van egy érdekes mondás, ami nagyon időszerű. Az emberek az igazságot és az őszinteséget nem bocsátják meg, a hazugságot igen. Hát nem szörnyű? Ez milyen világ? Ez az a világ, amit az emberek maguknak építettek ki, és alakítottak olyanná, amilyen. Ebben érzik jól magukat. Ez a hazugsággal teli a szabadság illúzióját keltő világ. Ebben a világban már keresni kell a jót, keresni kell a tudatot. Ezek a tulajdonságok kezdenek kihalni. Furcsa dolog történt egyszer. Szintén egy beszélgetés alkalmával próbáltam ezeket a tulajdonságokat felszínre hozni. Egy idő után láttam és éreztem, hogy a beszélgető partnerem nem tudja, miről van szó. Az illendőség és a tisztelet úgy kívánta, hogy ne folytassam ezt a beszélgetést ilyen szinten. A másik szint működik. Félreértés nem essék. Nincs felsőbbrendűség, nincs, hogy én jobban tudom. Ettől függetlenül a barátság megmaradt. Semmi olyan érzés nincs, ami gátolná a további kapcsolatot. Tiszteletteljes hozzáállás maximálisan. Ez a szint már kezd kihalni az emberekből. Ha mégis előkerül, látni, hogy kezd megfogalmazódni a másikban egy kérdés. Mit akarhat ez tőlem, miért mondja ezt el nekem? Fel sem merül, hogy a normális társadalmi érintkezés egyik alapvető tétele a kommunikáció és az őszinteség. Van egy kulcsszó, ez a tolerancia. Ez már kezd eltűnni az emberek gondolatvilágából. Én is voltam úgy, hogy egy nagyobb tudású emberrel beszélgettem. Én nagyon jól éreztem magam a társalgás során, mert igen sok okos és hasznos információt hallottam, és sok kérdést tudtam feltenni. A mai modern ember ezzel úgy van, hogy nehogy már más tudja jobban, nehogy már én kérdezzek. Az ilyen magatartás már hiányzik, mert az emberek tudálékossága végtelen. Mindenki mindent jobban tud, és nem enged a maga vélt igazából még akkor sem, ha az igazság teljesen más, és szembesítik is vele. Mi lehet ennek az itt felvázolt viselkedés „kultúrának” az alapja? A családban a szülők, a közéletben pedig a vezetők. Az ő viselkedésüket másolják a gyerekek, másolják az emberek. Ez sajnos egyre jobban elmélyül. Egyre inkább tolódik az agresszív magatartás felé. A családi, a közéleti erőszak komoly méreteket ölt. A kialakuló nézetkülönbségek fizikai tettlegességig is fajulhatnak. Ennek egyre több példája tapasztalható, hallható. Mit lehet tenni? Sok olyan műsor van, ahol megpróbálnak erre magyarázatot találni. Nem sikerül. Őszinteség nélkül nem megy. Ez az alapvető tulajdonság hiányzik már az emberekből. Egy külföldről hazatérő személytől egy ilyen műsor kapcsán megkérdezték, hogy mi volt furcsa, amikor hazajött. Gondolkodás nélkül felelt: az őszinte beszéd. Nem rémisztő ez? De bizony igen. Van még valami, az pedig a bizalom. Az őszinteség és bizalom nélkül nem működik semmi sem normálisan. Itt tartunk most. A normálistól teljesen eltértek az emberek. Ebben érzik jól magukat. Aki ettől, a „normálisnak” mondott magatartásformától eltér, arra már furcsán néznek. Bár érdekes, hogy néha lehet találni olyan embereket, akik kezdetben hajlamosak az őszinte beszédre, de csak egy ideig. Aztán mellébeszél, mást mond, eltér a tárgytól. Lehet, hogy valahol mélyen az emberek tudatában benne van még az őszinteség, bizalom, a tiszta szó fogalma. Az viszont biztos, hogy csak nyomokban, és egyre inkább elveszik annak az illúziója, hogy visszatérnek az emberek erre a viselkedésformára. A legnagyobb veszély a mai modern emberekre nézve a bizalmatlanság, a bizonytalanság, és a hazugságokkal teli élet. Minden dologért az ember a felelős. Nincs más, aki szóba kerülhetne. Az ember, ennek a világnak a szülötte, egyre inkább torzul, egyre inkább butul, egyre inkább eltávolodik a másik embertől. Már csak egy kérdés. Mivé lesz a világ ilyen felfogás mellett?         

2020.05.14.

Kompromisszum 

Talán már elfelejtett szót írtam le. De vajon mit is jelent? A kompromisszum egy cselekmény, magatartás, mely kölcsönösségen alapul, és ha részesei akarunk maradni, akkor saját, egyéni érdekeinkből engedni kell. Na, ez az, ami a mai fiatalokból hiányzik.  Miért mondom ezt? Mert azt látni, hogy az emberekből egyre inkább elveszik a türelem, a tolerancia, a kompromisszum készség. Nagyon jó lenne ezeket a fogalmakat újból visszaépíteni a tudatunkba. Sok minden kellemetlen sőt, ellenséges megnyilvánulástól és magatartástól óvna meg. Egyes esetekben még nyomokban találkozhatunk ezekkel a fogalmakkal a hétköznapokban, de nem ez a jellemző. A fiatalok körében talán már idegen szóként jelentkeznek ezek a kifejezések. Az egyediség, az egyedi magatartás, és minden, ami az önkifejezés eszköze, a fiatalok magukévá teszik. Ezzel akarnak kitűnni mások előtt, teljesen mindegy, hogy ennek milyen hatása, milyen következménye van, vagy lesz. Talán még egy kicsit tovább lehet lépni abba az irányba, ami a korosztályt érinti, azaz, a 30-as években járó idősebbekre is jellemző ez a magatartásforma. A folyamat itt nem áll le, hiszen ezeknek az embereknek a gyerekei ezt a viselkedésformát viszik tovább, hiszen ezt látják a szüleiktől. A gyerek mindent másol, ezeket a formákat is. Ilyen közegben nő fel, ezt a magatartást képviseli már az óvodában is. A türelem nagyon fontos alapvető magatartás lenne. Miért csak lenne? Mert ez szinte teljesen eltűnt az emberek gondolat világából. Nagyon nagy változás következne be, ha az emberek türelmesebbek lennének egymáshoz. Ennek már csak nyomai vannak. Az idegeskedés, az azonnaliság, ami porondon van. A megértés hiánya komoly gondot jelent. Hogy még fokozzam egy kicsit, akkor megemlíthetem az udvarias magatartást, a köszönést, mint teljesen hétköznapi dolgot. Ezt napi szinten lehet tapasztalni sok helyen. Ez eléggé elszomorító. Mondhatnánk, hogy hát ezt a világot éljük? De hát ez nem jó, ez nem normális. Vagy ezt nem látja a mai fiatalság? Hát nem. Ezt ki kell mondani. Biztos, hogy más is gondolt már arra, hogy mi ennek az oka. Ez egy nagyon is összetett dolog. Annyira azért nem, hogy ne lehessen rajta változtatni. A kérdés az, hogy vajon akarnak-e ezen változtatni?

Úgy látni, hogy nem. Hogy miért? Mert ez így kényelmesebb. Nem kell sok mindent betartani. A helyzet az, hogy ezeknek a magatartásformáknak alapvetőeknek kellene lenniük. Sajnos nem azok, ezt már ki lehet jelenteni. A teljesen egyéni magatartás, a türelmetlenség, az erőszakos viselkedés, az agresszív magatartás, a tolerancia teljes hiánya olyan jellemet ad az embereknek, amely lassan teljesen elfogadhatatlan. Az ilyen alapvető hiányosságok szellemi hiányosságokkal is együtt járnak. Ez egyre inkább előtérbe kerül.     

