Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Értelmi, érzelmi intelligencia korábbi cikkei

2020.05.26.

Valami furcsa van kialakulóban

A cím valami érdekeset sugall, de higgyék el nem bonyolult, csak azzá van téve. Ez nem más, mint a fiatal generáció viselkedése, magatartása, gondolat világa és a szülő felelőssége. Az én korosztályom megtapasztalta azt az időszakot, amikor a lázongás, az ellentétek szítása, a másképp gondolkodás, egy más elképzelés bevezetésén volt a hangsúly. Ismerős a szó: hippi korszak. Majd ők megmutatják, hogy helyes, hogy kell csinálni, mit kell tenni, miképpen kell gondolkodni, miképpen kell cselekedni. Nem voltak szabályok, a maguk törvénye szerint próbáltak élni. Azt hitték, hogy minden úgy jó, ahogy elképzelték, aztán jött a szomorú valóság. Sok dolog felmerült, amit nem lehet azzal magyarázni, hogy szabadság. Hétköznapi dolgok, úgymint élelmiszerek, italok, tisztálkodás, munka, stb. A munkát el lehet felejteni, mert erre nem igazán voltak hajlandók. Munka nélkül, szabadon akartak élni. A lopások, rablások, és egyéb törvénybe ütköző dolgok kerültek elő a fennmaradásuk miatt. Jöttek a konfliktusok. Hatóság, rendőrség, eljárások, büntetések. Minden ellenük volt. Az meg sem fordult a fejükben, hogy dolgozni kellene. Kábítószer, erőszak, szemérem elleni erőszak, melynek következménye betegségek, nemi betegségek, lelki sérülések, pszichés esetek tömege. A vége: vissza gyökerekhez, azaz a szülőkhöz. A korszak letűnt, és visszaállt minden a rendes kerékvágásba. Ettől még lehet másképpen gondolkodni, más képet kialakítani, de van egy normális életvitel, azt viszont írott és íratlan szabályaival együtt illik betartani. Miért írom mindezt? Egy minapi hír miatt is, meg amiatt is, hogy nyomatékot adjak valamilyen szinten a viselkedéskultúráról. A hír témája a gyerekek jogai és kötelességei. Szinte ugyanaz a hozzáállás a fiatalok részéről manapság, mint amit fentebb leírtam. Szabadon élni, kötelezettségek nélkül, felelősség nélkül, kihangsúlyozva a jogaimat. Ez a magatartás már 9-10 éves kortól elindul. Rögtön és azonnal le kell szögezni valamit. Ennek a viselkedésnek a legnagyobb terhe a szülőkre hárul, és a szülők felelőssége. Azért írtam többes számban, mert nemcsak az anyáról van szó. Sajnos hétköznapi és saját tapasztalat, amikor a gyereknek közel minden meg van engedve. Legyen az utcán, étteremben, iskolában, kirándulás alkalmával, múzeumban, strandon, stb. Mi az a minden? Minden jópofa dolog, amit az én gyerekem csinál, független attól, hogy az elfogadható-e, avagy sem. Ez már odáig fajult, hogy nem lehet szólni semmi kirívó dologért, mert te vagy a korlátolt gondolkodású személy, te ne szólj bele abba, amit a gyerek csinál, stb, függetlenül attól, hogy az adott helyzet teljesen mást igényel. Nem a gyerek a hibás, hanem a szülők. A gyerek ezt látja otthon minden nap, és ezt közvetíti a gyereknek. A mai világ már még veszélyesebb, mert olyan eszköz van a kezükben, amit igen nehéz ellenőrizni. Illetve lehetne, de már van olyan, hogy személyes jogok. Nem számít, hogy a gyerek kábítószert rendel a neten, hogy pornóoldalakat böngész, hogy különböző a társadalmi normákkal szemben álló dolgokat tesz. A szülő nem szólhat bele. A gyerek feljelenti a saját anyját, apját, hogy merészelnek beleszólni és belenézni a telefonjaikba, és abba, hogy mit néznek a különböző oldalakon, illetve mit csinálnak ott. Ehhez neki joga van, és minden más egyébhez is. Itt ugye megáll a szülői akaratnyilvánítás, és nevelés. De előtte?  Hát nézzük. A gyerek születésekor minden megy a maga útján. Aztán az idő előrehaladtával egyre több minden meg van engedve a gyereknek, hiszen az enyém, nehogy már korlátozzák azt a szegény embert bármiben is. A gyerek viszont nagyon okos, és mindent másol, főleg a szülők viselkedését, magatartását. Ráütök a páromra, többet iszom a kelleténél, csúnyán beszélek, akaratos, erőszakos vagyok mindenkivel, és még lehetne sorolni. Ezeket a viselkedési módokat a gyerek átveszi. Ez odáig fajul, hogy a gyerek követelődző lesz, sőt látva a szülőket, ugyanúgy kezd viselkedni. Ez később sajnos egyre többször úgy nyilvánul meg, hogy nehogy a gyerek legyen ostoba, hanem a környezete. Az iskolában több ilyen fiatal egymást hergeli. Jönnek a bajok. A szülő teljes egészében a gyerek mellett áll. Ezzel nincs semmi baj. Akkor viszont már igen, amikor a gyerek nem tanul, rossz jegyet kap, vagy egyéb vélt sérelmeit előadja otthon, aztán a szülő lerendezi a maga agresszív formájában az esetet. Ezt a magatartást látja a fiatal, és ezek mentén éli mindennapjait, azaz, ugyanúgy viselkedik, mint a szülő, ehhez neki joga van. Ha tovább megyünk, sokkal durvább dolgokkal találkozunk. A fiatal egyre inkább követelődző, egyre inkább erőszakosabb lesz. A szülő sem tudja már ezt kezelni, jönnek a gondok. Hétvége, szabadság, bulizás. Kábítószer, ital, szex, hazugságok, tisztességtelen és becstelen magatartás. Ennek anyagi feltételeit kiköveteli a szülőktől, erőszakos a saját szüleivel szemben, olyannyira, hogy nem ismer határt. A szülő teret enged ezeknek a dolgoknak. Nem mond nemet, hiszen az ő csemetéje a legjobb, a legokosabb, a legszebb, nem beszélve arról, hogy neki joga van azokra a dolgokra, melyeket előad. Ne szóljanak bele abba, amit tesz, vagy csinál, sőt személyi jogok megsértése címszó alatt még fel is van háborodva. Az a helyes, az a jó, így kell gondolkodni és élni, ahogy ő gondolja. Új mobil, új ruha, tekintélyes zsebpénz, stb. Aztán a szülő szembesül azzal, hogy rosszabb esetben meg is lopja őket. Ne higgye kedves olvasó, nem rugaszkodom el a való világtól. Az elrugaszkodást a mai fiatalok teszik meg szülői segítséggel. Nincs nem, tehát mindent szabad. A mai fiatalok szellemi alultápláltságban szenvednek. Ha ezt esetleg megemlítené valaki egy fiatalnak, azt sem tudná mit jelent. Nézzük meg konkrétan, mi a mai valós helyzet. A fiatalok hozzáállása az élethez teljesen elüt a normálistól. A furcsa az, hogy ők teljesen másképpen vélekednek erről. A nézetekről és meglátásokról érdekes véleményük van. Miért akarjuk mi szülők rájuk erőltetni a mi akaratunkat? Már itt látszik, hogy a tudati kapacitásuk korlátozott. Ha elfogadná egy részét annak, amit a szülők mondanak, akkor sok minden kellemetlenségtől meg tudnák magukat óvni. A kompromisszum és tolerancia szavak számukra ismeretlenek, pedig ezzel nagyon sok minden simán megoldható lenne. A szülő viselkedése szembefordul önmagával. Ugyanolyan erőszakos lesz a gyerek, amilyet fiatalon látott a szüleitől. Sajnos itt még közel sincs vége. Olyan világot kezdenek, próbálnak kiépíteni, ami hosszú távon nem működik. Itt visszautalnék a 60-as, 70-es évek hippi mozgalmára. Ma ezt éljük meg a fiatalok részéről, csak modern változatban. Kötelesség semmi, joguk mindenhez van. A jogukon belül, ha valami történik, márpedig igen sűrűn történik mindig valami, akkor szaladnak a szülőkhöz, hogy segítsenek. Felelősségtudat nincs, megértés nincs, kompromisszum készség nincs, értelmi és érzelmi intelligencia nincs. Akkor mi van? Semmi, szó szerint. Amikor olyan dolgokat tesznek, amit fel lehet használni ellenük, vissza lehet vele élni, akkor egyik fiatal se mondja, hogy majd ő megtapasztalja a világot, és a szerint él. Akkor már késő. Azt a valamit már felhasználták ellene, és nem tudja, hogy mit tegyen. Rejteget dolgokat, amik rosszak. Ha kiderül, vérig van sértve, meg van bántva, de ha valami rosszul sül el, akkor is mindenki hibás, csak ő nem. Szellemi kapacitásuk hiánya már olyan szembetűnő, hogy az álomvilágot nem tudják megkülönböztetni a valóságtól. Nem tudnak különbséget tenni egy megtörtént valós esemény, és egy kitalált dolog között. A jó és rossz közti kapcsolatot, mely az ő világukban mindig elnyerik jutalmukat, addig a valóságban ez teljesen másképpen működik. Összekeverik a kitalált dolgokat az élet valós dolgaival, és ha ezzel szembesülnek, ha egyáltalán meg lehet velük értetni, akkor csodálkoznak, megrémülnek. Olyan dolgokat tesznek önállóságukra való hivatkozással, hogy az már súrolja a pszichés állapotot. Mivel semmiféle tapasztalatuk nincs, így legtöbb esetben olyan döntéseket hoznak, melyek rájuk nézve hátrányos. Ezt felismerve mindent megtesznek azért, hogy cselekedeteiket, rossz döntéseiket korrigálják. Sem a becstelenség, sem a tisztességtelenség, sem a hazugságok sorozata nem áll az útjukba. Mindent bevetnek az ügy érdekébe. Nem érdekli őket, hogy másokkal rosszat tesznek, bántanak, lelküket, önérzetüket sértik. Talán nem is tudják, mik azok, és azt sem, hogy ezeknek a szavaknak mi az igazi jelentése. Jogaikat hangoztatják mindenféle teljesítmény nélkül, hiszen semmit nem tesznek sem a maguk fejlődéséért, sem a családjuk vagy már párjuk érdekében. Kihasználnak mindent és mindenkit. Az őszinteség és becsületesség hiánya kíséri őket minden nap. E szerint élnek, illetve vegetálnak. Ezt a szót azért írom a végére, mert valóban vegetálnak. Üresen, céltalanul, hazugságokkal övezve, tisztességtelen és becstelen módon, káromkodva, gyűlölködve tengődnek. Mindent akarnak teljesítmény nélkül. Elvárják, hogy pénzük, házuk, nőjük legyen, és ez nekik jár. Sajnos annyit nem érnek  fel ésszel, hogy ez egyáltalán nem jár nekik. Azt már kevésbé fogadják el, hogy ezt munkával lehet elérni. Ezen az úton haladva keserves jövő elé néznek az így gondolkodók. A nagy szabadság egyben kelepce is a számukra, és ebből nagyon nehéz kikerülni. Tudatukkal még messze nem tudják felfogni az élet valós dolgait. Nagyon egyszerű dolgokat sem képesek megoldani, és szinte minden esemény, történés kihívás számukra. Ennek ellenére magukat érdekes, kreatív, új gondolatoktól duzzadó, okos, művelt egyéneknek tartják. Nézzük csak? Mit mutatnak a felmérések? Egyre butább, egyre agresszívebb, egyre műveletlenebb, egyre kezelhetetlenebb fiatalok rohangálnak az utcán. Drog, pia, nők, buli. Ezek a kulcsszavak. A legjobb kifejezés rájuk az érzelem-, értelem- és intelligenciaszegény vegetáló életforma.