2020.05.11.

Kicsit elgondolkodtató

Sajnos, de fel kell tenni egy nagyon is aktuális kérdést. Vajon miért váltak ilyenné az emberek? Talán sokan visszakérdezhetnének: milyenné? Egy egyszerű gondolatsorral tudok erre válaszolni. Lehet, hogy erősek lesznek a szavak, de így talán érthetőbb. Nem zabálni kell, hanem enni, nem vedelni kell, hanem inni, nem felelőtlenül, erőszakosan kell viselkedni, hanem megértően, toleránsan, intelligensen. Ezeknek a magatartás formáknak alapvetőeknek kellene lenni mindenkinek. Arra sajnos nem tudom a választ, hogy miért alakult így, illetve lehet-e rajta változtatni. Ennek a viselkedési típusnak elsődleges kiinduló pontja a család. Csak két személyes példát szeretnék említeni. 60 család él egy társasházban. Van szelektív hulladékgyűjtő. Sajnos nem mindenki gondolkodik úgy, hogy ott is rend és tisztaság legyen. Csak odateszik, tehát nem a gyűjtőbe. Most ez valóban annyira nehéz cselekedet, vagy agytekervényeinek hiánya nem tud ezen felül kerekedni. Én nem tudom elnézni, hogy rendetlenség van. Lemegyek, és odateszem, ahova kell. Az a valaki ugyanitt lakik, azt a szemetet látja, amit ő odatett. Vajon ennyire igénytelen, hogy egyszerűen nem érdekli a környezete annak ellenére, hogy ő is azt látja minden nap? Sajnos, igen. Az ilyen ember minden másban is ilyen. Viselkedésben, magatartásban, párkapcsolatban. Igénytelen, felelőtlen, agresszív. Ugyanis, ha valaki szól érte, hogy a kukába tegye, még neki áll feljebb. Az ilyen ember gyereke ezt látja, és ilyen módon fog nagyobb korában viselkedni. A másik. Az emberi kapcsolatok romokban hevernek hazánkban. Ennek tényleg így kell lennie? Lehet ezen változtatni, vagy még rosszabb lesz? Tudnak még az emberek tudatosan gondolkodni, viselkedni? Miért válik alaptulajdonsággá a hazugság, a felelőtlenség és a tisztességtelen magatartás? Megfigyelték? Az emberek mindenre szinte úgymond „harapnak”, semmi felelősséget nem vállalnak, ellenséget látnak mindenkiben, visszaélnek mindennel, felsőbbrendűséget sugallnak, én vagyok az, aki. Az emberek távolodnak egymástól. Minden szinten.

Az erőszak egyre nagyobb teret hódít, egyre sűrűbben fordul elő, és egyre durvább.  Sajnos ez annak a is jele, hogy a tudati fejlődés leállt. Az agresszió nem igényel szellemi tevékenységet. A szellemi leépülés vette kezdetét. Erőszakosnak, agresszívnek lenni, ez a mai világban „menőnek” számít. Az emberek menet közben válnak ilyenné, mert mindenki jónak születik.

2020.05.07.

Haladás 

A tudat, a szellem előre haladása mindig is fontos volt az emberiség történelmében. Néhány csoport éppen a fejlődésnek az ellenkezőjét akarja. Magyarul, gátolják az előre haladást, de éppen azok, akik a fejlődést szorgalmazzák. Ez egy tökéletes paradoxon. Feloldható ez az állítás? Igen. Ugyanis pontosan azok szorgalmazzák ezt a folyamatot, akik nagy tudással és nagy szakmai tapasztalattal rendelkeznek. Védik a saját dolgaikat, ezáltal komoly előrelépést érnek el világszerte. Vajon kik ők? Mindig is homály övezte ezt a vezetői réteget. Mert erről van szó. Mostanában sokat emlegetik, és sűrűn hallani az Új Világrend fogalmát. A vázolt fejlődés körüli ellentmondás erre a rétegre tökéletesen megfelel. Mindig voltak vezetői hajlammal rendelkező emberek, ma is vannak ilyenek. Sőt! Ma már ezt a viselkedésformát, ezt a magatartási formát, a hozzá tartozó üzleti szellemet, a vezetői magatartást már elit iskolákban tanítják. Ide olyan emberek, fiatalemberek járnak, akiknek mindent megadnak ahhoz, hogy egy adott területen tökéletes vezetői posztot tudjanak idővel betölteni. Ezekből nincs sok. Világviszonylatban sincs sok. Itt találkozik az a kijelentés, mely ők ugyan előre haladnak, de nagyon, míg a másik oldal éppen annyit tud ebből, a világból, amennyit megismerhetnek.

Magyarul, a fejlődés ezen szakasza blokkolva van a részükre. Csak annyit engednek megismerni, amennyi éppen a munkájukhoz kell. Semmivel sem többet. Azon a szinten természetesen kiváló eredményeket érnek el. Azon túl viszont már egyáltalán nem engednek rálátást semmire. Itt van elrejtve a tudásnak az a szintje, mellyel létre lehet hozni az Új Világrendet. 

2020.05.03.

A fiatalok magatartása 

Egy fontos téma! Azt hiszem, elég mélyről kell elindulni. Az 50-es, 60-as, 70-es évek környékén született emberekben még megvan sok más mellett egy alapvető emberi tulajdonság, a tisztelet. Az ez után született emberekből ez már hiányzik. Sőt! Miért mondom ezt? Mert sajnos látni a mindennapi életben, hogy torzul a világ. Az ezután születettek már egy olyan társadalmi helyzetbe kerültek, ahol megváltoztak az egymáshoz való viszonyok. A normális kapcsolatok és viselkedésformák rossz irányba terelődtek. Ezekkel a megváltozott életfeltételekkel néztek szembe az emberek, és látták, hogy más feltételek szerint kell élni. Ennek az életfeltételnek az alapja a hazugság, a tisztelet hiánya, a bizalom hiánya. Kialakult egy embercsoport, melyeknél szinte teljes egészében hiányzik az emberi méltóság. Az ezt követő generáció már ezt a magatartást látja. Az egyes viselkedésformákból kialakult az erőszak, az agresszió, a becstelenség és a tisztelet teljes hiánya. Ezt a magatartást adják át a gyerekeiknek. Ezt látják, ezt másolják. Ezt viszi már az óvodába, aztán az iskolába.  Azt kell mondani, hogy az ezt követő generáció egy vad, erőszakos, torz, hazugságokon, értelem és érzelemszegény tulajdonságokon alapuló világot építő népcsoport. Sajnos ez minden területen erősen jelentkezik. Az általuk felépített kapcsolatrendszer furcsasága, hogy értelmileg is, és érzelmileg is eléggé hiányos. Felveti a fejét egy újabb rossz tulajdonság, ez pedig a gyűlölet és bosszú. Ezt a viselkedésformát rá tudják ültetni mindenre. Kapcsolataikra, tanulásra, szabadidő eltöltésére, bulikra, összejövetelekre. Szüleiktől látott viselkedésmód még erősebben jelentkezik náluk. A kezdeti kellemes kapcsolatépítés, barátság átcsap az ellenkezőjébe. Ebből fakad, hogy alaposan meg kell gondolni, hogy milyen rendszert épít ki magának az ember. Sok esetben olyan állapot alakul ki, hogy visszaélnek egymás jóhiszeműségével. Ez odáig is terjedhet, hogy kialakul a félelem, egyre több esetben joggal.

Bizalom nincs, és még valami kifejlődik. A bosszú. Egyszerűen hihetetlen. Vajon mi az, ami ennyire kegyetlen viselkedést, és ennyire érzéketlen magatartást okoz?  Miért kell annyira másnak lenni? Miért kell annyira kitűnni mások közül? Ezek dominálnak a fiatalok között. Az általuk elkövetett cselekedetek már nem a „virtus” kategóriája. Ez már túllép azon, amit a társai előtt akar bizonyítani. Ez már egy deformált gondolkodás. Sajnos ez egyre sűrűbben előfordul.

2020.05.01.

Megváltoztak az emberek

Azt hiszem, nem mondok azzal újdonságot, ha azt mondom, hogy éppen eléggé megváltoztak az emberek ahhoz, hogy erőteljesen odafigyeljenek arra, hogy ki hogyan viselkedik, mit tesz, vagy mit nem tesz, stb. Miért említem mindezt? Talán sokan megfigyelték már, hogy valami már nem olyan, nem úgy működik, mint régebben. Ezt a régebben szót sajnos néhány hónapra értem. Több alkalommal is szó volt az emberek magatartásáról, a családhoz, egymáshoz, és a társdalomhoz való viszonyukról. Valami alaposan megváltozott, ami nagyon sokáig így is fog maradni. Mondom mindezt azért, mert benne élünk egy helyzetben, és ezt a helyzetet az emberek igen sokféleképpen reagálják le. Egyrészt az eddig is kialakult, egymáshoz való viszony igen erőteljes eltolódása valami rossz irány felé. Még inkább távolodnak az emberek egymástól. A félelem, a bizonytalanság a legnagyobb ártó tényező egy közösség életében. Márpedig az ember óvodába, iskolába, munkahelyre, szabadba szeretne menni, olyan közeget kialakítani, amiben jól érzi magát. Az érdekes az, hogy egyedül, esetleg a családjával, de senki mással. Egy érdekes gondolat motiválja arra, hogy távol tartsa magát mindenkitől. Ez a gondolat nem más, mint a viszolygás. Talán sokaknak furcsa ez a szó. Nem is igen használják manapság. Azért megemlítem, hogy undorodik, húzódozik, irtózik valamitől, vagy valakitől. Ez a jelentése. Kifejezhettem volna egy szóval is, ami úgy szól, hogy gyűlölet. Lehet, hogy az előző kicsit finomabb kifejezés, de egyáltalán semmit nem változtat a lényegen. Én még a hangos szót sem szeretem, hát még az említett szónak a használatát, illetve alkalmazását valakivel szemben. Pedig hétköznapi dologról van szó. Számtalan példát tudnék mondani a mindennapi életből arra, hogy miképpen, mi módon használják az emberek egymás ellen ezeket a kifejezéseket. Gátlástalanul, indok nélkül. Hogy miért? Mert roppant buták az emberek. Ha agyi szürkeállományukat egy kissé megerőltetnék, hamar rájönnének, hogy talán jobb lenne más formában viszonyulni mindenhez. Jól olvasták, mindenhez. Ugyanis nincs olyan terület, ahol ezek a negatív dolgok ne ütnék fel a fejüket. A túlzott okosság, az én jobban tudom, én többet tudok, én vagyok a központ, nekem kell, hogy higgyetek, én vagyok az, akire fel kell nézni, én vagyok az irányító, az én gondolataim a helyesek, stb. Egy példát is szeretnék mondani. Még aktív koromban egy beszélgetés kapcsán előkerült, hogy kell kiszámítani a húsvét időpontját. Én elmondtam, hogy miképpen, hiszen a hobbim miatt ez egy alapvető dolog volt, sok más egyéb mellett. Na, itt jött az érdekes dolog. A beszélgető partnerem is elmondta, vagy legalábbis próbálta, de a sorrendbe hiba csúszott. Mikor befejezte, említettem neki a pontatlanság helyét. Ekkor jött a meglepetés. Hivatkozási alapként rögtön emlegetni kezdte a forrását a tudásának. Röviden, nem tudtam meggyőzni a helyes, és az általa említett kissé pontatlan meghatározás korrigálásáról. Itt volt a beszélgetésnek vége, na, nem haragból, mert az nem az én asztalom, hanem egy semleges elterelő, más témát felvető mondattal. Ilyenekből manapság rengeteg van. A meg nem értés, a tolerancia nagyfokú hiánya, az egyén tudálékosságának kihangsúlyozása, a kompromisszum teljes hiánya vezet odáig, hogy bármiből heves vita alakulhat ki, sőt, egyes esetekben tettlegesség is.  Márpedig ez hamar bekövetkezik, hiszen legtöbb esetben két igen jól felkészült, szellemileg magas fokon álló egyén kerül egymással szembe. Ők így gondolják, ők ezt el is hiszik magukról. Nehogy már te legyél az okosabb. Az igazi ok pedig nem más, mint az értelmi intelligencia hiánya. Ennyi az egész. Ezt mindenki el tudja sajátítani. Ezt nem oktatják sehol. Ezt meg kell érezni, ehhez szellemileg fel kell nőni. A nagy többség erre már nem képes. Nem is akar ezen változtatni. Neki így jó. A borzalmas az, hogy ezt a magatartást átadja a gyerekeinek is. Ezt látja, ezt másolja, ezt viszi tovább, így fog ő is másokkal viselkedni. Előjön az erőszak, az agresszió, a hazugság. Ez a lejtő alja, viszont ebben az állapotban érzi jól magát. Amikor valakit megbánt, valamilyen helyzetben tisztességtelenül előnyt szerez, amikor gyakorolni tudja „értelmi” képességeit, amikor én mindent jobban tudok szindróma előjön, akkor megbékél önmagával, hogy na lám, mégis csak nekem van igazam. Közben sem a törvényeket, sem az írott és íratlan szabályokat nem tartja be, sőt, még alkalomadtán dicsekszik, hogy milyen formában tudott valamit megoldani. Ő erre is képes. Én jobban tudom, én gyorsabban megyek, én többet tudok inni, én többet tudok enni, én különlegesebbet tudok csinálni, én jobb vagyok mindenkinél, stb. Ez van most. Ez a mai modern ember sajátossága. A szomorú, hogy a kis létszámú becsületes, művelt, intelligens ember háttérbe szorul, mert kerüli a vitát, az értelmetlen vitát, mert semmivel nem tudja meggyőzni a „partnerét” valaminek a helyességéről. Teret hódít a butaság, és egyre nagyobb mértékben. A ma embere ettől nem akar elszakadni, mert nem kell gondolkodnia. Megmondanak neki mindent, hogy mit hogyan csináljon. Ne kérdezzen, tegye azt, amit mondanak neki. Itt tartunk most. Ennek az irányított rendszernek a lecsapódása az embereken azt eredményezi, hogy ugyanazt gyakorolja, amit kap, másokkal szemben. Ez egy kényelmes állapot. Úgy gondolja, hogy nagy szabadsággal rendelkezik, holott egy tökéletesen irányított rendszer része. Egy illúzióban él a mai modern ember. Ez neki tökéletesen megfelel. A kiteljesedés másokkal szemben elég neki ahhoz, hogy fontos embernek érezze magát. Ez megelégedéssel tölti el, és éli mindennapjait.