2020.05.22.

Szomorú valóság

Sajnálattal kell tudomásul venni, hogy az emberek viselkedése, egymáshoz való viszonya jelentősen megváltozott. Az is figyelemre méltó, hogy rossz irányba. Tudom, a jelenlegi állapot mindent felülír, oly annyira, hogy a jelezett összetartás helyett, amiről hallunk a médiából, ellenszenvek kerülnek elő, családokon belül is. Ez is azt mutatja, hogy az emberek vélt szabadság érzete is torzult már. Volt egy megszokott menetrend, és ez most felborult. Nem tudják az emberek ezt kezelni, nem tudnak vele mit kezdeni. Ezzel együtt az emberek magatartása, egymáshoz való viszonya is megváltozott. A normális gondolkodás elvét el lehet felejteni. Ilyen már nincs. Egyre jobban előtérbe kerül  a tolerancia hiánya és az erőszak. Hiába próbálják az emberek azt a látszatot kelteni, hogy ők hibátlanok. A hazugság nagyon előtérbe került minden szinten. E nélkül az emberek már nem tudnak létezni. A gondolkodás, mint olyan, lassan elveszti, vagy már el is vesztette azt a jó tulajdonságát, hogy odafigyelés, megértés. Ez már szinte teljesen kihalt az emberek tudatából. Itt álljunk meg egy kicsit. A szellemi gyarapodás ma már egyáltalán nem erőssége a mai modern embereknek. Adva van egy állapot, ami mentén a személyek eltöltik az idejüket. Úgy érzi, hogy olyan önálló gondolkodásra képes, amire más nem. Így van az egyén, így van minden ember „behangolva”. Meg van győződve, hogy amit, és ahogy tesz, az a helyes, az a követni való. Ebben csak egy baj van. Már ez a gondolkodás is torz. Az erőltetett különcség, másság, extrémitás már nagyon nagy méreteket öltött. Ezt a viselkedésformát vetítik maguk elé, ezt találják jónak, és ezt találják helyesnek. Ez már nagy baj, hogy ezt találják helyesnek. Ugyanis a butaság egyáltalán nem követendő példa. A buta ember legjobban az észtől fél. A tudálékossággal ugyan semmi baj nincs, csak a kivitelezés nagyon gyenge. Az én jobban tudom, én többet tudok, és még lehetne sorolni vég nélkül, hogy az emberek milyenek, és mi mindent tudnak jobban, mint a társuk, az ismerősük, a barátjuk, esetleg a párjuk. Ezzel sincs baj. A baj ott kezdődik, hogy semmiféle értelmi, érzelmi intelligencia nincs mögötte. Emlékszem egy személyes esetre. Egyszerűsítve elmondom. Egy munkatársi beszélgetés kapcsán előkerült egy érdekes téma. Hárman vagy négyen beszélgettünk. Elmondtuk a véleményünket, elképzeléseinket az adott témáról. Volt, aki többet tudott, mint a többiek, de ezt nem éreztette, hanem finoman, odafigyeléssel, hogy ne bántson meg senkit, elmagyarázta az adott dolog lényegét és helyességét.  Nincs olyan ember, aki mindent tud. /Csak zárójelbe mondom, a mai világban már van./  A kellemes beszélgetés befejeződött, majd elköszöntünk egymástól. Néhány hét múlva véletlenül újra előkerült a korábbi téma. Az egyikünk úgy adta elő a mondókáját, mintha ő találta volna ki, illetve ő értene legjobban hozzá. A korábbi beszélgetésből csak két személy volt azonos, a többiek nem. Az egyik a hozzáértő, a másik, aki tényleg tudta, a többiek a hallgatóság. Az elhangzott szónoklat valóság tartalma olyan 60%-os volt. Aki tényleg tudta, próbálta helyreigazítani a dolgokat, de nem sikerült. Tudják miért? Mert nem akarta megbántani a kollégáját mások előtt. Hivatkozott különböző forrásokra, így azt hitte el a hallgatóság. A helytelent. Milyen érdekes? Mennyire nehéz a valóságos, az igaz, a helyes dolgokat elhitetni az emberekkel. Inkább hajlamosak egy torz, igaztalan dolgot elhinni. A mai modern ember hajlamos arra, hogy az erőszakosabb, de butább ember szavait higgye el. Ami még egyszerűbb, hogy ez a torz kép, torz információ marad meg bennük. Nem is erőlteti az agyát, hogy mi is volt, hogy is volt. Az emberek a valótlant, a hamisat hamarabb elhiszik, mint a valóságot. Tudják, idáig süllyedt a mai modern ember gondolkodása, jelleme. Van egy érdekes mondás, ami nagyon időszerű. Az emberek az igazságot és az őszinteséget nem bocsátják meg, a hazugságot igen. Hát nem szörnyű? Ez milyen világ? Ez az a világ, amit az emberek maguknak építettek ki, és alakítottak olyanná, amilyen. Ebben érzik jól magukat. Ez a hazugsággal teli a szabadság illúzióját keltő világ. Ebben a világban már keresni kell a jót, keresni kell a tudatot. Ezek a tulajdonságok kezdenek kihalni. Furcsa dolog történt egyszer. Szintén egy beszélgetés alkalmával próbáltam ezeket a tulajdonságokat felszínre hozni. Egy idő után láttam és éreztem, hogy a beszélgető partnerem nem tudja, miről van szó. Az illendőség és a tisztelet úgy kívánta, hogy ne folytassam ezt a beszélgetést ilyen szinten. A másik szint működik. Félreértés nem essék. Nincs felsőbbrendűség, nincs, hogy én jobban tudom. Ettől függetlenül a barátság megmaradt. Semmi olyan érzés nincs, ami gátolná a további kapcsolatot. Tiszteletteljes hozzáállás maximálisan. Ez a szint már kezd kihalni az emberekből. Ha mégis előkerül, látni, hogy kezd megfogalmazódni a másikban egy kérdés. Mit akarhat ez tőlem, miért mondja ezt el nekem? Fel sem merül, hogy a normális társadalmi érintkezés egyik alapvető tétele a kommunikáció és az őszinteség. Van egy kulcsszó, ez a tolerancia. Ez már kezd eltűnni az emberek gondolatvilágából. Én is voltam úgy, hogy egy nagyobb tudású emberrel beszélgettem. Én nagyon jól éreztem magam a társalgás során, mert igen sok okos és hasznos információt hallottam, és sok kérdést tudtam feltenni. A mai modern ember ezzel úgy van, hogy nehogy már más tudja jobban, nehogy már én kérdezzek. Az ilyen magatartás már hiányzik, mert az emberek tudálékossága végtelen. Mindenki mindent jobban tud, és nem enged a maga vélt igazából még akkor sem, ha az igazság teljesen más, és szembesítik is vele. Mi lehet ennek az itt felvázolt viselkedés „kultúrának” az alapja? A családban a szülők, a közéletben pedig a vezetők. Az ő viselkedésüket másolják a gyerekek, másolják az emberek. Ez sajnos egyre jobban elmélyül. Egyre inkább tolódik az agresszív magatartás felé. A családi, a közéleti erőszak komoly méreteket ölt. A kialakuló nézetkülönbségek fizikai tettlegességig is fajulhatnak. Ennek egyre több példája tapasztalható, hallható. Mit lehet tenni? Sok olyan műsor van, ahol megpróbálnak erre magyarázatot találni. Nem sikerül. Őszinteség nélkül nem megy. Ez az alapvető tulajdonság hiányzik már az emberekből. Egy külföldről hazatérő személytől egy ilyen műsor kapcsán megkérdezték, hogy mi volt furcsa, amikor hazajött. Gondolkodás nélkül felelt: az őszinte beszéd. Nem rémisztő ez? De bizony igen. Van még valami, az pedig a bizalom. Az őszinteség és bizalom nélkül nem működik semmi sem normálisan. Itt tartunk most. A normálistól teljesen eltértek az emberek. Ebben érzik jól magukat. Aki ettől, a „normálisnak” mondott magatartásformától eltér, arra már furcsán néznek. Bár érdekes, hogy néha lehet találni olyan embereket, akik kezdetben hajlamosak az őszinte beszédre, de csak egy ideig. Aztán mellébeszél, mást mond, eltér a tárgytól. Lehet, hogy valahol mélyen az emberek tudatában benne van még az őszinteség, bizalom, a tiszta szó fogalma. Az viszont biztos, hogy csak nyomokban, és egyre inkább elveszik annak az illúziója, hogy visszatérnek az emberek erre a viselkedésformára. A legnagyobb veszély a mai modern emberekre nézve a bizalmatlanság, a bizonytalanság, és a hazugságokkal teli élet. Minden dologért az ember a felelős. Nincs más, aki szóba kerülhetne. Az ember, ennek a világnak a szülötte, egyre inkább torzul, egyre inkább butul, egyre inkább eltávolodik a másik embertől. Már csak egy kérdés. Mivé lesz a világ ilyen felfogás mellett?         