Van még valami, ami szorosan ide tartozik. Ez nem más, minthogy az emberek egyre inkább kezdenek kifordulni önmagukból. Ez arra is visszavezethető, hogy teljesen sajátos „igazságérzetet” vall magának. Ezt olyannyira elhiteti magával, hogy sok esetben nem normális módon viselkedik. Mert valljuk be őszintén: egyre többet lehet hallani olyan híreket, melyek olyan eseményekről szólnak, melyeket épp eszű, normális ember nem követ el. Nagyon sok esetben ezek az állapotok és viselkedésformák súrolják a pszichiátriai esetek kategóriáját. Nagyon sok ember került már ebbe a helyzetbe, és egyre többen tartanak e felé. Ez lesz az előttünk álló évtizedek sokadik megoldásra váró problémája. Ha ilyen gondolatvilággal rendelkező, azaz, semmilyennel nem rendelkező emberek sokasodnak el, akkor igen komoly, és súlyos társadalmi válság alakul ki.   

2020.04.27.

Tisztesség, megértés, illendőség 

Biztos vagyok benne, hogy sokaknak érdekesnek tűnő szavakat írtam fel. Nem akarok már sokadszor is hivatkozni magamra, de néhány dolgot tudok ezekről a szavakról mondani. Nem azért, mert megnéztem az Értelmező Kéziszótárban, hanem mert a mai napig is gyakorlom ezeket a szavakat, és a hozzá szorosan fűződő cselekedeteket. Eléggé megfakult az utóbbi időben ezeknek a szavaknak a jelentése és jelentősége. Sok mindent lehet látni, tapasztalni, de azt hiszem, sőt, tudom, hogy nagy szüksége lenne az embereknek arra, hogy ezeknek a szavaknak nemcsak az értelmezésével foglalkoznának, hanem a gyakorlásával is. Annyi mindent jelent ez a három szó. Ha csak egy kicsit is javulna a helyzet arra nézve, hogy próbálnának az emberek egymáshoz jobban alkalmazkodni, tisztelettel szólni, megértést gyakorolni, illendőséget mutatni, akkor szinte egy csapásra jobbra fordulna sok minden. Van erre esély? Sajnos azt kell mondani, hogy nagyon kevés, és az idő múlásával ez a kevés is elveszik, eltűnik. Szomorú dolog ez. Teljesen felszínesek az emberek. Félnek egymástól. Félnek attól, ha valaki beszélgetést szeretne kezdeményezni, mindjárt az a gondolat: vajon mit akarhat ez tőlem. Jártak már így? Gondolom igen. Azt is elképzelem, hogy mennyire kellemetlen volt egy idő után a beszélgetés. Pedig nem kellene. Erről szólnak különböző műsorok. Valószínűleg nem sok sikerrel. A jelenlévők ezzel a magatartással egyetértenek, de lehet, hogy ők is hasonlóan viselkednek egy ilyen helyzetben. Az is baj. Nemcsak akkor kellene ezt hangoztatni, amikor olyan közegben van az ember. Tudom, nem egyszerű. Sőt! Egyre nehezebb. Viszont, ha nincs megpróbálva, soha nem is fog sikerülni. Valószínűsíthető, ha az ember tisztelettel szól a másikhoz, akkor rögtön más a megítélés, és nem azzal foglalkozik, vajon mit akarhat ez tőlem.

Biztos vagyok benne, hogy utána ez a gondolat is megfordul a fejében. Vajon valamilyen módon lehet ez ellen tenni? Én még most is meg vagyok győződve, hogy igen, annak ellenére, hogy nem ez az általános. Próbáljuk meg alkalmazni ezeket a szavakat. Higgyék el, megéri.

2020.04.22.

A „jó” kifejezése 

Lehet, hogy sokaknak nem furcsa, illetve már fel sem tűnik a használata. Hogy miről van szó? Hát a hüvelykujj felemelése, a „nem baj”, a „nincs semmi baj” szavak használata. Ezek a helyeslés bizonyos magnyilvánulásai, illetve egy adott helyzet megítélése. A furcsa, hogy rossz esemény, történés végeredménye is lehet, sőt sok esetben az is. Ebből az vonható le, hogy a rossz is jónak van elkönyvelve, értékelve. Mire gondolok? Vannak helyzetek, események, melyek végeredménye a dicséret valamilyen foka, még annak ellenére is, ha nem jó a végeredmény. Nem lenne szabad negatív dolgokat jónak beállítani. Sok esetben a gyerekek az alanyok. Sokkal jobb lenne, ha egyértelműen ki lenne jelentve, hogy az a valami nem jó, nem úgy van, az nem helyes. Persze a szülő elfogult, és nem mondja. A gyerek eseményhez köt helyeslést, jóváhagyást, ami torzítja későbbiekben az ítélő- képességét. Sőt! Azt hiszi, hogy mindent jól csinál, jól tesz. Ez rögzül egy darabig, amíg nem találkozik a valós megítéléssel. Ekkor válik bonyolulttá az esemény, mert találkozik a valósággal. A kettő viszont nem igazán fedi egymást. Ebből pedig konfliktus fejlődik ki. Ez a magatartás jelentkezhet az élet minden területén. Nem a rossz helyeslését, hanem a realitást kell előtérbe hozni. Tudatosítani kell a gyerekkel, hogy az nem úgy jó. Többet használ vele a szülő, minthogy a gyerek később találkozzon éppen az ellenkezőjével. Ehhez társul még a „nem baj”, „nincs semmi baj” kifejezés. Ha egy adott esemény nagyon negatív, akkor igenis baj van. Az más kérdés, hogy korrigálni lehet az adott helyzetet, de tudatni kell, hogy az a valami nem jó. A valós helyzeteket kell a gyerekkel megbeszélni. Meg fogja érteni, és kevesebb csalódás fogja érni.

Ez a jelenség a felnőtt társadalomra is jellemző. Ha valami nem jó, valami nem úgy sikerül, ahogy kellene, akkor nem helyeselni kell, hanem elfogadni, mert biztos, vagy legalábbis feltételezhető, hogy nem úgy akarta, hogy kellemetlen, rossz legyen. Ha elég intelligens, akkor meg fogja érteni, ha nem akkor konfliktus alakul ki.  

2020.04.20.

Önértékelés: az emberek

Vajon mi motiválja az embereket, hogy sok esetben kiforduljanak magukból? Jó néhány esetben már pszichológiai esetet súrolnak elég gyakran. Az emberek igen érdekes formában viszonyulnak az élethez. Van valami, ami azt hangsúlyozza, hogy „én vagyok az, aki jobban tudok mindent”. Gondolatviláguk arra van beállítva, hogy ne legyen semmiféle önértékelésük, önkritikájuk. Véleményük ostoba, de erőltetik, hogy kitűnjenek a többi ember közül. Nem számít semmi. Ez a mondat kifejezi a mai modern ember gondolat világát. Nézzünk körül. Felelőtlenség, hazugság, tisztességtelen magatartás, a tolerancia teljes hiánya. Ez csak néhány azok közül, melyek jellemzik az embereket. Ennél jóval bonyolultabb a dolog, hiszen az önzés és saját személyének előtérbe helyezése érdekek mentén, ez a fontos. Az érzelmek, az őszinte magatartás és beszéd szinte teljes mértékben hiányzik. Az önértékelés, az önzés kerül előtérbe. Az elmondottak az élet minden területén jelen vannak. Baráti, munkahelyi és párkapcsolatok terén is. Hihetetlen, de egyszerűen nem lehet igazából megmagyarázni az emberi viselkedés ilyen formáját. Érthetetlen. Lehet, hogy én látom másképpen az emberek egymáshoz való viszonyát? Lehet, hogy én nem látok valamit, amit kellene? Válaszolok. Nem azt mondom, hogy sokáig, de meg kellett bizonyosodni ezekről a dolgokról. Nagyon egyszerű. Utcán, strandon, üzletekben, intézményekben mindig találkozunk olyan emberekkel, akik valahonnan ismerik egymást. Az ő beszélgetésük, ami nem éppen halk, lehet tapasztalatot és véleményt gyűjteni. Egy idő után rá kellett jönnöm, és ki is merem jelenteni, hogy az általam gondolt véleményekkel egyáltalán nem vagyok egyedül. Egy vagy több ember beszélgetéséből nagyon sok mindent le lehet szűrni. Legfőképpen azt, hogy milyen szellemi színvonalon van valaki. Félreértés ne essék. Nem az a cél, hogy másokat megszóljak. Lehet, hogy egy másik ember szemében én vagyok a furcsa. Hogy eloszlassam a félreértéseket, itt a beszélgetések tartalma, hangvétele, valóság alapja, hitelessége, őszintesége a mérvadó. Ha ezeket összevetjük, elég hamar rá lehet jönni arra, hogy kivel állunk szemben. Az is kiderül, ha másokról beszélnek, hiszen a jellemző tulajdonságok minősége árulkodó szempont.

Nagyon bonyolult az ember. Az elmondottak miatt a mai modern ember egyre távolabb kerül egymástól. Lazulnak a társadalmi kapcsolatok a helytelen gondolkodás miatt. Rossz irány. Látjuk a következményeket. Önértékelés hiánya, sőt, önismeret hiánya, tudálékosság, agresszív, tolakodó magatartás, önzés, erőszak, hazugságok, stb. Ezek uralják a mai modern ember gondolkodását.  

2020.04.18.

Önértékelés: fiatalok 

Több alkalommal tapasztaltam, hogy a fiatalok mennyire nem rendelkeznek önismerettel, illetve mennyire nem rendelkeznek állóképességgel. A személyes tapasztalat az volt, amikor focimeccset szerveztünk. Mi öregek vegyesen a fiatalsággal. Aztán jött a meglepetés. Úgy 20-25 perc után a fiatalok elkezdtek a pályán sétálni. Alig gurult el a labda mellette, és nem volt képes utána futni, majd többen kiálltak, mondván, nekik elég volt. Mi öregek rúgtuk tovább a labdát még vagy egy órán keresztül. Meglepett a dolog, mert azt hittük, hogy a fiatalok majd kitesznek magukért, és lefutnak majd minket. Hát éppen az ellenkezője történt. Meglepődtünk. Aztán még később jöttek más gondok is. Bizonyos beszélgetések alkalmával érdekes megnyilvánulásokat hallottam. Vélhető tudásukkal le voltak nyűgözve, aztán amikor olyan kérdések, állítások, vélemények kerültek elő a témát illetően, amire vártam volna a választ, csönd lett. Még jobban kifejtve, nem tudták a választ, nem tudták a beszélgetést folytatni, inkább más területet próbáltak erőltetni, ami vélhetően közelebb állt hozzájuk. Látszott, hogy nem tudják elfogadni az érveket, tényeket, adatokat, mert ők ilyennel nem rendelkeznek. Aztán olyan dolgokat próbálnak, amihez egy kis önkritika is kellene. Na, ez nincs bennük. Ők tudnak jól mindent, és nem ők a hibásak, nem ők nem tudnak sok mindent, hanem az a valaki, aki próbálja elmagyarázni nekik, hogy mi hogy van. Nem oktató jelleggel, hanem beszélgetés formájában. Sértődés, szinte harag, becsmérlő megjegyzések kísérik a butaságukra rávilágító kritikát gyakorló embert.

Azt hiszik, hogy mindent nagyon tudnak. Semmi kritikát nem fogadnak el. Sem szellemi, sem fizikai korlátokat nem ismertnek, annak ellenére, hogy egyikkel sem rendelkeznek. Ők tudnak mindent jól és helyesen. Az érzelmi és értelmi intelligencia ott kezdődik, hogy az ember elfogadja azt, amit építő szándékkal mondanak neki. A másik oldal viszont nem kioktató jelleggel teszi mindezt. Ezek az alapvető tulajdonságok hiányoznak a mai fiatalokból, melyek nagyon sok konfliktust okoznak, és még fognak is.

2020.04.13.

Biztonság, a fiatalok viszonya a társadalomhoz, és egymáshoz, tudatosság 

A mai rohanó világ sok minden káros dolgot is magával hordoz, természetesen a sok jó mellett. Ahogy a címben is szerepel, a biztonság egy lényeges dolog lenne. Miért említem, hogy lenne? Mert nincs. Különböző törvényeket hoznak annak érdekébe, hogy látszólag megnyugtassák az embereket, hogy az a valami, amit használ, az biztonságos. Mire gondolok? Számítógépek, mobiltelefonok, személyes adatok. Na, ez egyik sem biztonságos, hiába próbálják azzá tenni. Kevesen emlékeznek az első ilyen esetre, arra, ami kiderült. Csak röviden. Az embereknél levő mobiltelefon helyzetét meg tudták határozni. Magyarul, tudták, hogy egy adott munkatárs, adott időben hol tartózkodik. Az idejét nem tudom, de kb. húsz évvel ezelőtt volt. Vajon az ilyen eljárások hol tartanak ma? Félelmetes. Térfigyelő kamerák, fedélzeti kamerák, üzletekbe telepített megfigyelő eszközök garmadája nézi, figyeli minden lépésünket. Nincs olyan szeglete a világnak, ahol ne lenne valamilyen eszköz, amivel az embereket figyelik. Nem véletlen. Ha ez így van, márpedig így van, hiszen ezt mindenki tapasztalja, akkor hogy beszélhetünk biztonságról. Amikor lehallgathatják a telefonbeszélgetéseket, amikor adatokat tudnak megszerezni, amikor az e-mail levelezést ellenőrzik, és még sorolhatnám. Ennek koronázása képen, pont az a személy jelenti ki, hogy a világháló egyáltalán nem biztonságos, aki a legjobban ért hozzá. Rendszereket kötnek össze, adatbázisokat fésülnek össze, amivel teljes képet alkothatnak az emberek viselkedéséről, jelleméről, magatartásáról. Nincs magánszféra. Ezt el kell felejteni. A biztonság szó ma már nem jelent semmit. Nem ez a cél. A cél az, hogy minden egyes személyről a lehető legtöbbet tudjanak meg. Hogy miért? Mert felhasználható ellene, vissza lehet vele élni. Ennek számtalan példáját lehetne sorolni. Tudom, ennek legfőbb okozója maga a személy. Túl nyitottak az emberek, és ezt arra alapozzák, hogy szajkózva van a vélt szabadság, a vélt biztonság tudata feléjük. Elhiszik annak eredetét, erősségét, és hogy valóban védve vannak. Mindenkit elszomorítok: senki sincs védve. Sőt! Az a cél, hogy senki ne érezze magát biztonságban. Az egyes kommunikációs eszközök hihetetlen dolgokra képesek. Jó dolgokra, de rosszakra is. Vajon merre húz inkább az emberi gondolkodás? A jó, vagy a rossz felé? Megint egy szomorú dolog, a rossz felé. Rossz, torz, befolyásoló hírek garmada kerül a világhálóra, mobiltelefonokra, televízióba. Az emberek inkább erre hajlamosak. Van ennél egy nagyobb veszély. Ez a csoport a mai fiatalok. Hihetetlen ügyesek, de ezt a tulajdonságukat nem arra fordítják, amire kellene. A fiatalok döntő többsége az internet adta lehetőségeken nő fel, az ott látottakat veszi etalonnak, az ott megjelentek szerint szeretne élni. Tudás nélkül, munka nélkül akarnak létezni. A társadalomhoz való viszonyuk szinte nulla. A társaikhoz, egymáshoz való viszonyuk siralmas. Tudatosságuk teljesen korlátozott, bizonyos esetekben. Miért mondom ezt? Mert szomorúan lehet tapasztalni, hogy egymás ellen, teljesen tudatosan lépnek fel, olyan szinten, ami már a normális emberi viselkedést, és gondolkodást mellőzi. Hiába hivatkoznak arra sok esetben, hogy fiatalkorú. Pontosan tudja, mit okoz a társának, barátjának, esetleg barátnőjének. Szó sincs csíntevésekről, vagy hasonló dolgokról. Olyan cselekedeteik vannak egymás felé, ami semmivel nem magyarázható, csakis az erőszak az agresszivitás, a durvaság, a kegyetlenkedés fogalmaival. Mi van ezen túl? A legtöbb fiatal több akar lenni a másiknál. Valamivel ki akar tűnni a többi közül. Na, nem az eszével. Az megerőltető. A könnyebbik utat válasszák. Olyan dolgokat tesznek, amik már veszélyesek, sok esetben nemcsak saját magára, hanem másokra is. Az extrém cselekedetek egyre jobban elterjednek. Pontosan tudják, mit tesznek. A baj ott van, hogy azt hiszik, hogy képesek rá, aztán mikor baj van, akkor nem tudják, mit kell tenni. Nézzünk körül. A mai fiatalok sem szellemi, sem fizikai állapota nem alkalmas arra, hogy különleges dolgokat tegyenek. Egyszerűen nem képesek rá. Sajnos. Gondolatviláguk teljesen másképpen reagál mindenre. Ez attól van, hogy a környezetükben fellelhető információkat olyan helyekről szerzik, amik valótlan, hamis képet adnak. Ennek legfőbb forrása az internet. Az ott megjelentek szerint akarnak tevékenykedni, élni, létezni. Ez tudás, és munka nélkül nem megy. Ez az, amit a mai fiatalok kerülnek.