2020.05.14.

Kompromisszum 

Talán már elfelejtett szót írtam le. De vajon mit is jelent? A kompromisszum egy cselekmény, magatartás, mely kölcsönösségen alapul, és ha részesei akarunk maradni, akkor saját, egyéni érdekeinkből engedni kell. Na, ez az, ami a mai fiatalokból hiányzik.  Miért mondom ezt? Mert azt látni, hogy az emberekből egyre inkább elveszik a türelem, a tolerancia, a kompromisszum készség. Nagyon jó lenne ezeket a fogalmakat újból visszaépíteni a tudatunkba. Sok minden kellemetlen sőt, ellenséges megnyilvánulástól és magatartástól óvna meg. Egyes esetekben még nyomokban találkozhatunk ezekkel a fogalmakkal a hétköznapokban, de nem ez a jellemző. A fiatalok körében talán már idegen szóként jelentkeznek ezek a kifejezések. Az egyediség, az egyedi magatartás, és minden, ami az önkifejezés eszköze, a fiatalok magukévá teszik. Ezzel akarnak kitűnni mások előtt, teljesen mindegy, hogy ennek milyen hatása, milyen következménye van, vagy lesz. Talán még egy kicsit tovább lehet lépni abba az irányba, ami a korosztályt érinti, azaz, a 30-as években járó idősebbekre is jellemző ez a magatartásforma. A folyamat itt nem áll le, hiszen ezeknek az embereknek a gyerekei ezt a viselkedésformát viszik tovább, hiszen ezt látják a szüleiktől. A gyerek mindent másol, ezeket a formákat is. Ilyen közegben nő fel, ezt a magatartást képviseli már az óvodában is. A türelem nagyon fontos alapvető magatartás lenne. Miért csak lenne? Mert ez szinte teljesen eltűnt az emberek gondolat világából. Nagyon nagy változás következne be, ha az emberek türelmesebbek lennének egymáshoz. Ennek már csak nyomai vannak. Az idegeskedés, az azonnaliság, ami porondon van. A megértés hiánya komoly gondot jelent. Hogy még fokozzam egy kicsit, akkor megemlíthetem az udvarias magatartást, a köszönést, mint teljesen hétköznapi dolgot. Ezt napi szinten lehet tapasztalni sok helyen. Ez eléggé elszomorító. Mondhatnánk, hogy hát ezt a világot éljük? De hát ez nem jó, ez nem normális. Vagy ezt nem látja a mai fiatalság? Hát nem. Ezt ki kell mondani. Biztos, hogy más is gondolt már arra, hogy mi ennek az oka. Ez egy nagyon is összetett dolog. Annyira azért nem, hogy ne lehessen rajta változtatni. A kérdés az, hogy vajon akarnak-e ezen változtatni?

Úgy látni, hogy nem. Hogy miért? Mert ez így kényelmesebb. Nem kell sok mindent betartani. A helyzet az, hogy ezeknek a magatartásformáknak alapvetőeknek kellene lenniük. Sajnos nem azok, ezt már ki lehet jelenteni. A teljesen egyéni magatartás, a türelmetlenség, az erőszakos viselkedés, az agresszív magatartás, a tolerancia teljes hiánya olyan jellemet ad az embereknek, amely lassan teljesen elfogadhatatlan. Az ilyen alapvető hiányosságok szellemi hiányosságokkal is együtt járnak. Ez egyre inkább előtérbe kerül.     

2020.05.11.