2020.04.10.

Mivé fajul a világ

Talán furcsa a cím, de azt hiszem valós. Hogy miért? Azon egyszerű oknál fogva, hogy sajnos az emberek nagyon elsodródnak egy rossz irány felé. Most egy kissé kiragadnék egy korcsoportot, ők a jövő nemzedéke, a fiatalok. Sajnos sok rossz tapasztalatot gyűjtöttem be velük kapcsolatban. Persze nem szeretnék teljesen általánosítani, de a fiatalok 80-85%-a valahogy nagyon más. Mi ez a nagyon más? Nem akarom az idős ember szemével nézni és látni, de vannak alkatok, ruhák, hajviseletek, tetoválások és legfőképpen magatartásbeli hiányosságok, amik sok esetben nagyon is szembeötlőek. Sokat járok sétálni, és óhatatlanul is az úton, a zebránál, az üzletekben, stb. hallani a beszédjüket, és annak témáját, hangvételét. Lehangoló. A káromkodás mondat szinten is jelen van. Ez a menő? Nekem visszatetsző, de lehet, hogy másnak is. Ez a beszéd már annyira természetes, hogy észre sem veszik. Vagy. Az öltözet, a hajviselet aztán igen változatos. Tudom divat, de ennyire? Már nem tudják, mennyire legyen szakadt. Szó szerint. Nem hiszem, hogy ez tetszik is valakinek, lehet, hogy nekik sem, de menő, mert különb vagyok a másiknál. Ugyanez igaz a hajviseletre. Különböző színek, vágási formák, lányoknál a kopaszság. A tetoválás annyira elterjedt, hogy már kultusza van. Magyarázzák többféleképpen, de valahogy nekem az a véleményem, hogy ez is feltűnési vágy, kitűnés a többiek közül. Ez sincs ellenemre, csak a túlzott dolgok már gusztustalanok. A végére hagytam a legfontosabbat. A fiatalok nagyon tudnak követelőzni, de a kötelezettségeikről teljesen megfeledkeznek. Roppant öntudatosak. Ez a magatartásforma különböző korokban jelentkezik. Vannak olyanok, akik már 13-14 éves korukban kimondják, hogy nekik ne határozzanak meg semmit, ők nagyon is jól tudják, mit tesznek, majd ők eldöntik, hogy nekik mi a jó. Valóban? Akkor azt is eldönthetné, hogy ki fizeti neki a telefonszámlát, ki tesz neki meleg ételt az asztalra, ki vesz neki divatos holmikat, kitől kér pénzt a hétvégi bulikra, stb. Vagy talán úgy gondolja, hogy az természetes? Mindent kapjon meg, de neki senki ne szóljon semmiért, mert ő egy tudatos egyén? Ha esetleg rosszat tesz, akkor várja a szüleitől, hogy segítsenek neki? Akkor nem tud dönteni? Akkor beleszólhatnak a dolgaiba? Hát nem furcsa? Sem élettapasztalattal, sem anyagi fedezettel nem rendelkeznek. Akkor hogy is van ez? Sajnos egyre inkább elterjed ez a viselkedésforma. Ja, hogy ezt látják az egyes műsorokban? Ez igaz. Ez ismét felvet egy gondolatot. Ha ezekben a műsorokban látott lányokat, fiúkat szeretnék majmolni, akkor valóban nincs semmi rálátásuk a valós életre. Itt van a gond.   

2020.04.08.

Az emberek magatartása

Rögtön az elején egy kérdés. Vajon miért van az, hogy a magyar emberek ennyire viszolyognak egymástól, ennyire nem tisztelik a másikat, ennyire nem foglalkoznak a másik emberrel, ennyire nem érdekli a környezete, ennyire rosszindulatú, ennyire tudatlan? Tudom nem egyszerű kérdés, de ha a másik oldalt vesszük, talán nagyon le lehet egyszerűsíteni. Vajon hogyan? Ha belegondolunk, akkor már javában benne vagyunk korosztályt tekintve abban az időszakban, ami az 1990-es évektől tart. Vehetjük az 1970-as éveket is, hiszen akik ez idő tájt születtek, már a rendszerváltás szellemében kellett tevékenykedniük. Ez az időszak úgy 50 évet ölel fel. Nem kis idő. Az igazi torzulások a 90-es évektől kezdődtek. Új értékrendek, új technikák, új technológiák, más adózás, más életszemlélet, röviden, nagyon megváltozott sok minden. Az idősebbek nehezebben, a fiatalabbak aránylag könnyebben kezelték a kialakult teljesen új helyzetet. A legfontosabb ilyen helyzet az anyagiak megteremtése. A családok új fogalmakkal, új törvényekkel, új lehetőségekkel találták magukat szembe. Vállalkozás. Kulcsszó ebben az időszakban. Egyre többen próbálkoztak ezzel a megélhetési formával, hiszen részben rá lett kényszerítve az emberekre ez a lehetőség. Sokan, nagyon sokan jó dolgokat láttak mögötte. Viszont a későbbiekben sokan, nagyon sokan csalódtak, oly annyira, hogy teljesen mást kellett kitalálniuk. A csalódást azért ki kell egészítenem azzal, hogy felelőtlenül is viselkedtek az emberek. Igaz új dolgok voltak, de még megvolt a berögzült korábbi szemlélet. Nem szeretnék belemenni a politikai részébe, bár minden ezen múlt, és múlik most is. Sok új fogalom látott napvilágot, viszont az érzelmi és tudati fogalmaknak nem lett volna szabad változniuk. Mégis jelentősen változtak. Hogy miért?  Mert erre kényszerültek az emberek. Van valami, ami igen fontos és lényeges. A jó régi közmondást idézek: elfelejtette, hogy honnan jött. Hát ezt nagyon sokan elfelejtették. A társadalmi erőviszonyok megváltoztak, volt, aki szerencsés és sikeres lett, volt, aki sajnos, de elbukott, és jelentős hátrányba került. Az is igaz, hogy ezek az emberek voltak többségben. A társadalmi kapcsolatok terén semmi sem változott.  Aki a korábbi időkben vezető pozícióban volt, jóval, nagyobb előnnyel tudott indulni a megváltozott körülmények között.