Kicsit elgondolkodtató

Sajnos, de fel kell tenni egy nagyon is aktuális kérdést. Vajon miért váltak ilyenné az emberek? Talán sokan visszakérdezhetnének: milyenné? Egy egyszerű gondolatsorral tudok erre válaszolni. Lehet, hogy erősek lesznek a szavak, de így talán érthetőbb. Nem zabálni kell, hanem enni, nem vedelni kell, hanem inni, nem felelőtlenül, erőszakosan kell viselkedni, hanem megértően, toleránsan, intelligensen. Ezeknek a magatartás formáknak alapvetőeknek kellene lenni mindenkinek. Arra sajnos nem tudom a választ, hogy miért alakult így, illetve lehet-e rajta változtatni. Ennek a viselkedési típusnak elsődleges kiinduló pontja a család. Csak két személyes példát szeretnék említeni. 60 család él egy társasházban. Van szelektív hulladékgyűjtő. Sajnos nem mindenki gondolkodik úgy, hogy ott is rend és tisztaság legyen. Csak odateszik, tehát nem a gyűjtőbe. Most ez valóban annyira nehéz cselekedet, vagy agytekervényeinek hiánya nem tud ezen felül kerekedni. Én nem tudom elnézni, hogy rendetlenség van. Lemegyek, és odateszem, ahova kell. Az a valaki ugyanitt lakik, azt a szemetet látja, amit ő odatett. Vajon ennyire igénytelen, hogy egyszerűen nem érdekli a környezete annak ellenére, hogy ő is azt látja minden nap? Sajnos, igen. Az ilyen ember minden másban is ilyen. Viselkedésben, magatartásban, párkapcsolatban. Igénytelen, felelőtlen, agresszív. Ugyanis, ha valaki szól érte, hogy a kukába tegye, még neki áll feljebb. Az ilyen ember gyereke ezt látja, és ilyen módon fog nagyobb korában viselkedni. A másik. Az emberi kapcsolatok romokban hevernek hazánkban. Ennek tényleg így kell lennie? Lehet ezen változtatni, vagy még rosszabb lesz? Tudnak még az emberek tudatosan gondolkodni, viselkedni? Miért válik alaptulajdonsággá a hazugság, a felelőtlenség és a tisztességtelen magatartás? Megfigyelték? Az emberek mindenre szinte úgymond „harapnak”, semmi felelősséget nem vállalnak, ellenséget látnak mindenkiben, visszaélnek mindennel, felsőbbrendűséget sugallnak, én vagyok az, aki. Az emberek távolodnak egymástól. Minden szinten.

Az erőszak egyre nagyobb teret hódít, egyre sűrűbben fordul elő, és egyre durvább.  Sajnos ez annak a is jele, hogy a tudati fejlődés leállt. Az agresszió nem igényel szellemi tevékenységet. A szellemi leépülés vette kezdetét. Erőszakosnak, agresszívnek lenni, ez a mai világban „menőnek” számít. Az emberek menet közben válnak ilyenné, mert mindenki jónak születik.

2020.05.07.

Haladás 

A tudat, a szellem előre haladása mindig is fontos volt az emberiség történelmében. Néhány csoport éppen a fejlődésnek az ellenkezőjét akarja. Magyarul, gátolják az előre haladást, de éppen azok, akik a fejlődést szorgalmazzák. Ez egy tökéletes paradoxon. Feloldható ez az állítás? Igen. Ugyanis pontosan azok szorgalmazzák ezt a folyamatot, akik nagy tudással és nagy szakmai tapasztalattal rendelkeznek. Védik a saját dolgaikat, ezáltal komoly előrelépést érnek el világszerte. Vajon kik ők? Mindig is homály övezte ezt a vezetői réteget. Mert erről van szó. Mostanában sokat emlegetik, és sűrűn hallani az Új Világrend fogalmát. A vázolt fejlődés körüli ellentmondás erre a rétegre tökéletesen megfelel. Mindig voltak vezetői hajlammal rendelkező emberek, ma is vannak ilyenek. Sőt! Ma már ezt a viselkedésformát, ezt a magatartási formát, a hozzá tartozó üzleti szellemet, a vezetői magatartást már elit iskolákban tanítják. Ide olyan emberek, fiatalemberek járnak, akiknek mindent megadnak ahhoz, hogy egy adott területen tökéletes vezetői posztot tudjanak idővel betölteni. Ezekből nincs sok. Világviszonylatban sincs sok. Itt találkozik az a kijelentés, mely ők ugyan előre haladnak, de nagyon, míg a másik oldal éppen annyit tud ebből, a világból, amennyit megismerhetnek.

Magyarul, a fejlődés ezen szakasza blokkolva van a részükre. Csak annyit engednek megismerni, amennyi éppen a munkájukhoz kell. Semmivel sem többet. Azon a szinten természetesen kiváló eredményeket érnek el. Azon túl viszont már egyáltalán nem engednek rálátást semmire. Itt van elrejtve a tudásnak az a szintje, mellyel létre lehet hozni az Új Világrendet. 

2020.05.03.

A fiatalok magatartása 

Egy fontos téma! Azt hiszem, elég mélyről kell elindulni. Az 50-es, 60-as, 70-es évek környékén született emberekben még megvan sok más mellett egy alapvető emberi tulajdonság, a tisztelet. Az ez után született emberekből ez már hiányzik. Sőt! Miért mondom ezt? Mert sajnos látni a mindennapi életben, hogy torzul a világ. Az ezután születettek már egy olyan társadalmi helyzetbe kerültek, ahol megváltoztak az egymáshoz való viszonyok. A normális kapcsolatok és viselkedésformák rossz irányba terelődtek. Ezekkel a megváltozott életfeltételekkel néztek szembe az emberek, és látták, hogy más feltételek szerint kell élni. Ennek az életfeltételnek az alapja a hazugság, a tisztelet hiánya, a bizalom hiánya. Kialakult egy embercsoport, melyeknél szinte teljes egészében hiányzik az emberi méltóság. Az ezt követő generáció már ezt a magatartást látja. Az egyes viselkedésformákból kialakult az erőszak, az agresszió, a becstelenség és a tisztelet teljes hiánya. Ezt a magatartást adják át a gyerekeiknek. Ezt látják, ezt másolják. Ezt viszi már az óvodába, aztán az iskolába.  Azt kell mondani, hogy az ezt követő generáció egy vad, erőszakos, torz, hazugságokon, értelem és érzelemszegény tulajdonságokon alapuló világot építő népcsoport. Sajnos ez minden területen erősen jelentkezik. Az általuk felépített kapcsolatrendszer furcsasága, hogy értelmileg is, és érzelmileg is eléggé hiányos. Felveti a fejét egy újabb rossz tulajdonság, ez pedig a gyűlölet és bosszú. Ezt a viselkedésformát rá tudják ültetni mindenre. Kapcsolataikra, tanulásra, szabadidő eltöltésére, bulikra, összejövetelekre. Szüleiktől látott viselkedésmód még erősebben jelentkezik náluk. A kezdeti kellemes kapcsolatépítés, barátság átcsap az ellenkezőjébe. Ebből fakad, hogy alaposan meg kell gondolni, hogy milyen rendszert épít ki magának az ember. Sok esetben olyan állapot alakul ki, hogy visszaélnek egymás jóhiszeműségével. Ez odáig is terjedhet, hogy kialakul a félelem, egyre több esetben joggal.

Bizalom nincs, és még valami kifejlődik. A bosszú. Egyszerűen hihetetlen. Vajon mi az, ami ennyire kegyetlen viselkedést, és ennyire érzéketlen magatartást okoz?  Miért kell annyira másnak lenni? Miért kell annyira kitűnni mások közül? Ezek dominálnak a fiatalok között. Az általuk elkövetett cselekedetek már nem a „virtus” kategóriája. Ez már túllép azon, amit a társai előtt akar bizonyítani. Ez már egy deformált gondolkodás. Sajnos ez egyre sűrűbben előfordul.

2020.05.01.

Megváltoztak az emberek

Azt hiszem, nem mondok azzal újdonságot, ha azt mondom, hogy éppen eléggé megváltoztak az emberek ahhoz, hogy erőteljesen odafigyeljenek arra, hogy ki hogyan viselkedik, mit tesz, vagy mit nem tesz, stb. Miért említem mindezt? Talán sokan megfigyelték már, hogy valami már nem olyan, nem úgy működik, mint régebben. Ezt a régebben szót sajnos néhány hónapra értem. Több alkalommal is szó volt az emberek magatartásáról, a családhoz, egymáshoz, és a társdalomhoz való viszonyukról. Valami alaposan megváltozott, ami nagyon sokáig így is fog maradni. Mondom mindezt azért, mert benne élünk egy helyzetben, és ezt a helyzetet az emberek igen sokféleképpen reagálják le. Egyrészt az eddig is kialakult, egymáshoz való viszony igen erőteljes eltolódása valami rossz irány felé. Még inkább távolodnak az emberek egymástól. A félelem, a bizonytalanság a legnagyobb ártó tényező egy közösség életében. Márpedig az ember óvodába, iskolába, munkahelyre, szabadba szeretne menni, olyan közeget kialakítani, amiben jól érzi magát. Az érdekes az, hogy egyedül, esetleg a családjával, de senki mással. Egy érdekes gondolat motiválja arra, hogy távol tartsa magát mindenkitől. Ez a gondolat nem más, mint a viszolygás. Talán sokaknak furcsa ez a szó. Nem is igen használják manapság. Azért megemlítem, hogy undorodik, húzódozik, irtózik valamitől, vagy valakitől. Ez a jelentése. Kifejezhettem volna egy szóval is, ami úgy szól, hogy gyűlölet. Lehet, hogy az előző kicsit finomabb kifejezés, de egyáltalán semmit nem változtat a lényegen. Én még a hangos szót sem szeretem, hát még az említett szónak a használatát, illetve alkalmazását valakivel szemben. Pedig hétköznapi dologról van szó. Számtalan példát tudnék mondani a mindennapi életből arra, hogy miképpen, mi módon használják az emberek egymás ellen ezeket a kifejezéseket. Gátlástalanul, indok nélkül. Hogy miért? Mert roppant buták az emberek. Ha agyi szürkeállományukat egy kissé megerőltetnék, hamar rájönnének, hogy talán jobb lenne más formában viszonyulni mindenhez. Jól olvasták, mindenhez. Ugyanis nincs olyan terület, ahol ezek a negatív dolgok ne ütnék fel a fejüket. A túlzott okosság, az én jobban tudom, én többet tudok, én vagyok a központ, nekem kell, hogy higgyetek, én vagyok az, akire fel kell nézni, én vagyok az irányító, az én gondolataim a helyesek, stb. Egy példát is szeretnék mondani. Még aktív koromban egy beszélgetés kapcsán előkerült, hogy kell kiszámítani a húsvét időpontját. Én elmondtam, hogy miképpen, hiszen a hobbim miatt ez egy alapvető dolog volt, sok más egyéb mellett. Na, itt jött az érdekes dolog. A beszélgető partnerem is elmondta, vagy legalábbis próbálta, de a sorrendbe hiba csúszott. Mikor befejezte, említettem neki a pontatlanság helyét. Ekkor jött a meglepetés. Hivatkozási alapként rögtön emlegetni kezdte a forrását a tudásának. Röviden, nem tudtam meggyőzni a helyes, és az általa említett kissé pontatlan meghatározás korrigálásáról. Itt volt a beszélgetésnek vége, na, nem haragból, mert az nem az én asztalom, hanem egy semleges elterelő, más témát felvető mondattal. Ilyenekből manapság rengeteg van. A meg nem értés, a tolerancia nagyfokú hiánya, az egyén tudálékosságának kihangsúlyozása, a kompromisszum teljes hiánya vezet odáig, hogy bármiből heves vita alakulhat ki, sőt, egyes esetekben tettlegesség is.  Márpedig ez hamar bekövetkezik, hiszen legtöbb esetben két igen jól felkészült, szellemileg magas fokon álló egyén kerül egymással szembe. Ők így gondolják, ők ezt el is hiszik magukról. Nehogy már te legyél az okosabb. Az igazi ok pedig nem más, mint az értelmi intelligencia hiánya. Ennyi az egész. Ezt mindenki el tudja sajátítani. Ezt nem oktatják sehol. Ezt meg kell érezni, ehhez szellemileg fel kell nőni. A nagy többség erre már nem képes. Nem is akar ezen változtatni. Neki így jó. A borzalmas az, hogy ezt a magatartást átadja a gyerekeinek is. Ezt látja, ezt másolja, ezt viszi tovább, így fog ő is másokkal viselkedni. Előjön az erőszak, az agresszió, a hazugság. Ez a lejtő alja, viszont ebben az állapotban érzi jól magát. Amikor valakit megbánt, valamilyen helyzetben tisztességtelenül előnyt szerez, amikor gyakorolni tudja „értelmi” képességeit, amikor én mindent jobban tudok szindróma előjön, akkor megbékél önmagával, hogy na lám, mégis csak nekem van igazam. Közben sem a törvényeket, sem az írott és íratlan szabályokat nem tartja be, sőt, még alkalomadtán dicsekszik, hogy milyen formában tudott valamit megoldani. Ő erre is képes. Én jobban tudom, én gyorsabban megyek, én többet tudok inni, én többet tudok enni, én különlegesebbet tudok csinálni, én jobb vagyok mindenkinél, stb. Ez van most. Ez a mai modern ember sajátossága. A szomorú, hogy a kis létszámú becsületes, művelt, intelligens ember háttérbe szorul, mert kerüli a vitát, az értelmetlen vitát, mert semmivel nem tudja meggyőzni a „partnerét” valaminek a helyességéről. Teret hódít a butaság, és egyre nagyobb mértékben. A ma embere ettől nem akar elszakadni, mert nem kell gondolkodnia. Megmondanak neki mindent, hogy mit hogyan csináljon. Ne kérdezzen, tegye azt, amit mondanak neki. Itt tartunk most. Ennek az irányított rendszernek a lecsapódása az embereken azt eredményezi, hogy ugyanazt gyakorolja, amit kap, másokkal szemben. Ez egy kényelmes állapot. Úgy gondolja, hogy nagy szabadsággal rendelkezik, holott egy tökéletesen irányított rendszer része. Egy illúzióban él a mai modern ember. Ez neki tökéletesen megfelel. A kiteljesedés másokkal szemben elég neki ahhoz, hogy fontos embernek érezze magát. Ez megelégedéssel tölti el, és éli mindennapjait.

Van még valami, ami szorosan ide tartozik. Ez nem más, minthogy az emberek egyre inkább kezdenek kifordulni önmagukból. Ez arra is visszavezethető, hogy teljesen sajátos „igazságérzetet” vall magának. Ezt olyannyira elhiteti magával, hogy sok esetben nem normális módon viselkedik. Mert valljuk be őszintén: egyre többet lehet hallani olyan híreket, melyek olyan eseményekről szólnak, melyeket épp eszű, normális ember nem követ el. Nagyon sok esetben ezek az állapotok és viselkedésformák súrolják a pszichiátriai esetek kategóriáját. Nagyon sok ember került már ebbe a helyzetbe, és egyre többen tartanak e felé. Ez lesz az előttünk álló évtizedek sokadik megoldásra váró problémája. Ha ilyen gondolatvilággal rendelkező, azaz, semmilyennel nem rendelkező emberek sokasodnak el, akkor igen komoly, és súlyos társadalmi válság alakul ki.   

 

2020.04.27.

Tisztesség, megértés, illendőség 

Biztos vagyok benne, hogy sokaknak érdekesnek tűnő szavakat írtam fel. Nem akarok már sokadszor is hivatkozni magamra, de néhány dolgot tudok ezekről a szavakról mondani. Nem azért, mert megnéztem az Értelmező Kéziszótárban, hanem mert a mai napig is gyakorlom ezeket a szavakat, és a hozzá szorosan fűződő cselekedeteket. Eléggé megfakult az utóbbi időben ezeknek a szavaknak a jelentése és jelentősége. Sok mindent lehet látni, tapasztalni, de azt hiszem, sőt, tudom, hogy nagy szüksége lenne az embereknek arra, hogy ezeknek a szavaknak nemcsak az értelmezésével foglalkoznának, hanem a gyakorlásával is. Annyi mindent jelent ez a három szó. Ha csak egy kicsit is javulna a helyzet arra nézve, hogy próbálnának az emberek egymáshoz jobban alkalmazkodni, tisztelettel szólni, megértést gyakorolni, illendőséget mutatni, akkor szinte egy csapásra jobbra fordulna sok minden. Van erre esély? Sajnos azt kell mondani, hogy nagyon kevés, és az idő múlásával ez a kevés is elveszik, eltűnik. Szomorú dolog ez. Teljesen felszínesek az emberek. Félnek egymástól. Félnek attól, ha valaki beszélgetést szeretne kezdeményezni, mindjárt az a gondolat: vajon mit akarhat ez tőlem. Jártak már így? Gondolom igen. Azt is elképzelem, hogy mennyire kellemetlen volt egy idő után a beszélgetés. Pedig nem kellene. Erről szólnak különböző műsorok. Valószínűleg nem sok sikerrel. A jelenlévők ezzel a magatartással egyetértenek, de lehet, hogy ők is hasonlóan viselkednek egy ilyen helyzetben. Az is baj. Nemcsak akkor kellene ezt hangoztatni, amikor olyan közegben van az ember. Tudom, nem egyszerű. Sőt! Egyre nehezebb. Viszont, ha nincs megpróbálva, soha nem is fog sikerülni. Valószínűsíthető, ha az ember tisztelettel szól a másikhoz, akkor rögtön más a megítélés, és nem azzal foglalkozik, vajon mit akarhat ez tőlem.