 Az „újgazdagok”, akik ügyeskedve, és a megfelelő hátteret kihasználva előnyre tettek szert, még nagyobb gazdagodást tudhattak magukénak. Aztán elérkezett elég hamar az az állapot, amikor ezekkel a lehetőségekkel visszaéltek. Innen indult el tudatlanság, az erőszak és a meg nem értés sorozata. Ez nyomta rá a bélyegét azokra az emberekre, akik kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Végtelenül kihasználták, és jelenleg is kihasználják őket. A vállalkozások egyre többet akarnak maguknak. A legnagyobb mértékben kihasználják a lehetőségeiket, ha tisztességes, ha nem. Itt kezdődik el az a változás, mely utánozza az alá és fölérendeltség státuszát, és kialakul egy rendszer, mely mellőzi a megértés, a tolerancia elvét. Okos emberek kezdenek kialakulni, akik mindenhez értenek, mindent jobban tudnak. Elveszítik realitásukat, elveszítik a társaikhoz való alkalmazkodás fogalmát, elveszítik a megértést, és elveszítenek mindent, ami a normális egymás mellett élés alapfeltétele. Ezzel együtt érzelmi mivoltuk is jelentős változáson megy keresztül. A családban a születendő gyermek ezt látja szüleitől, ezt másolja, és ezt viszi tovább. A tudálékosság, hogy nagyobbnak lássanak, erőszakot, agresszivitást szül, végül jelen lesz a mindennapokban. A gyerek ezt viszi magával, és ezt gyakorolja. Én vagyok az okosabb, én vagyok az erősebb, én vagyok a jobb, én vagyok a menőbb, én vagyok az, aki mindent jobban tud. Az elkeserítő, hogy ezt a tulajdonság sorozatot el is hiszi magáról, holott semmiféle értelmi intelligencia nincs a háttérben. Tudatlanság, butaság, üresség van a fejükben. Ha ezzel szembesítik, nagyon meg tud sértődni. Agyának kapacitása egyre inkább zsugorodik. A kapott hamis információkat szajkózza azzal a ténnyel, hogy hozzáteszi a maga által kreált valótlanságokat, melyekkel okosabbnak akarja magát beállítani. Nem ismeri el a mások által mondott tényszerű dolgokat. Romboló hatású viselkedése legtöbb esetben megbotránkoztató, sőt, sok esetben már a pszichológiai eseteket súrolja. A normálistól nagyon eltérő viselkedése veszélyes. Senkire és semmire nincs tekintettel. Teljes egészében leépül, éli azt a világot, melyet jónak tart, az illúziót követi, mely teljes egészében kiírtja belőle az értelmi és érzelmi intelligenciát.   

2020.04.06.

A brutalitásról

Lehet, hogy csúnya és magyartalan a kifejezés, de ezzel is éreztetni szeretném, hogy milyen emberi viszonyok alakultak, alakulnak ki hazánkban. Talán mondanák azt, hogy ez máshol is így van. Most ne a máshol legyen a „paplan”, amivel takarózni lehet, hanem itt hazánkban. Szörnyülködve látni napi szinten az erőszakot. Mi motiválja az embereket arra, hogy olyat cselekedjenek, ami másnak kárt okoz? Én nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy tudatlan, érzelmileg labilis ember akarja ilyen módon kifejezni akaratát. Arra már képtelen, hogy bármi esetleges konfliktust normálisan kezelni tudjon. Igen szomorú látni, hogy iskolások verik egymást, a társaik pedig telefonjukkal felveszik. Eszükbe nem jut, hogy meggátolják az erőszakot. Szinte élvezettel nézik, hogy mi történik. Ez nem normális dolog. Sajnos egyre jobban elterjednek ezek az esetek. Van a kezükben egy eszköz, amivel el tudják érni azt, hogy konfliktus alakuljon ki közöttük. Miért kell olyan információkat, sőt, sok esetben képeket küldeni egy olyan rendszeren keresztül, amelyeket sok esetben több százan is látnak? Erre csak azt tudom mondani, hogy szellemileg egy kicsit korlátozott az illető. Ebben a világban ne csodálkozzon, ha visszaélnek ezekkel. Annyira buta nem lehet, hogy ezt ne tudná. De igen, ennyire buta. A normális társadalmi kapcsolatokat el lehet felejteni. Sajnos. Az is ide tartozik, hogy a felnőttek körében is jelen van ez a magatartás.

Mi szüli az erőszakot, az agresszív magatartást és mindent, amivel ártani lehet valakinek? Miért a sok hazugság? Miért a sok értelmetlen viselkedés? Így érzik jól magukat az emberek? Elgondolkodtak már ezen? Feltételezem, hogy igen. Várják a választ? Én is. Nem igazán tudom hová tenni ezt a viselkedésformát. Ezt a témát is hosszasan lehetne taglalni. Egyet tudok mondani. Ha az ember tisztességes, becsületes, megértő, toleráns, akkor ezek az esetek nem fordulnak elő, és békességben, nyugalomban, megértésben lehetne élni. Vagy az ilyen élet már unalmas?  

2020.04.04.