Biztos vagyok benne, hogy utána ez a gondolat is megfordul a fejében. Vajon valamilyen módon lehet ez ellen tenni? Én még most is meg vagyok győződve, hogy igen, annak ellenére, hogy nem ez az általános. Próbáljuk meg alkalmazni ezeket a szavakat. Higgyék el, megéri.

 

2020.04.20.

Önértékelés: az emberek

Vajon mi motiválja az embereket, hogy sok esetben kiforduljanak magukból? Jó néhány esetben már pszichológiai esetet súrolnak elég gyakran. Az emberek igen érdekes formában viszonyulnak az élethez. Van valami, ami azt hangsúlyozza, hogy „én vagyok az, aki jobban tudok mindent”. Gondolatviláguk arra van beállítva, hogy ne legyen semmiféle önértékelésük, önkritikájuk. Véleményük ostoba, de erőltetik, hogy kitűnjenek a többi ember közül. Nem számít semmi. Ez a mondat kifejezi a mai modern ember gondolat világát. Nézzünk körül. Felelőtlenség, hazugság, tisztességtelen magatartás, a tolerancia teljes hiánya. Ez csak néhány azok közül, melyek jellemzik az embereket. Ennél jóval bonyolultabb a dolog, hiszen az önzés és saját személyének előtérbe helyezése érdekek mentén, ez a fontos. Az érzelmek, az őszinte magatartás és beszéd szinte teljes mértékben hiányzik. Az önértékelés, az önzés kerül előtérbe. Az elmondottak az élet minden területén jelen vannak. Baráti, munkahelyi és párkapcsolatok terén is. Hihetetlen, de egyszerűen nem lehet igazából megmagyarázni az emberi viselkedés ilyen formáját. Érthetetlen. Lehet, hogy én látom másképpen az emberek egymáshoz való viszonyát? Lehet, hogy én nem látok valamit, amit kellene? Válaszolok. Nem azt mondom, hogy sokáig, de meg kellett bizonyosodni ezekről a dolgokról. Nagyon egyszerű. Utcán, strandon, üzletekben, intézményekben mindig találkozunk olyan emberekkel, akik valahonnan ismerik egymást. Az ő beszélgetésük, ami nem éppen halk, lehet tapasztalatot és véleményt gyűjteni. Egy idő után rá kellett jönnöm, és ki is merem jelenteni, hogy az általam gondolt véleményekkel egyáltalán nem vagyok egyedül. Egy vagy több ember beszélgetéséből nagyon sok mindent le lehet szűrni. Legfőképpen azt, hogy milyen szellemi színvonalon van valaki. Félreértés ne essék. Nem az a cél, hogy másokat megszóljak. Lehet, hogy egy másik ember szemében én vagyok a furcsa. Hogy eloszlassam a félreértéseket, itt a beszélgetések tartalma, hangvétele, valóság alapja, hitelessége, őszintesége a mérvadó. Ha ezeket összevetjük, elég hamar rá lehet jönni arra, hogy kivel állunk szemben. Az is kiderül, ha másokról beszélnek, hiszen a jellemző tulajdonságok minősége árulkodó szempont.

Nagyon bonyolult az ember. Az elmondottak miatt a mai modern ember egyre távolabb kerül egymástól. Lazulnak a társadalmi kapcsolatok a helytelen gondolkodás miatt. Rossz irány. Látjuk a következményeket. Önértékelés hiánya, sőt, önismeret hiánya, tudálékosság, agresszív, tolakodó magatartás, önzés, erőszak, hazugságok, stb. Ezek uralják a mai modern ember gondolkodását.  

2020.04.18.

Önértékelés: fiatalok 

Több alkalommal tapasztaltam, hogy a fiatalok mennyire nem rendelkeznek önismerettel, illetve mennyire nem rendelkeznek állóképességgel. A személyes tapasztalat az volt, amikor focimeccset szerveztünk. Mi öregek vegyesen a fiatalsággal. Aztán jött a meglepetés. Úgy 20-25 perc után a fiatalok elkezdtek a pályán sétálni. Alig gurult el a labda mellette, és nem volt képes utána futni, majd többen kiálltak, mondván, nekik elég volt. Mi öregek rúgtuk tovább a labdát még vagy egy órán keresztül. Meglepett a dolog, mert azt hittük, hogy a fiatalok majd kitesznek magukért, és lefutnak majd minket. Hát éppen az ellenkezője történt. Meglepődtünk. Aztán még később jöttek más gondok is. Bizonyos beszélgetések alkalmával érdekes megnyilvánulásokat hallottam. Vélhető tudásukkal le voltak nyűgözve, aztán amikor olyan kérdések, állítások, vélemények kerültek elő a témát illetően, amire vártam volna a választ, csönd lett. Még jobban kifejtve, nem tudták a választ, nem tudták a beszélgetést folytatni, inkább más területet próbáltak erőltetni, ami vélhetően közelebb állt hozzájuk. Látszott, hogy nem tudják elfogadni az érveket, tényeket, adatokat, mert ők ilyennel nem rendelkeznek. Aztán olyan dolgokat próbálnak, amihez egy kis önkritika is kellene. Na, ez nincs bennük. Ők tudnak jól mindent, és nem ők a hibásak, nem ők nem tudnak sok mindent, hanem az a valaki, aki próbálja elmagyarázni nekik, hogy mi hogy van. Nem oktató jelleggel, hanem beszélgetés formájában. Sértődés, szinte harag, becsmérlő megjegyzések kísérik a butaságukra rávilágító kritikát gyakorló embert.

Azt hiszik, hogy mindent nagyon tudnak. Semmi kritikát nem fogadnak el. Sem szellemi, sem fizikai korlátokat nem ismertnek, annak ellenére, hogy egyikkel sem rendelkeznek. Ők tudnak mindent jól és helyesen. Az érzelmi és értelmi intelligencia ott kezdődik, hogy az ember elfogadja azt, amit építő szándékkal mondanak neki. A másik oldal viszont nem kioktató jelleggel teszi mindezt. Ezek az alapvető tulajdonságok hiányoznak a mai fiatalokból, melyek nagyon sok konfliktust okoznak, és még fognak is.

2020.04.10.

Mivé fajul a világ

Talán furcsa a cím, de azt hiszem valós. Hogy miért? Azon egyszerű oknál fogva, hogy sajnos az emberek nagyon elsodródnak egy rossz irány felé. Most egy kissé kiragadnék egy korcsoportot, ők a jövő nemzedéke, a fiatalok. Sajnos sok rossz tapasztalatot gyűjtöttem be velük kapcsolatban. Persze nem szeretnék teljesen általánosítani, de a fiatalok 80-85%-a valahogy nagyon más. Mi ez a nagyon más? Nem akarom az idős ember szemével nézni és látni, de vannak alkatok, ruhák, hajviseletek, tetoválások és legfőképpen magatartásbeli hiányosságok, amik sok esetben nagyon is szembeötlőek. Sokat járok sétálni, és óhatatlanul is az úton, a zebránál, az üzletekben, stb. hallani a beszédjüket, és annak témáját, hangvételét. Lehangoló. A káromkodás mondat szinten is jelen van. Ez a menő? Nekem visszatetsző, de lehet, hogy másnak is. Ez a beszéd már annyira természetes, hogy észre sem veszik. Vagy. Az öltözet, a hajviselet aztán igen változatos. Tudom divat, de ennyire? Már nem tudják, mennyire legyen szakadt. Szó szerint. Nem hiszem, hogy ez tetszik is valakinek, lehet, hogy nekik sem, de menő, mert különb vagyok a másiknál. Ugyanez igaz a hajviseletre. Különböző színek, vágási formák, lányoknál a kopaszság. A tetoválás annyira elterjedt, hogy már kultusza van. Magyarázzák többféleképpen, de valahogy nekem az a véleményem, hogy ez is feltűnési vágy, kitűnés a többiek közül. Ez sincs ellenemre, csak a túlzott dolgok már gusztustalanok. A végére hagytam a legfontosabbat. A fiatalok nagyon tudnak követelőzni, de a kötelezettségeikről teljesen megfeledkeznek. Roppant öntudatosak. Ez a magatartásforma különböző korokban jelentkezik. Vannak olyanok, akik már 13-14 éves korukban kimondják, hogy nekik ne határozzanak meg semmit, ők nagyon is jól tudják, mit tesznek, majd ők eldöntik, hogy nekik mi a jó. Valóban? Akkor azt is eldönthetné, hogy ki fizeti neki a telefonszámlát, ki tesz neki meleg ételt az asztalra, ki vesz neki divatos holmikat, kitől kér pénzt a hétvégi bulikra, stb. Vagy talán úgy gondolja, hogy az természetes? Mindent kapjon meg, de neki senki ne szóljon semmiért, mert ő egy tudatos egyén? Ha esetleg rosszat tesz, akkor várja a szüleitől, hogy segítsenek neki? Akkor nem tud dönteni? Akkor beleszólhatnak a dolgaiba? Hát nem furcsa? Sem élettapasztalattal, sem anyagi fedezettel nem rendelkeznek. Akkor hogy is van ez? Sajnos egyre inkább elterjed ez a viselkedésforma. Ja, hogy ezt látják az egyes műsorokban? Ez igaz. Ez ismét felvet egy gondolatot. Ha ezekben a műsorokban látott lányokat, fiúkat szeretnék majmolni, akkor valóban nincs semmi rálátásuk a valós életre. Itt van a gond.   

2020.04.08.

Az emberek magatartása

Rögtön az elején egy kérdés. Vajon miért van az, hogy a magyar emberek ennyire viszolyognak egymástól, ennyire nem tisztelik a másikat, ennyire nem foglalkoznak a másik emberrel, ennyire nem érdekli a környezete, ennyire rosszindulatú, ennyire tudatlan? Tudom nem egyszerű kérdés, de ha a másik oldalt vesszük, talán nagyon le lehet egyszerűsíteni. Vajon hogyan? Ha belegondolunk, akkor már javában benne vagyunk korosztályt tekintve abban az időszakban, ami az 1990-es évektől tart. Vehetjük az 1970-as éveket is, hiszen akik ez idő tájt születtek, már a rendszerváltás szellemében kellett tevékenykedniük. Ez az időszak úgy 50 évet ölel fel. Nem kis idő. Az igazi torzulások a 90-es évektől kezdődtek. Új értékrendek, új technikák, új technológiák, más adózás, más életszemlélet, röviden, nagyon megváltozott sok minden. Az idősebbek nehezebben, a fiatalabbak aránylag könnyebben kezelték a kialakult teljesen új helyzetet. A legfontosabb ilyen helyzet az anyagiak megteremtése. A családok új fogalmakkal, új törvényekkel, új lehetőségekkel találták magukat szembe. Vállalkozás. Kulcsszó ebben az időszakban. Egyre többen próbálkoztak ezzel a megélhetési formával, hiszen részben rá lett kényszerítve az emberekre ez a lehetőség. Sokan, nagyon sokan jó dolgokat láttak mögötte. Viszont a későbbiekben sokan, nagyon sokan csalódtak, oly annyira, hogy teljesen mást kellett kitalálniuk. A csalódást azért ki kell egészítenem azzal, hogy felelőtlenül is viselkedtek az emberek. Igaz új dolgok voltak, de még megvolt a berögzült korábbi szemlélet. Nem szeretnék belemenni a politikai részébe, bár minden ezen múlt, és múlik most is. Sok új fogalom látott napvilágot, viszont az érzelmi és tudati fogalmaknak nem lett volna szabad változniuk. Mégis jelentősen változtak. Hogy miért?  Mert erre kényszerültek az emberek. Van valami, ami igen fontos és lényeges. A jó régi közmondást idézek: elfelejtette, hogy honnan jött. Hát ezt nagyon sokan elfelejtették. A társadalmi erőviszonyok megváltoztak, volt, aki szerencsés és sikeres lett, volt, aki sajnos, de elbukott, és jelentős hátrányba került. Az is igaz, hogy ezek az emberek voltak többségben. A társadalmi kapcsolatok terén semmi sem változott.  Aki a korábbi időkben vezető pozícióban volt, jóval, nagyobb előnnyel tudott indulni a megváltozott körülmények között.

 Az „újgazdagok”, akik ügyeskedve, és a megfelelő hátteret kihasználva előnyre tettek szert, még nagyobb gazdagodást tudhattak magukénak. Aztán elérkezett elég hamar az az állapot, amikor ezekkel a lehetőségekkel visszaéltek. Innen indult el tudatlanság, az erőszak és a meg nem értés sorozata. Ez nyomta rá a bélyegét azokra az emberekre, akik kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Végtelenül kihasználták, és jelenleg is kihasználják őket. A vállalkozások egyre többet akarnak maguknak. A legnagyobb mértékben kihasználják a lehetőségeiket, ha tisztességes, ha nem. Itt kezdődik el az a változás, mely utánozza az alá és fölérendeltség státuszát, és kialakul egy rendszer, mely mellőzi a megértés, a tolerancia elvét. Okos emberek kezdenek kialakulni, akik mindenhez értenek, mindent jobban tudnak. Elveszítik realitásukat, elveszítik a társaikhoz való alkalmazkodás fogalmát, elveszítik a megértést, és elveszítenek mindent, ami a normális egymás mellett élés alapfeltétele. Ezzel együtt érzelmi mivoltuk is jelentős változáson megy keresztül. A családban a születendő gyermek ezt látja szüleitől, ezt másolja, és ezt viszi tovább. A tudálékosság, hogy nagyobbnak lássanak, erőszakot, agresszivitást szül, végül jelen lesz a mindennapokban. A gyerek ezt viszi magával, és ezt gyakorolja. Én vagyok az okosabb, én vagyok az erősebb, én vagyok a jobb, én vagyok a menőbb, én vagyok az, aki mindent jobban tud. Az elkeserítő, hogy ezt a tulajdonság sorozatot el is hiszi magáról, holott semmiféle értelmi intelligencia nincs a háttérben. Tudatlanság, butaság, üresség van a fejükben. Ha ezzel szembesítik, nagyon meg tud sértődni. Agyának kapacitása egyre inkább zsugorodik. A kapott hamis információkat szajkózza azzal a ténnyel, hogy hozzáteszi a maga által kreált valótlanságokat, melyekkel okosabbnak akarja magát beállítani. Nem ismeri el a mások által mondott tényszerű dolgokat. Romboló hatású viselkedése legtöbb esetben megbotránkoztató, sőt, sok esetben már a pszichológiai eseteket súrolja. A normálistól nagyon eltérő viselkedése veszélyes. Senkire és semmire nincs tekintettel. Teljes egészében leépül, éli azt a világot, melyet jónak tart, az illúziót követi, mely teljes egészében kiírtja belőle az értelmi és érzelmi intelligenciát.   

 

2020.04.04.