Még valami 

Az emberek negatív viselkedése egyre jobban előtérbe kerül. Már olyan jelleget ölt, ami pszichés megnyilvánulásoknak lehet értelmezni, mely sok esetben érthetetlen. Vannak helyzetek, amiket egyáltalán nem tud kezelni. Lehet, hogy az kell az embereknek, mint régen a római birodalomban: „kenyeret, és cirkuszt”. Kenyér talán van, cirkuszt meg maguk az emberek produkálják. Sok esetben olyan dolgokra lehet rávenni őket, amit normális ember nem csinál, de egészen másképpen van beállítva. Ezt ma úgy hívják kihívás. Próbál megfelelni, de ezzel kimerül minden tudása. A helyzet az, hogy egyszerűen nem tud mit kezdeni olyan esetekkel, amelyek régen egyértelmű, és természetes volt. Egy adott helyzet nem kihívás, hanem egy élethelyzet, amit meg kell oldani. Na, ez már gondot jelent, és inkább egy olyan jelzővel illetik, amely azt mutatja, hogy az valamilyen különleges történés. Tudomásul kell venni, hogy nem. Alaphelyzetekről van szó, csak annyira megoldhatatlannak állítják be, hogy mindenki elhiszi, hogy ez a jelző illik legjobban az adott esetre. Mára már ott tartunk, hogy egy hihetetlen egyszerű eset is problémát, akadályt jelent. Hogy miért? Valahonnan várja a megoldást, de nem érkezik, így magára marad. Nem tudja, mit kell tenni egy adott helyzetben. A kihívás fedőszóként alakult ki, takarván a valódi okot, azt, hogy nem tud kombinatív módon gondolkodni, cselekedni. Sajnos a visszafejlődést határozottan lehet látni. Ha eggyel továbblépünk, az is látható lesz, hogy ez a pszichés gondolatmenet mindenkire kihat. A kihívás szó, takar minden olyan dolgot, amit úgy gondolnak, és úgy állítanak be a nagyközönség előtt, hogy az valami különleges valami, és úgy is kell kezelni. Már az egyszerű dolgokat is ezzel a szóval illetik. A józan gondolkodás hiánya eredményezi a különböző eseteket. Ezek azért következnek be, mert nincs önkontroll. A szabad elv érvényesül, mely feloldja a gátakat, és szabad áramlást enged a kitűnés vágyának, korlátok nélkül. Ez eredményezi a különböző deformált elgondolást, különböző helyzetekben. A szabadság, és kötetlenség illúzióját saját maga ellen fordítja. Ez egyértelműsíti a deformált, és pszichés gondolkodást. Ez a szellemi leépülés egyik foka, ugyanis, a normális ember nem tesz olyanokat, amivel saját magának árt, illetve egyre inkább elterjed a mások bántalmazása, teljesen hétköznapi dolgok kapcsán is, amiből szintén egyértelműen látszik, hogy alapvető helyzeteket nem tud kellőképpen, normális módon kezelni. Ilyen pedig egyre több van, és még több várható, hiszen a mai ember nem tudja lassan kordában tartani ezeket az élethelyzeteket. Sajnos ennek van egy fontos része. Mégpedig az, hogy az emberek egyre inkább, és egyre jobban nyúlnak olyan szerekhez, amik révén nem tudják kontrollálni cselekedeteiket. Kábítószer, és egyéb tudatmódosító szerek használata, az ital mértéktelen fogyasztása, az erőszakot, és agressziót sugárzó filmek, a számítógépes játékok brutális jellege, és mondanivalója arra utal, hogy az emberek elméje egyre jobban torzul.   Elindult egy visszarendeződés, melyet nagyon nehéz már megállítani, sőt igencsak úgy látszik nem is lehet. Vajon meddig, és hova lehet eljutni az érzéketlenség, a közönyösség terén? Mi az, ami megváltoztatná az emberek jelenkori viselkedését? Mi kell ahhoz, hogy ez a folyamat megálljon? Súlyos, nehéz kérdések. Nem egyszerű a válasz. Pedig válasz van. Lennie kell. Addig, amíg ez nem változik, marad a következő: mi kell az embereknek, hát persze, cirkusz.  

2020.04.02.

Az ember viszonya környezetéhez

A 60-70-es években az emberek társadalmi viszonya sokkal közelebbi volt. Az ismerkedés, a társalgás, az odafigyelés a másikra teljesen hétköznapi, elfogadott és magától értetődő volt. A tisztelet, a törődés, a megbecsülés ott volt mindenki szótárában. Nem is tudom, mivel kezdjem. Talán az én iskolai éveimmel. Tiszteltük, becsültük, szót fogadtunk szüleinknek, tanárainknak. Faluhelyen nőttem fel. Mindenki ismert mindenkit. A tisztelet a felnőttekkel szemben egyértelmű volt. A köszönés, az előre engedés, a segítség az időseknek, a szolid viselkedés, odafigyelés a másikra stb. Majd később, amikor az én fiam járt iskolába, egyszer alkalmam volt találkozni az osztályával az utcán. Hát hogy is mondjam. Kissé össze-vissza közlekedtek, sűrűn kellett rájuk szólni. Meg is kérdeztem este tőle. Ti így viselkedtek általában. Erre az volt a válasz: hát elég sűrűn, de én nem.

          Tények: 45-50 év múlva gyökeresen megváltozott ez az állapot. Ha egy diáknak nem tetszik valami, megüti a nevelőjét, tanárát, vagy előfordul, hogy a szülő közül az apát küldi a tanárokra, nevelőkre. A szülő fontos része a rendszernek. A gyerek onnan tanul, onnan szerzi tapasztalatait elsősorban. Ma már szinte teljesen elfogadott a csúnya beszéd, a káromkodás, a tiszteletlen viselkedés, a ki vagyok én állapot, a nemtörődömség, a felelőtlenség, a hazudozás, a viselkedési formák figyelmen kívül hagyása. Lehetne még sorolni, de azt hiszem elég. Mi okozza ezt a torzképet, ezt az agresszív viselkedést, ezt a felelőtlen magatartást, ezt az arroganciát? Mi gerjesztette ezt a sok furcsaságot? Ezt az érdekes viselkedésformát? A mai fiatalság gondolatvilága igen szűk, és korlátolt. Úgy vélik, hogy a rendszer, amiben élnek lehetőséget biztosít számukra, hogy magatartásuk, viselkedésük teljesen elüssön a normálistól. Még véletlenül sem fordul meg a fejükben, hogy amit tesznek, cselekszenek, mondanak, az szinte teljesen elfogadhatatlan, hiszen sok esetben a valóságtól nagyon is elrugaszkodott dolgokat tesznek. Egyértelműen látni, hogy irányított gondolatok mentén cselekednek. Talán mellettük szól, hogy sajnos, de ezt látják a környezetükben. Sok hasonló kérdést lehetne még feltenni, de inkább nézzük ennek a gyökereit. A gyökerei a család. Ide vezethető vissza minden. Tudom nagyon sok más egyéb szálon is hatást gyakorolnak a fiatalokra. Már az óvoda, általános iskola, felsőbb iskolák. Nem vagyunk egyformák. Mindenki hoz a közösségbe valamit. Ki jót, ki rosszat. Miért van az, hogy a rossz inkább „ragadósabb”. Bármelyik intézményi formába járó fiatalt nézzük, megállapítható a szülői ház, a szülők, nagyszülők és más családtagok viselkedési formái. A gyerek szinte lemásolja ezeket. Ezt viszi magával. Lehet, lehetne rajta finomítani, de sajnos az a tapasztalat, hogy kevés sikerrel. Vajon miért? Mondhatni, hogy megint a család, a szülők? Sajnos ehhez más is hozzátartozik. A társadalmi közeg. A mai fiatalok viselkedési formája némi kívánnivalót hagy maga után. Alkalmazkodásuk, véleménynyilvánításuk, illemtudásuk, felelőtlen magatartásuk, általános műveltségi szintjük messze elmarad a 45-50 évvel korábbiakhoz képest. Csak néhány példa. Múzeumlátogatás alkalmával már nem olyan kis gyerekek zajonganak, túl hangosan beszélnek, nem lehet érteni a tárlatvezetőt. Mit tesz a szülő? Semmit. Na, itt kezdődik a baj. Innentől kezdve azt hiszi a gyerek, hogy ez a természetes viselkedés ilyen helyen.  Vagy. Nem számít a strandon, hogy a labdát, a plédet, a törölközőt egymásnak dobálják, és azzal másokat zavarnak. Egyszerűen nem érdekli őket. A szomorú még az, hogy nemcsak a fiúk. Ha pedig az ember szól, nekik van nagy hangjuk. A trágár beszéd alaphang a fiataloknál, nemtől függetlenül. Alapvető dolgokkal nincsenek tisztában. Ezt a viselkedési formát viszi magával a gyerek, lásd, a szülő nem szól, és neki ez a természetes. Van egy alaphelyzet. Én vagyok az okosabb, a szebb, a vagányabb, én tudok mindent jobban. Sok esetben egymást hergelik, és követnek el súlyos dolgokat, és reménykednek abban, hogy a szülők majd elsimítják ügyeiket. Ennek meglátásához nem kell mást tenni, mint nyitott szemmel közlekedni, járni. Minden ott van az utcán, az éttermekben, a szórakozó helyeken, a tömegközlekedési eszközökön, az iskolákban, a munkahelyen, a kirándulásokon, rendezvényeken, stb. Tehát, az elsődleges példakép a szülő.  

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.