Még valami 

Az emberek negatív viselkedése egyre jobban előtérbe kerül. Már olyan jelleget ölt, ami pszichés megnyilvánulásoknak lehet értelmezni, mely sok esetben érthetetlen. Vannak helyzetek, amiket egyáltalán nem tud kezelni. Lehet, hogy az kell az embereknek, mint régen a római birodalomban: „kenyeret, és cirkuszt”. Kenyér talán van, cirkuszt meg maguk az emberek produkálják. Sok esetben olyan dolgokra lehet rávenni őket, amit normális ember nem csinál, de egészen másképpen van beállítva. Ezt ma úgy hívják kihívás. Próbál megfelelni, de ezzel kimerül minden tudása. A helyzet az, hogy egyszerűen nem tud mit kezdeni olyan esetekkel, amelyek régen egyértelmű, és természetes volt. Egy adott helyzet nem kihívás, hanem egy élethelyzet, amit meg kell oldani. Na, ez már gondot jelent, és inkább egy olyan jelzővel illetik, amely azt mutatja, hogy az valamilyen különleges történés. Tudomásul kell venni, hogy nem. Alaphelyzetekről van szó, csak annyira megoldhatatlannak állítják be, hogy mindenki elhiszi, hogy ez a jelző illik legjobban az adott esetre. Mára már ott tartunk, hogy egy hihetetlen egyszerű eset is problémát, akadályt jelent. Hogy miért? Valahonnan várja a megoldást, de nem érkezik, így magára marad. Nem tudja, mit kell tenni egy adott helyzetben. A kihívás fedőszóként alakult ki, takarván a valódi okot, azt, hogy nem tud kombinatív módon gondolkodni, cselekedni. Sajnos a visszafejlődést határozottan lehet látni. Ha eggyel továbblépünk, az is látható lesz, hogy ez a pszichés gondolatmenet mindenkire kihat. A kihívás szó, takar minden olyan dolgot, amit úgy gondolnak, és úgy állítanak be a nagyközönség előtt, hogy az valami különleges valami, és úgy is kell kezelni. Már az egyszerű dolgokat is ezzel a szóval illetik. A józan gondolkodás hiánya eredményezi a különböző eseteket. Ezek azért következnek be, mert nincs önkontroll. A szabad elv érvényesül, mely feloldja a gátakat, és szabad áramlást enged a kitűnés vágyának, korlátok nélkül. Ez eredményezi a különböző deformált elgondolást, különböző helyzetekben. A szabadság, és kötetlenség illúzióját saját maga ellen fordítja. Ez egyértelműsíti a deformált, és pszichés gondolkodást. Ez a szellemi leépülés egyik foka, ugyanis, a normális ember nem tesz olyanokat, amivel saját magának árt, illetve egyre inkább elterjed a mások bántalmazása, teljesen hétköznapi dolgok kapcsán is, amiből szintén egyértelműen látszik, hogy alapvető helyzeteket nem tud kellőképpen, normális módon kezelni. Ilyen pedig egyre több van, és még több várható, hiszen a mai ember nem tudja lassan kordában tartani ezeket az élethelyzeteket. Sajnos ennek van egy fontos része. Mégpedig az, hogy az emberek egyre inkább, és egyre jobban nyúlnak olyan szerekhez, amik révén nem tudják kontrollálni cselekedeteiket. Kábítószer, és egyéb tudatmódosító szerek használata, az ital mértéktelen fogyasztása, az erőszakot, és agressziót sugárzó filmek, a számítógépes játékok brutális jellege, és mondanivalója arra utal, hogy az emberek elméje egyre jobban torzul.   Elindult egy visszarendeződés, melyet nagyon nehéz már megállítani, sőt igencsak úgy látszik nem is lehet. Vajon meddig, és hova lehet eljutni az érzéketlenség, a közönyösség terén? Mi az, ami megváltoztatná az emberek jelenkori viselkedését? Mi kell ahhoz, hogy ez a folyamat megálljon? Súlyos, nehéz kérdések. Nem egyszerű a válasz. Pedig válasz van. Lennie kell. Addig, amíg ez nem változik, marad a következő: mi kell az embereknek, hát persze, cirkusz.  

2020.04.02.

Az ember viszonya környezetéhez

A 60-70-es években az emberek társadalmi viszonya sokkal közelebbi volt. Az ismerkedés, a társalgás, az odafigyelés a másikra teljesen hétköznapi, elfogadott és magától értetődő volt. A tisztelet, a törődés, a megbecsülés ott volt mindenki szótárában. Nem is tudom, mivel kezdjem. Talán az én iskolai éveimmel. Tiszteltük, becsültük, szót fogadtunk szüleinknek, tanárainknak. Faluhelyen nőttem fel. Mindenki ismert mindenkit. A tisztelet a felnőttekkel szemben egyértelmű volt. A köszönés, az előre engedés, a segítség az időseknek, a szolid viselkedés, odafigyelés a másikra stb. Majd később, amikor az én fiam járt iskolába, egyszer alkalmam volt találkozni az osztályával az utcán. Hát hogy is mondjam. Kissé össze-vissza közlekedtek, sűrűn kellett rájuk szólni. Meg is kérdeztem este tőle. Ti így viselkedtek általában. Erre az volt a válasz: hát elég sűrűn, de én nem.

          Tények: 45-50 év múlva gyökeresen megváltozott ez az állapot. Ha egy diáknak nem tetszik valami, megüti a nevelőjét, tanárát, vagy előfordul, hogy a szülő közül az apát küldi a tanárokra, nevelőkre. A szülő fontos része a rendszernek. A gyerek onnan tanul, onnan szerzi tapasztalatait elsősorban. Ma már szinte teljesen elfogadott a csúnya beszéd, a káromkodás, a tiszteletlen viselkedés, a ki vagyok én állapot, a nemtörődömség, a felelőtlenség, a hazudozás, a viselkedési formák figyelmen kívül hagyása. Lehetne még sorolni, de azt hiszem elég. Mi okozza ezt a torzképet, ezt az agresszív viselkedést, ezt a felelőtlen magatartást, ezt az arroganciát? Mi gerjesztette ezt a sok furcsaságot? Ezt az érdekes viselkedésformát? A mai fiatalság gondolatvilága igen szűk, és korlátolt. Úgy vélik, hogy a rendszer, amiben élnek lehetőséget biztosít számukra, hogy magatartásuk, viselkedésük teljesen elüssön a normálistól. Még véletlenül sem fordul meg a fejükben, hogy amit tesznek, cselekszenek, mondanak, az szinte teljesen elfogadhatatlan, hiszen sok esetben a valóságtól nagyon is elrugaszkodott dolgokat tesznek. Egyértelműen látni, hogy irányított gondolatok mentén cselekednek. Talán mellettük szól, hogy sajnos, de ezt látják a környezetükben. Sok hasonló kérdést lehetne még feltenni, de inkább nézzük ennek a gyökereit. A gyökerei a család. Ide vezethető vissza minden. Tudom nagyon sok más egyéb szálon is hatást gyakorolnak a fiatalokra. Már az óvoda, általános iskola, felsőbb iskolák. Nem vagyunk egyformák. Mindenki hoz a közösségbe valamit. Ki jót, ki rosszat. Miért van az, hogy a rossz inkább „ragadósabb”. Bármelyik intézményi formába járó fiatalt nézzük, megállapítható a szülői ház, a szülők, nagyszülők és más családtagok viselkedési formái. A gyerek szinte lemásolja ezeket. Ezt viszi magával. Lehet, lehetne rajta finomítani, de sajnos az a tapasztalat, hogy kevés sikerrel. Vajon miért? Mondhatni, hogy megint a család, a szülők? Sajnos ehhez más is hozzátartozik. A társadalmi közeg. A mai fiatalok viselkedési formája némi kívánnivalót hagy maga után. Alkalmazkodásuk, véleménynyilvánításuk, illemtudásuk, felelőtlen magatartásuk, általános műveltségi szintjük messze elmarad a 45-50 évvel korábbiakhoz képest. Csak néhány példa. Múzeumlátogatás alkalmával már nem olyan kis gyerekek zajonganak, túl hangosan beszélnek, nem lehet érteni a tárlatvezetőt. Mit tesz a szülő? Semmit. Na, itt kezdődik a baj. Innentől kezdve azt hiszi a gyerek, hogy ez a természetes viselkedés ilyen helyen.  Vagy. Nem számít a strandon, hogy a labdát, a plédet, a törölközőt egymásnak dobálják, és azzal másokat zavarnak. Egyszerűen nem érdekli őket. A szomorú még az, hogy nemcsak a fiúk. Ha pedig az ember szól, nekik van nagy hangjuk. A trágár beszéd alaphang a fiataloknál, nemtől függetlenül. Alapvető dolgokkal nincsenek tisztában. Ezt a viselkedési formát viszi magával a gyerek, lásd, a szülő nem szól, és neki ez a természetes. Van egy alaphelyzet. Én vagyok az okosabb, a szebb, a vagányabb, én tudok mindent jobban. Sok esetben egymást hergelik, és követnek el súlyos dolgokat, és reménykednek abban, hogy a szülők majd elsimítják ügyeiket. Ennek meglátásához nem kell mást tenni, mint nyitott szemmel közlekedni, járni. Minden ott van az utcán, az éttermekben, a szórakozó helyeken, a tömegközlekedési eszközökön, az iskolákban, a munkahelyen, a kirándulásokon, rendezvényeken, stb. Tehát, az elsődleges példakép a szülő.